Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 14. (Kaposvár, 1983)

Szili Ferenc: Dél-Dunántúl cukorrépa-termesztése és a Kaposvári Cukorgyár (1944-1948) (Ötödik rész.)

sem tűrtek halasztást. 1946-ban a munkások közül többen megbetegedtek, a tífuszt - a tisztiorvos szerint - a szennyvizek okozták. A 200 000 forintos beruházást azonban csak két-három év alatt akarták befejezni. Távlatokban az üzem további elektrifikálását is tervezték, ezért elkészítették az erőtelepnek a további rekonstrukciós tervezetét. 1947-ben a hosszan tartó és a rendkívül hideg tél késleltette a karbantartási munkák elkezdését, de a szakmunkások nagy részét a melléküzemek is hosszabb időre igénybe vették. A szakmunkások az Olajütő, a Helios konzervgyár és a Mirelité csepeli üzem részére készítettek különféle berendezéseket, dolgoztak a fácánkerti szeszgyárban és a siófoki vállalati üdülőben is szép számmal szakiparosok. A gyáron kívüli munkák 22 189 munkaórára rúgtak, amit az igazgató már indokolt is: „Kénytelenek vagyunk legalább szakmunkásainkat - a rendeletileg engedélyezett mértékben - a munkaidőn túl is állandóan foglalkoztatni.'"'

13 A jelentésből azt is megtudjuk, hogy a munkafegyelem az elmúlt évihez viszonyítva némileg javult, főképpen a pénz stabilizációja következtében. A munkateljesítmények azonban még mindig elmaradtak a háború előtti állapotokhoz képest. A szakmunkások békebeli teljesítményüknek 80%-át, a napszámosok pedig csak 60%-át teljesítették/

14 Az 1947 48-as üzemév kezdete sem volt gondoktól mentes. A gyár eredetileg szemptember 18-ra rendelte el a répaszedés megkezdését, de a termelők a hónap vegéig alig szállítottak 100 vagonnal. A hosszantartó szárazság a répánál jelentős súlycsökkenést okozott, a kemény talajból a répát még ekével is nehezen lehetett kiszedni. A termelők érthetően várták az esős időszakot, amely a szállítás és az üzemkezdés eltolódását vonta maga után. Októberben a répa szállítását a vasúti kocsik hiánya késleltette, amely időnként olyan méreteket öltött, hogy a kiszedett répát sok esetben az átvételi állomásokon kellett tárolni. A szokatlan nagy szárazságnak és melegnek egyéb súlyos következményei is voltak. Kaposváron eddig soha nem tapasztalt katasztrofális vízhiány keletkezett, amely nemcsak késleltette a kampány kezdetét, de komolyan veszélyeztette annak egész menetét is. A Kapós folyó úgynevezett Malom árka, amely a gyárat vízzel ellátta, nem tudott elegendő vizet szolgáltatni a kampány megkezdéséhez. Percenként alig 5-6 m

3 vizet hozott magával, pedig a gyárnak 18 m

3-re volt szüksége. A gyár vezetői érintkezésbe léptek a Kapós folyó mentén lévő tógazdaságok birtokosaival és felkérték őket, hogy a vízmennyiséget a gyár igénye szerint tárolják és a tavak lehalászásával együttjáró vízleeresztést „csak akkor és olyan mértékben indítsák meg, amikor és ahogy az üzemünknek arra szüksége lesz."

45 A tárgyalások eredményeképpen a gyár biztosította magának a rendelkezési jogot a Kapós folyóba gravitáló víz felett és a vízellenőrző szolgálat megszervezésével szabályozni tudta a víz tárolását, így október 16-án a kampányt meg tudták kezdeni. A vízhiányt megoldották és a gyár üzemeltetése 46,5 napon keresztül folyamatos volt. Természetesen egyéb nehézségek is mutatkoztak, főleg a kampány első napjaiban, pl. a répalerakó munkások hiánya következtében. De a bérezésük kérdésében iá komoly nézeteltérések keletkeztek. A cukorgyárban valóban ők végezték a legnehezebb munkát, érthető, hogy bérjavítást követeltek, kihasználva az általános munkáshiányt, amellyel a gyárvezetés alig tudott megbirkózni. E gondot csak akkor tudták valamelyest enyhíteni, amikor a „Szakszervezetek Munkásközvetítő Hivatala" hozzájárult ahhoz, hogy a gyár a munkaerőt bárhonnan toborozhatja. De még így sem volt könnyű a munkáslétszám biztosítása, ugyanis több volt a munkára jelentkezettek között a nő mint a férfi. Akik közül jónéhá-