Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 15. (Kaposvár, 1984)
L. Nagy Zsuzsa: Kisiparosok és kiskereskedők Somogyban a két háború között
lyen módon szerepeltek a különböző nagyságú üzletek, vállalatok, a tulajdonképpeni kereskedők főcsoportok szerinti elhelyezkedését ismerjük. (Lásd a 7. sz. táblázatot.)56 Korszakunkban az élelmiszerkereskedelem az, amely a legtöbb kereskedőt vonzotta magához: 1920-ban 32,25%-ukat, 1930-ban már 35,42%-ukat. Ha eltekintünk az egyéb kereskedelmi főcsoportban összevont kereskedők számától és arányától, akkor - s ez a megye jellegéből természetszerűleg következik - a második legnépesebb csoportot az állatokkal és mezőgazdasági terményekkel való kereskedelem adja. Míg azonban 1920-ban a kereskedők 19,45%-a működött e főcsoportban, 1930-ban már csupán 14,61%-uk. A harmadik helyen mindkét időpontban a fonó- és szövőipari termékekkel folytatott kereskedelem állt, amely 11,75%, ül- 9,88%-ban kötötte le a kereskedőket. Ez utóbbi főcsoport azért is figyelemreméltó, mert noha aránya csökkent, ténylegesen a kereskedők száma gyarapodott. A további kereskedelmi ágazatokban ezeknél jóval kisebb arányban szerepelnek a kereskedők. Két főcsoportban mutatkozott számbavehető gyarapodás: a fával, erdei termékekkel, valamint a vas- és fémáruval folytatott kereskedelemben. Noha 1941-ben már más szempontok szerint sorolták a kereskedőket a különböző főcsoportokba, mégis vitathatatlan, hogy akkor is az élelmiszerrel, az állat- és mezőgazdasági termékekkel, valamint a fonó- és szövőipari termékekkel folytatott kereskedők voltak legszámosabban.57 Ebből a struktúrából következik, hogy a különböző kereskedéseket tekintve az első helyet foglalják el a vegyeskereskedések és szatócsboltok tulajdonosai, majd a fűszer- és gyarmatáru, ill. a kézmű- és rövidáru kereskedők következnek. A vegyeskereskedések és szatócsboltok előkelő helye egyrészt arra vet fényt, hogy a megye településszerkezetét az apróbb falvak jellemzik, amelyekben éppen az ilyen típusú üzleteknek nyílik életterük, másrészt, hogy a kereskedelem szakosodása még lassan halad előre. De az előrehaladás jeleit több ponton lehet észlelni. Az élelmiszerkereskedelemben nőtt a fűszer- és gyarmatáru kereskedők, a fonó- és szövőipari termékekkel foglalkozó kereskedelmen belül a kézmű- és rövidáru kereskedések száma. Az életviszonyok javulása, a modernizálódás ragadható meg abban, hogy 1920 és 1930 között pl. több mint háromszorosával nőtt a varrógéppel és kerékpárral kereskedők, s kisebb mértékben a cipő- s ruha- kereskedők száma.58 Az önálló kereskedők közül jóval több vallotta magát magyar anyanyelvűnek, mint az iparosok körében. Arányuk nemcsak az iparosokét múlta felül, de a népesség egészét is. Ezzel összefüggésben a németek aránya nemcsak az iparosokhoz, de a lakosság egészéhez mérten is alacsonyabb, s tíz év alatt még csökken is. Hasonló a helyzet a horvát anyanyelvűekkel, akik a németek mögött a második helyet foglalják el a nemzetiségek között. A kereskedők tehát nagyobb arányban magyarok, mint az iparosok. (Lásd az 5. sz. táblázatot.,59 Ennek magyarázatát felekezeti megoszlásuk adja. (Lásd a 6. sz. táblázatot.)60 A kereskedőknek ui. 1920-ban több mint fele zsidó volt, aki magát magyar anyanyelvűnek vallotta. A római katolikusok aránya a kereskedők körében a 40%-ot sem érte el, s a reformátusok messze elmaradtak mögöttük. 1930-ra nagy változás történt az izraelita és a római katolikus felekezet viszonyában: utóbbi megközelítette az 50%-ot, míg a zsidóké több mint 10%-al csökkent, de továbbra is jellegadó maradt. (Számbelileg 936-ról 897 főre csökkent a zsidó kereskedők száma.) Ez a képlet gyökeresen különbözik mind a népesség, mind az 259
