Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 13. (Kaposvár, 1982)
Király István: A Somogy megyei lótenyésztés
voltak biztosítva, sem a megye nem tudott hatásosan felügyelni a ménállományra. De a jobbágyok is részvétlenséget mutattak. 7 Újra 1832-ben tűzte napirendre a nemesek megyei gyűlése a lótenyésztés fellendítését. Czindery László volt az egyik kezdeményező. Valószínűnek kell tartani, hogy Széchenyi István: Lovakrul c. írása, amely 1828-ban jelent meg, hatott a nemesi gyűlés elhatározására, bár az indoklásban egy szót sem ejtettek Széchenyiről. 8 Annál többet arról, hogy ,. . . a lovak tenyésztése az egész országra, úgy követőleg ezen megyére számolhatatlan haszon lévén, a nemzeti gazdaság, részes magános hasznokból alkottatik, gyarapodása tekintetéből fő figyelmet érdemelne .. ." 9 Az 1832-ben elindított Lótenyésztési Társulat 1835-ben alkotta meg az alapszabályait, amelyekben már így indokolták a társulat létjogosultságát: „. . . melyre helybeli körülményeink figyelmes átgondolása után külkereskedéstől, s közelebbi kereskedési jelesebb helyektől elszigetelt megye fekvése is ajánlkozott." 10 Tehát már nemcsak a katonai igények, de a napóleoni háborúk alatt és után fellendülő árukereskedelem ösztönözte a nemesi vármegyét a lovak nemesítésére; ez állt a Lótenyésztő Társulat megszervezése mögött. Lehetetlen lett volna az áruforgalom növelése a belső és a külső piacokkal a lóállomány fejlesztése nélkül, hiszen a vasút megjelenése előtt és a megfelelő vízi utak hiányában Somogy megye áruforgalmát hámos lovak nélkül nem lehetett volna fellendíteni. A nemesi vármegye a nagyobb testű mének használatától várta a lóállomány javítását. 11 Az ehhez szükséges ménállományt a király bábolnai és mezőhegy esi méneséből szerette volna megkapni, természetesen szokásaik és előjogaik alapján ingyen. Ugyanakkor - talán a XVIII. századi tapasztalatok alapján szükségesnek tartották egy jó baromorvos alkalmazását is. A főispán maga is hajlandóságot mutatott arra, hogy a Lótenyésztési Társulat vezetésében operatív módon közreműködik, azaz vállalja az elnökséget. 12 Ügy látszik, hogy a vármegye okult az 1785-től 1790-ig működött fedeztető istállók kudarcából, mert a Lótenyésztési Társulat 1835-ig alapszabály nélkül működött. la 1835-ben rögzítették alapszabályba a társulat működését és azt a rendet, ahogy a jobbágyok ingyenesen igénybe vehették a fedeztető istállók ménjeit. Az alapszabályok az mutatják, hogy a királytól a szükséges méneket nem kapták meg, hanem azokat úgy vették bérbe a ménekkel rendelkező földesuraktól. 1 ' 1 Elvileg bárki bérbe adhatta fedeztető ménjét, de a gyakorlatban csak a nagyobb földbirtokosok bocsátották a vármegye rendelkezésére. Például az 1845. augusztus 2-kai fedeztetési jegyzőköny szerint a megyében a következő helyeken voltak fedeztető istállók, amelyek már önmagukban is utalnak az egyes uradalmak központjaira: Marcali, Kéthely, Fájsz, Szentmihályfa, Lad, Kaposvár, Bolhás, Balatonberény, Balatonszemes, Edde, Lengyeltóti, Kercseliget, Simongát, Babócsa, Görösgal, Somogyszil, Bálványos, Ádánd stb. 1 ' Természetesen a Lótenyésztési Társulat fennállása során nem mindig volt ugyanott fedeztető állomás, mert az alapszabályok szerint minden ősszel a földbirtokosoknak be kellett jelenteniük a felajánlott ménjeiket. A társulat választmányi tagjai és a járási fedeztetési felügyelők januárban megszemlélték a méneket, februárban pedig döntöttek abban, hogy az ajánlatot elfogadják-e. A pároztatás március elején kezdődött és tartott június végéig. A pároztatásról jegyzőkönyveket vezettek. A parasztok utalványok alapján fedeztettek, amely utalványokat a járási tisztviselőkön és a falusi elöljáróságokon keresztül kapták meg azután, ahogy bejelentették fedeztetnivaló kancáikat. Mindig a lakhelyükhöz legközelebb eső fedeztető istállót ve-
