Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 15. (Kaposvár, 1984)

Király István: Somogy megye uradalmainak fejlettsége az első világháború előtt

egyre inkább árugabona lett és a hozamaiban valamivel nagyobb tömeget adó kukorica fokozatosan szorította ki a tönkölyt, a zabosbükkönyt. Megjelent a lucerna, a lóhere. A takarmányrépa a régi csicsóka helyére lépett és végül a burgonya mind nagyobb területeket foglalt el. Azaz megkezdődött egy olyan föTd- művelési rendszer kialakítása, amelyre egy fontos tőkés vonás volt a jellemző, mégpedig a tömegtermelés, és azt se felejtsük el, hogy az olcsó tömegtermelés, a piacokhoz való alkalmazkodás, tehát kilépés a mezőgazdaság önellátó szférájából a piacra termelő gazdaság irányába. Mindez máris rámutat arra, hogy a mezőgazdaság egyik igen fontos termelőeszköze, a föld olyan termelési változtatáson esett át, amely nyitott volt a tőkés mezőgazdaság irányában. A múlt század 50-60-es éveiben is törvényszerűen az jelentkezett, hogy a tőke behatolása a magyar mezőgazdaságban a mezőgazdaság termelőerőinek fejlesztését jelentette, mégpedig a mezőgazdasági termelés primerkörében, a növénytermesztésben. Összefoglalva tehát azt lehet mondani: a gabonakon)nnktúra a XIX. század második felében annyiban tőkés, amennyiben megvalósította a tőkés tömegtermelést a mezőgazdaság egy ágazatában és piacra nyitottá tette a magyar mezőgazdaságot, annyiban feudális, amennyiben régi eszköztárral és a régi vonóerővel, valamint a mezőgazdasági termelésben régi tapasztalatokkal hajtotta végre és annyiban átmeneti jellegű, hogy mindez bérmunka nélkül, a részes gazdálkodással és a régi feudális eredetű uradalmak sértetlenül hagyásával történt meg.

A magyar gabonatermesztés konjunktúrája a XIX. század második felében olyan történeti folyamat, ami megnyitotta a kapukat a tőke behatolása előtt a mezőgazdaságban. A gabonakonjunktúra a termelőerők fejlődését eredményezte, de ugyanakkor a gyorsan növő városi igényeket is kielégítette hazánkban, a monarchiában, de a határokon túl is. A gabonakonjunktúrának éppen az ad nagy történeti jelentőséget, hogy az 1848-as forradalom után a feles bérletekre kényszerülő uradalmaknak lehetőséget nyújtott arra, hogy a saját igaerejüket megteremtsék és így megtehessék a következő lépést a tőkés fejlődés útján. Kétségtelen, hogy az 1848-as jobbágyfelszabadítás az uradalmakat üzemi vonatkozásban váratlan helyzet elé állította; a jobbágyok robotja hirtelen szűnt meg. Bár az uradalmaknak volt itt-ott saját kezelésű majorságuk, ahol volt saját igaerő és voltak gazdasági cselédek is, mégis az uradalmak jelentős hányadának ki kellett adniok a gabonaföldeket, de a kukoricaföldeket is feles bérletbe. A bérlők természetesen a volt jobbágyok és azok a zsellérek lettek, akiknek volt igájuk.

Mivel 1848 előtt a majorsággal rendelkező uradalmakban az igaerő olyan volt, mint a jobbágygazdaságokban, az uradalmak 1848 után kénytelenek voltak a már meglévő igaerőt fejleszteni. Ezzel szemben a parasztgazdaságok elég gyorsan megszabadultak „az úrdolgát” szolgáló ökrös fogatoktól, lassan - a 70-es, 80-as évekig - lovas fogatokat állítottak be a jármos ökrök helyébe. Egyébként is a jobbágyfelszabadítás pillanatában, de később is a parasztság birtokolta a lovak nagyobbik hányadát.5 Az uradalmak szűkös beruházási lehetőségei az 1848-as forradalom után még akkor is az ökrök vásárlására kényszerítette őket, ha mindenki előtt világos volt, hogy az ökrök lomhák és nem lehet velük kultúrált mezőgazdasági termelést folytatni, mert a forradalom után „az úrdolgát” szolgáló ökröket a parasztság viszonylag olcsón adta el. Az önkény- uralom egyik sajátossága volt, hogy nagyobb csoportosulást nem igen engedett; így aztán vásárok sem igen voltak - a paraszt szívesen adta a helyben vásárló nagybirtokosnak a fölöslegessé vált ökröket. A jobbágyfelszabadítás után fél év217