Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 14. (Kaposvár, 1983)
Komjáthy Miklós: A delegáció első ülésszaka és első elnöke
Az új államberendezés intézményei közül - tudomásom szerint - elsőként a delegáció gondolata fogalmazódott meg. Történetirodalmunk viszonylag kevés figyelmet szentelt az új politikai szerkezet e sajátos intézményének, pedig a kiegyezésnek talán egyik eleme sem viselte magán keletkezési idejének, a létrejöttén munkálkodó politikusok nemzedéki és politikai hovatartozásának bélyegét oly mértékben, mint a delegációk. Deák Ferencék müvének alapvető sajátosságai volt, hogy az új államberendezés legfőbb funkcióit ellátó szervek, így a delegációk kereteit és hatáskörét egy éppen alakuló politikai helyzetben, éles ellentétektől megmozgatott társadalomban kellett törvényhozásilag, tehát a hosszúlejáratúság igényével szabályozni. 1863-ban az uralkodó körül csoportosuló ókonzervatív államférfiak (Apponyi György országbíró, Mailáth György tárnokmester, Senynyey Pál és Ürményi József) érintkezésben voltak Deák Ferenccel. Sok jel mutat arra, hogy amikor Apponyi György az uralkodótói a magyarországi válságból .kibontakozás útjának felvázolására megbízást kapott, szigorúan bizalmas elaborátumának alapelveit Deák Ferenccel is megbeszélte. Apponyi Györgynek ez a memoranduma szolgált azután alapul Forgach Antal udvari kancellár előterjesztéseihez, amelyek során az 1863 február-márciusi minisztertanácsokban javasolta, hogy a birodalom ügyeit dualisztikus alapon külön e célra létrehozandó delegációk tárgyalják. Redlich a fél évszázadot megért, dualista államberendezés csíráját ebben az előterjesztésben látja. 18 Radvánszky pedig nem indokolatlanul gondolja, hogy az egész tervezet mögött Deák Ferenc is ott állott. 7 ' 1 Az ő politikai bölcsességére vall, hogy az uralkodó közvetlen környezetébe oltotta be e gondolatot, amely az 1865-ben megnyílt országgyűlés elé már kikristályosodott szerkezet formájában került. * Két évig folyt a vita a szerkezet egészéről és részleteiről. A vita közismert jellegzetessége volt, hogy a vitázó felek egyike a magyar országgyűlés által külön e célra kiküldött tágabb és szűkebb (67-es és 15-as) bizottág, ill. e bizottságok néhány vezető államférfia, másika az uralkodó és a mögötte álló osztrák és ókonzervatív magyar politikusok voltak. Osztrák részről kezdettől fogva gyanakvással figyelték az alkudozásokat. Ám Ferenc József annak ellenére, hogy megígérte: az illetékes, osztrák parlamenti szerveket kellő időben bevonja a tárgyalásokba, ezt nem tette meg, hanem a Reichsrat elé a kiegyezésnek a magyarokkal már megkötött formáját terjesztette. E tény az osztrák politikai életnek kétségtelenül súlyos sérelme volt. Ma azonban már az osztrák alkotmánytörténelem az uralkodó és tanácsadói politikai bölcsességét látja abban, hogy a császár Ausztriái befejezett tények elé állította. E felfogás szerint ui. 20 az osztrák tartományok képviseletének bevonása a tárgyalásokba csak újabb bonyodalmakhoz, az alkudozások vég nélkül való elnyújtásához, s úgy lehet, a Monarchia katasztrófájához vezetett volna. Ausztria szempontjából ugyancsak a politikai előrelátás bizonysága volt, hogy a Reichsrat nem a magyar kiegyezési törvény tudomásulvételével, hanem külön, osztrák törvény hozásával hozta végleg tető alá a kiegyezést. Ha ui. a birodalmi tanács utólag adta volna alkotmányjogi hozzájárulását az uralkodó és a -magyar államférfiak között létrejött és a magyar törvénytárba iktatott megegyezéshez, mintegy nemzetközi szerződéshez, akkor ez az osztrák államjogi felfogással homlokegyenest ellenkező elismerése lett volna annak, hogy két egymástól független, önálló államról van szó. A birodalmi tanács által hozott ki-
