Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 15. (Kaposvár, 1984)

Magyar Kálmán: Források Somogy honfoglaló nemzetségéről (Adatok a magyar nemzetségi szervezet középkori történetéhez 1.)

egy 13,1x7,6 m-es jellegzetes román (XII-XIII. századi) falusi templom javarészt elbontott alapját, illetőleg kevés helyen a felmenő falát rekonstruálhattuk.89 Legjobban az ÉNy-i támpillér maradt meg, ahol 1 m-es magasságig összefüggő, habarcsba ágyazott téglaalapot, illetőleg felmenőfalat bontottunk ki. Ez a támpillér - 29x12x6,5 cm-es, vörösre égett - egész téglák, sűrű, meszes, homokos habarcsba ágyazott, kötésbe rakott sorából épült. S valószínűleg a teljesen elbontott DNy-ival együtt a szentély és a hajó alapozásától eltérő technikát mutatott.90 (8. ábra, 8. kép 1-3.)

Bár a szentély és a hajó D-i és Ny-i falalapját egyenetlenül mélységében és szélességében is elbontották, a templom alapozási technikája az É-i falalapnál jól követhető. Itt a murvás, bontási téglatörmelék alatt tiszta döngölt, sárga agyagot találtunk. Az agyagréteg alatt - 60 cm-es mélységben 63 cm széles - egy vízszintesen és két függőlegesen befelé tartó tégla sorából álló - agyagba döngölt szint volt. Majd 20 cm-es mélységben újabb döngölt, kb. 20-30 cm vastag agyagréteg után egy 155 cm szélességben egy sor agyagba rakott téglaróteg húzódott. A belső szélén vízszintes irányban egész téglák, majd féltéglák, illetőleg ferde sorban futó egész téglák, majd a külső szélen féltéglák alkották a réteget. Az így készült alapozási módnak összesen 5 tégla, illetőleg - az azokat egymástól elválasztó - agyagrétegét találtuk meg 0-1,4 rn-es mélységig. Az É-i falalap 5., vagyis a legfelső agyagszintje felett, egy kis szakaszon maradt csak meg a 6. téglaréteg. Ez már meszes habarcsba rakott téglafalmaradvány, amely a felmenő fal része lehetett.91 (8. kép 1., 3.)

Az agyagból és téglarétegből álló alapozás csupán a falak alatt készült. A szentély és a hajó belsejében ugyanis csupán egyszerű, döngölt agyagréteg húzódott. Ugyanakkor azt is kideríthettük, hogy a legfelül 1,1 m széles É-i falmaradvány alsó téglaalapozása közel 40 cm-rel szélesebb. Megegyező a szentélynél lévő 1,4 m-es alapvastagsággal. Vagyis az ott megmaradt legalsó alapréteggel hozható párhuzamba.92 Ugyancsak ez az alapozási mód figyelhető meg a D-i és a Ny-i, javarészt elbontott, kiszedett alapmaradványok esetében is. Tehát a szentély és a hajó falainak az alapozása azonos technikával, agyagból, és így feltehetően azonos időben készülhetett. Nem így a jelzett ÉNy-i (s feltehetőleg a DNy-i) támpillér, amely agyagbázisra, téglából, meszes, homokos habarccsal - a jelzett agyag- és téglaréteg alapozások nélkül - készült el. (8. ábra, 8. kép 1-3.)

Mivel - a XII-XVI. századi monostortemplomhoz hasonló - az építkezést datáló sírátvágások, az egyéb datáló anyagok nem kerültek elő, így a templom szentélyének és hajójának az építését csak feltételesen tehetjük a XII-XIII. századra. Ugyan a szentély, valamint a hajó megmaradt agyagszintjeinek a tetejéről - 108, illetőleg 60 cm-es mélységből I. Ulászló (1440-1444), illetőleg Zsig- mond (1427-1437) ezüst dénárja, valamint a támpillér és a Ny-i fal csatlakozásánál egy I. Ulászló (1443) ezüst dénárját utánzó hamis bronz dénár előkerült,99 amely egy XV. század első felére tehető átépítést is valószínűsíthet. Vagyis a támpilléres szakaszt - a templom belső agyagalapozásával - a XV. század első felében készíthették el, illetőleg újíthatták meg.

Az átépítést követő használatot jeleznék a Hunyadi János és Mátyás-kori, majd a II. Lajos (1522-1525), illetőleg a Ferdinánd-kori, 1541-es ezüst dénárok és obulusok. (Az utóbbiak a szentély koporsós temetkezéseinél kerültek elő.94 (8. kép 4.)

29