Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 15. (Kaposvár, 1984)
L. Nagy Zsuzsa: Kisiparosok és kiskereskedők Somogyban a két háború között
növekvő munkáját is megkövetelte.24 Üj igényeket támasztott s egyben lehetőséget is nyitott a Balaton-vidék fejlődése, melyről később lesz szó. Mennyire volt képes megfelelni a kisipar a megye lakosságának ellátását jelentő feladatának? A kérdés annál inkább jogos, mert míg 1920 és 1930 között a megye népessége 17 149 fővel gyarapodott, az ipari és ezen belül a kisipari üzemek, az önálló iparosok száma csökkent. A feleletet nagyrészt megadja, hogy nőtt a kisipar teljesítőképessége, hiszen azok a műhelyek szaporodtak, amelyek egy-három vagy több segédet foglalkoztattak. De a kérdés szempontjából fontos az is, területileg hogyan helyezkedtek el a kisiparosok. Az önálló iparosok és vállalatok területi elhelyezkedéséből (lásd a 4. sz. táblázatot)25 kitűnik, hogy a megyeszékhely megkülönböztetett, kedvező helyzetben van. A járások közül a legtöbb iparost és ipari üzemet 1920-ban és 1930-ban is a tahiban találjuk, majd a marcali és kaposvári következik. Utóbbi azonban 1930-ra sokkal jobban megközelítette a sorrendben előtte álló marcali járást, mint 1920-ban. A segéd nélküli iparosok arányát tekintve a tabi járás vezet, ezt a kaposvári, majd az igali és nagyatádi követi.26 Az ezer lakosra jutó ipari üzemeket tekintve Kaposvárt 1920-ban még a tabi, a szigetvári és az igali járás követte, 1930-ra azonban változott a helyzet. A járások közül első helyre került a lengyeltóti, második a tabi, harmadik a szigetvári lett. Természetes jelenség, hogy Kaposváron, valamint a járási székhelyeken összpontosult mind 1920-ban, mind 1930-ban a vállalatok s az iparosok több mint 30%-a.27 Ami feltűnő, az az, hogy az 1930-ra bekövetkezett általános visz- szaesés e helységekben igen szerény, jóval alatta marad a megye egészében tapasztaltnak. A város, a városias település tehát sokkal inkább vonzza és el is tudja tartani a kisiparost, mint a falvak. Nyilvánvaló azonban az is, hogy éppen ezért a falusi települések és lakosságuk sínylették meg inkább a számbeli visz- szaesés következményeit. A lakosság ellátottsága szükségszerűen összefüggött a település jellegével, a népesség összetételével és az egyes szakmákkal is. Ügyes iparosok centrumhoz kötöttek, mások inkább a lélekszám függvényei. A járási székhelyek közül épp azok képesek a legtöbb kisipari műhelyt eltartani, amelyekben a gyári jellegű ipar is erőteljesebb és így szélesebb a vásárlóközönség (Szigetvár, Barcs, Nagyatád). Az önálló iparosok közül Somogybán 1930-ban ezer lakosra 2,44 kovács, 1,77 kocsigyártó, 1,73 asztalos, 1,62 szabó és varrónő, 3,61 cipész-csizmadia, 0,96 borbély-fodrász, 0,72 hentes és mészáros, 1,89 kőműves és ugyanannyi ács, 1,66 vendéglős és szállodás jutott. Ha ezt összevetjük egy iparosabb megyében, Komáromban végzett vizsgálat eredményeivel, Somogy helyzetét nagyjában-egé- szében kielégítőnek mondhatjuk.28 A kisiparosok társadalmi eredetére a kiadott népszámlálások nem vetnek fényt. Az 1920-as adatok, elsősorban a segéd nélkülieket illetően, azt sugallják, hogy nem kis részük az ipari munkásságból jött, önállósulása előtt maga is segéd volt. S ha e kategória utóbb számbelileg csökkent is, a típus megmaradt a kisiparosok egyik jellemzőjeként. A kisiparos önállósága lényeges lélektani motívum volt, társadalmi helyzetében is változást hozott, de életviszonyait gyakran alig különböztette meg a gyári munkásétól, vagy a segédétől. Az egymaga dolgozó kisiparos - a szakmák többségében - túlnyomólag ilyen helyzetben volt. De még a segéddel dolgozó kisiparos sem mindig érte el azt az anyagi függetlenséget, amely a kispolgárság 252
