Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 15. (Kaposvár, 1984)
Király István: Somogy megye uradalmainak fejlettsége az első világháború előtt
lást, ahol a tőke utat tudott nyitani a maga számára. Mindezt kölcsöntőke nélkül kell elképzelni, hiszen a hitbizományi birtokok nem voltak jelzáloggal terhelhetők, de a nem hitbizományi birtokok sem éltek a kölcsöntőke széles körű igény- bevételével. Ha vettek is fel kölcsönt, az esetek többségében nem a termelés korszerűsítésére fordították, hanem földvételre vagy rosszabb esetben — fényűzési célokra. Hol van tehát az a rés, ahol utat nyit magának a tőke? Ha kicsi az akkumulációs lehetőség a mezőgazdaságban, ha kicsi a kívülről jövő tőkebeáramlásnak a forradalmasító szerepe, akkor hol tör be mégis a tőke a magyar mezőgazdaságba? A munkaerő oldaláról semmiképpen sem, hiszen még a századfordulón fellángolt cselédmozgalmak tanulmányozása során nem egy szakértő az uradalmi cselédek munkaviszonyairól és bérrendszeréről azt a megjegyzést tették, hogy azok százados előzményekre tekintenek vissza.3 A megjegyzések nem voltak légből kapottak: nemcsak Somogy, Tolna és Baranya megye cselédmozgalmainak és cselédviszonyainak elemzése, de a Viharsarok viszonyai és mozgalmai széleskörűen igazolják, hogy a magyarországi mezőgazdasági munkaviszonyok kialakulása éppen olyan vontatott volt, mint a mezőgazdasági tulaj dontípusokban beálló változások; ezer szállal voltak összekötve a feudalizmus korábbi századaival.4 Az 1848-as forradalom után, mikor eltűnt a jobbágyság, még csak halo- vány látszata sem mutatkozott annak, hogy Magyarországon a nyugat-európaihoz hasonló bér- és munkaviszonyok fognak kialakulni. Mint ismeretes, közel két évtizeden keresztül a feles gazdálkodás, majd a harmados, negyedes, ötödös, sőt hatodos bérleti rendszer alakult ki. A parasztság igával és a föld megművelésére alkalmas eszközökkel rendelkező rétegei terménybérletért művelték a nagy- birtokosok földjét. Különösen a krími háború után (1853-56) Európa-szerte nagy gabonakonjunktúra bontakozott ki. Ennek magyarországi hatása abban nyilvánult meg, hogy a régi, a jobbágyidőkből származó technikával, gazdasági felszereléssel és mezőgazdasági módszerekkel (ami alatt elsősorban a talajerő pótlásának régi rendszerét kell érteni) megkezdődött egy nagyarányú gabonatermesztés. A termelés szélesítésének lehetőségét semmiképpen az új technikában, ami nem is volt, de még csak az új termelési rendszerben sem lehet keresni, mert a részes művelés a feudalizmus századai alatt már eléggé elterjedt módszer volt, akkor talán az európai gabonakonjunktúrában kell keresni? Kétségtelen, hogy a gabonakonjunktúra nélkül sokkal nehezebben indult volna meg a feudális magyar mezőgazdaság tőkés átalakulása, mégis azt abszurdum lenne mondani, hogy a kapitalizmus térnyerése a magyar mezőgazdaságban valami importált jelenség lenne; belső, hazai forrásai teljesen hiányoztak az 1848-as forradalom utáni Magyarországon. Ha alaposan megvizsgáljuk a magyarországi gabonakonjunktúra körülményeit, érdekes jelenségekre bukkanunk. Az egyik az, hogy az összes gabonatermelésre fogható termőföldet igyekeztek szántófölddé átalakítani és rajta a gabonatermelés egyes ágazatait (búza, rozs, árpa és zabtermelés) és az Amerikából ideszármazott kukoricatermelést külterjes módszerekkel kiszélesítették. A szemtermelésre alkalmas legelőket, réteket, de még erdőterületeket is felszántottak, az Alföldön a lecsapolt lápokat és mocsarakat tették gabonatermesztésre alkalmassá, ezenkívül a régi, nyomásos földművelési rendszert gyorsan kezdte kiszorítani az ún. szabadgazdálkodás. A nem szemtermelésre fogott területeken is fontos változások kezdődtek el: a korábbi sertéshizlaláshoz használt árpából
