Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 16. (Kaposvár, 1985)

Kiss Géza: Egy Dráva menti régió társadalmának változásai a fedualizmusból a kapitalizmusba vezető úton (Ormánság 1767-1867)

dék” kérdésében, és gyakran az sem világos egyes szerzőkről, hogy ki adta és kinek?60

Mi a két fogalmat forrásaink szellemében kívánjuk bemutatni. A korszak falusi társadalmának iratanyagában a modern nászajándékadás gyakorlatával nem találkoztunk, de gyakran előfordult a móringolás, mert a magtalanul bekövetkezett halál esetére lekötött „fele ágyat” (a menyasszony részéről) és az ennek ellenértékéül ígért 2-10 forintnyi összeget (a vőlegény oldaláról), máig őrzik az anyakönyvek lapjai.61 Véleményünk szerint az értékek alacsony volta miatt e gyakorlatnak nagy jelentősége sohasem lehetett.

Más a helyzet a vételárral, amelyet forrásaim „jegyajándék”, vagy gyakrabban „foglaló” néven emlegetnek. Ennek értéke általában egy ház árával ért fel (a gazdagabbaknál nagyobbéval, a szegényebbeknél kisebbével), és aki elfogadta, az eladta magát egy életre. Ezt bizonyítja a néhai Vinczéné Benke Anna piskói asszony, aki 1839-ben így utal a foglalóra:62 „.. .miikor engem ipám uram a’ fijának el foglalt, ígért 55 forintot.” Az ipára panaszkodva, alább meg ezt írja: „Testállás pénzem is nálla vagyon 10 forint, mellyet az én édes uram nekem ajánlott halála utánra ...”

. A foglaló és móriing egymás mellett létezését világosan bizonyítja Benke Anna idézett levele, de itt egyszersmind az is bebizonyosodik, hogy a foglaló mindig szóbeli ígéret tárgya volt, csak a felajánlott móring két tanúval is igazolt összegét jegyezte be a házasulandók anyakönyvébe az eskető lelkész.63

A nővételről szólva a kartársak, közül említsük meg Munkácsy Dánielt, ki a Regélő hasábjain64 ezt írja: „Fiaik számára az apák szoktak nőt választani, valamint lányaik számára is az apák szokták a jegypénzt kialkudni.” Hölbling doktor tömören ennyit közöl: „Keleti szokás szerint a’ Leány eladó. A’ házasulandó legény a menyasszonynak nemcsak pénzt. .., hanem még ruhát is vesz, többet vagy kevesebbet.”65

A népi írók valóságfeltáró munkája, vagy a nagyszülők világáig visszanyúló emlékanyag nyomán úgy él a köztudatban, hogy a paraszti világ tengelye a föld, s falvainkban körülötte forog minden. Ez azonban csak a forradalom utáni parasztságra érvényes, amely polgári tulajdonba kapta néhai úrbéres telkét.

A feudális korban azonban a családtörténet kutatója kénytelen megkérdőjelezni a házasságok vonatkozásában is a birtok mindent meghatározó szerepét, hiszen nem jussolt földet sem a nemes, sem a jobbágy lánya. Esetleges birtokegyesítésre jobbágyok esetén házasság útján csak akkor kerülhetett sor, ha a leány egyke volt, és a fiatalok egy faluban is laktak. Ebben az esetben az uradalom sem bánta, ha két fertályból fél telek lett házasság útján.

Az aprófalvas Ormánságban azonban más volt a helyzet! Köztudott, hogy az ormánsági társadalom egészének fontos jellemzője az endogámia.66 Ez azonban nem jelenti azt, hogy az Ormánságon belül az egyes falvak ne lennének igen nagy mértékben exogámok. Zentai János tanulmányának hatalmas adattára ugyan az ormánsági endogámia igazolására szolgált, de lehetővé tette, hogy segítségével megvizsgáljuk az 1755-1860 közötti időszakban az ormánsági községek közötti házassági kapcsolatokat is.6' A húsz községből kigyűjtött adatok alapján tudjuk, hogy ez alatt az idő alatt e községek fiataljai összesen 5086 házasságot kötöttek, s ennek 73,55 százaléka, 3 667 házasság idegenben jött létre, és csak a többi 1 419 házasság köttetett helyben. Csak 7 község volt, ahol 70 szá207