Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 15. (Kaposvár, 1984)
Függelék
FÜGGELÉK összeállította: BŐSZE SÁNDOR I. SOMOGYI LEVÉLTÁRI NAPOK ’83 (Kaposvár, igS3. november iy-iS.) Hetedik alkalommal rendezte a megyei könyvtár előadótermében a Somogy megyei Levéltár a levéltári napokat. A 310 hallgatót és az elnökséget Kanyar József levéltárigazgató köszöntötte, kiemelve, hogy a történelemtanítás érdekében évente visszatérő tanácskozások a kulturális intézmények dolgozóinak és a történelemtanároknak a továbbképzését is biztosító seregszemléi. A levéltári napokat Varga Károly, a Hazafias Népfront Somogy megyei Bizottságának titkára nyitotta meg. A levéltári napok — mondotta — tudományos életünk jelentős állomásai. Nemzet és a nemzettudat problematikája pedig különösen fontos tényezője az ifjúság nevelésének, nemzetszeretetének és önismeretének. A megnyitó után került sor a megye történelemszakos tanárainak továbbképzését is szolgáló előadásra, amelyet Hanák Péter, a történettudományok doktora, az MTA Történet- tudományi Intézetének osztályvezetője tartott „Nemzet és nemzettudat” címmel. Az előadó bevezetőjében elmondta: milyen nehéz saját nemzetünk történetét objektiven és kritikusan nézni, a közösség tagjaként belülről látva ezt. A nemzettudat viszonylag új fogalom, de van Varga Károly megnyitja a levéltári napokat 383