Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 13. (Kaposvár, 1982)

Király István: A Somogy megyei lótenyésztés

hették igénybe. Ha a párosítás nem sikerült, akkor 9 nap elteltével háromszor lehetett megismételni a fedeztetést. Egy-egy fedeztetésért a mén tulajdonosa 3 forintot kapott, amit a vármegyei pénztár fizetett ki a júliusban jóváhagyott fedeztctési jegyzőkönyvek alapján. A fedeztető istállókat a szegényebb nemesek is igénybe vehették, de nekik 5 forintot kellett fizetniök. Egy ménhez csak meghatározott számú kancát lehetett beosztani, mégpedig úgy, hogy a mén napjában csak kétszer fedezhetett. (Reggel és este.) A Lótenyésztési Társulat arra is figyelemmel volt, hogy a fedeztetések után mennyi csikó született. Ezekről jegyzőkönyvet vezetett, a csikók nemét és színét tüntették fel a jegyzőkönyékben. A mén és a kanca tulajdonosokkal szemben kemény rendszabályokat kötöttek ki, ami azt jelentette, hogyha a társulatnak bármiben kárt okoztak, azt megtéríttették velük.

16 A nagy számú fedeztetési jegyzőkönyv és a pontosan vezetett elszámolások arra utalnak, hogy a XVIII. századvégi kudarcból alaposan okultak. A jobbágyok kancáinak másfél évtizeden keresztül jó ménekkel történő fedeztetése azt eredményezte, bogy a Kapós völgyében a jobbágyság lovai jelentős minőségi javulást mutattak. Gölle, Kapospula, Somogyaszaló, Taszár, Attala községekből a pesti állatkiállításokon bemutatott csikók számos díjat nyertek. A Lótenyésztési Társulat működésének hatásosságát mutatja, hogy a milleniumi kiállításon nyertek utoljára a Kapós völgyi falvak lovai díjat. A Kapós völgyében két nevezetes fedeztető istálló működött, a patalomi és a somogyszili. De nemcsak a Kapós völgyében volt hatásos az a tizenöt éves fajtajavítási kísérlet, amit még a nemesi megye indított el, hanem a megye déli felében is, hiszen a jobbágyfelszabadítás után egy fél évszázaddal erről a vidékről indult el a magyar hidegvérű lótenyésztés. A tenyésztési ciklus a lótartásban elég hosszú ahhoz, hogy fél évszázad múltán is érezhető legyen egy tenyésztési rendszabály ebben az ágazatban. A mének, de a jobbágyok kancái sem voltak tiszta fajtájúak, hanem félvérek vagy keverékek. Ugyan pontos fajtaleírással nem rendelkezünk (ennek abban az időben nem is volt nagy jelentősége), az mégis világosan kiderül egy fajtajellemző, a ló színe alapján, hogy a fajták egész légiójával dolgoztak az akkori tenyésztők. Ezen nem is kell csodálkozni, hiszen a Kárpát-medence állatállománya a keletről és a nyugatról jövő állatbehozatal hatása alatt fejlődött. A fedeztetési jegyzőkönyvek alapján a lóállomány színei a következők voltak: sötét pej, pej, fekete, piros, fakó, sárga, szürke, tarka, deres, gesztenyeszínű, vasderes, fehér.

17 A mének kiválasztásánál a Lótenyésztő Társulat nem volt figyelemmel a fajtára. Inkább a lovak alakjára és jó testi felépítésére ügyeltek. Ez a formalisztikus tenyésztési elv mégis meghozta a maga eredményét, mert a parlagi parasztlovak nagy javulást mutattak. Mindenekelőtt a testméretek és a lovak magassága nőtt. A társulat működésének eredményeként a XIX. század közepére Somogy megyéből már eltűnt az a kis termetű magyar ló, amely még a XVIII. század elején általános volt. Az akció, amelyet a nemesi vármegye a fedeztető istállók fenntartásával a jobbágyok lovainak javítására indított el, nem egyedülálló jelenség, mert a szomszédos Baranya megye is próbálkozott a megyei ménekkel.

18 Bár igaz, hogy ők csak egyszer próbálkoztak, még pedig a XVIII. század vége felé, mégis az ő akciójuk kevéssé volt sikeres. A különbség okát abban lehet felfedezni, hogy a somogyi reform-nemzedék okult a sikertelen korábbi kísérletből és jobban, hatá-