Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 15. (Kaposvár, 1984)
Borsa Iván: Somogy vármegye címereslevele és első pecsétje
A címereslevél Feltehetően nem sokkal a címereslevél kelte (1498. január 6.) előtt nagyságos Somi Józsa temesi ispán és az ország alsó részeinek főkapitánya, valamint vitézlő Butkai Péter, Somogy vármegye ispánja kérvényt nyújtott be a királyhoz a maguk, továbbá a megye nemesei és más birtokosai nevében s kérték a vármegye részére címer adományozását. Hogy e kérést ketten együtt terjesztették elő, annak okát abban kell keresnünk, hogy Somogy a török fenyegetés miatt akkor már egyféle hadiállapotban lehetett és az ország alsó részei főkapitányának hatáskörébe tartozott. A király a kérésnek eleget tett és személyesen egyszerű kiváltságlevél (privilégium) kiállítását rendelte el, amelynek oklevéltani felépítését és egyes részeit az alábbiakban mutatjuk be. II. Ulászló ebben az oklevélben nem alkalmazta teljes királyi címét, hanem csak az ún. rövid címet, amelyben két legfontosabb királyságát, Magyarországot és Csehországot említi. Ez az oklevél intitulatio elnevezésű része, amelyben az oklevéladó megnevezi magát. Az intitulatiót követi a promulgatio (kihirdetés) és az inscriptio (címzés), amelyben az oklevéladó kijelenti, hogy jelen oklevelének tartalmával tudomására adja az alábbiakat mindenkinek, akit ez illet. Az oklevél ezekben a részeiben is az okleveles gyakorlatban alkalmazott rövidebb formulát tartalmazza s a rövidítés érdekében a promulgatiót az inscriptióba helyezte. A privilégiumok sajátos része az arenga, amely valami általános gondolatot foglal magába azzal a céllal, hogy erkölcsileg indokolja a következő kegy- nyilvánítást. Ez esetben az uralkodóknak arra az általános feladatára hivatkozik, hogy az arra érdemeseket megjutalmazzák, ami az arengákban a leggyakoribb gondolatok egyike, ha csak nem ez a leggyakoribb. Az oklevél szerkesztője e gondolat egyik variánsát dolgozta be az oklevél szövegébe. Az arengához egyetlen kötőszóval (itaque - így) kapcsolódik a narratio (elbeszélés), amely az előadandó intézkedés előzményeit, körülményeit hivatott elmondani. Ebből az oklevélrészből ismerjük a már említett kérvény benyújtását, de azt is innen tudjuk meg, hogy az adomány megtételekor a király az említett kérésen kívül figyelembe vette a vármegye érdemeit is, és ezeket a több évszázados sajátos magyar oklevéladói gyakorlatnak megfelelően fel is sorolta. Ezek egyik része általánosan, gyakran visszatérő fordulattal fogalmazott érdemek, amelyeket a vármegye Magyarország szent koronájának, az előző királyoknak, majd magának az adományozónak tett szolgálataival szerzett. A továbbiakban kiemeli a király, hogy a vármegye nemcsak királlyá választásakor tanúsított állhatatos hűséget, hanem megkoronáztatása után is, amikor pedig sokat kellett szenvednie a trónra igényt tartó Miksa német—római király hadainak pusztításától, aki mint trónkövetelő Magyarország királya címet is viselte, de akit néhány év múlva II. Ulászló már igen kedves rokonának mond. Az érdemek befejezéseként ugyancsak a hagyományoknak megfelelően feltételezi a király, hogy a megadományozottak szükség esetén ennél nagyobb dolgok vállalására is készek lettek volna. A narratio után az oklevél legfontosabb része következik, a dispositio, a rendelkező rész, amely esetünkben több részletből tevődik össze. 54
