Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 12. (Kaposvár, 1981)

Dümmerth Dezső: A Csokonai-probléma

nem úgy nézi őket, mint én. De most kéntelen vagyok Csokonait vagy harmad napra idehívni, dolgozni. Azért nékem pénzt adnak." 5 Irodalomtörténetírásunk rendesen Kazinczynak ebből a békítő magatartásá­ból szokott következtetni a barátságra, mely őt Csokonaihoz fűzte. Pedig a köz­vetítő szerep, melyet anyja és a költő között hordoz, nem alkalmas arra, hogy belőle saját felfogását, Csokonaitól alkotott igazi véleményét megismerjük. Hi­szen itt, anyjának igazságtalanságával szemben minduntalan védelemre kény­szerül. Sokkal őszintébbek futó megjegyzései, melyeket barátjához, Kis Jánoshoz írt leveleiben találunk elszórva. Itt nem kell rejtegetnie véleményét. Annyi már az idézettekből is kitűnik, hogy különösebb, mélyebb érzel­meket nem táplált Csokonaival szemben. Fogsága előtt, 1793-ban, mikor még tanácsadó és vezető szerepében látjuk, ezeket írja Kis Jánosnak: „Debreczen . . . barátot ada nekem . . . Csokonay Mihály, egy sok jeles tulajdonságokkal biró Ifjú, ki mind virtusban, mind hibáiban is! - második Horváth Ádám lesz. Ennek minden munkáimon kívül egy Kleistot s Bürgert küldöttem, s kértem, hogy ezek­nek péídájok szerint ne névnapi köszöntőket, ne Török Marsokat Írjon, hanem dalija a sziv szelíd érzékenységeit, szerelmet, barátságot, bort, természet szépsé­geit. Még eddig kevés jelét adta megtérésének." 6 Fogsága után, Kazinczy megnyilatkozásai a költő haláláig nagyon szűk­szavúak. Amit kiszabadulása után pár hónappal ugyancsak Kis Jánosnak ír, nem a lcghízelgőbb. Debrecen ízléstelenségét kárhoztatva azt mondja, hogy ott csak azt olvassák, ami „Mátyási és Csokonai módja szerint zeng."' A Mátyási Józseffel való együtt-emlegetés, akit Kazinczy mélyen megvetett triviális költői nyelve miatt, nem sok jót jelent. Egy másik levelében, Kis Jánoshoz, Csokonai egy anakreoni dalát „un­dokának nevezi. 8 Csehy József ugyanakkor magasztaló leveleket ír hozzá a köl­tő verseiről. Kazinczy válaszai ismeretlenek, csak az tűnik ki Csehy egy levelé­ből, hogy a „Reményhez" írt híres versében a „fürge méh" kifejezést visszatet­szőnek találta. Dicséretnek pedig sehol, semmi nyoma. Holott azokat, akiket szeretett, nem szűnt meg dicsérgetni. Bár e néhány, elszórt vélekedés szám szerint alig több a semminél, mégis elárulja számunkra a lényeget. Az a kijelentés, hogy hibáiban is „második Hor­váth Ádám lesz", és hogy Debrecenben csak azt szeretik, ami „Mátyási és Cso­konai módja szerint zeng", mutatja, hogy Kazinczy már életében a „debreceni ol­dalhoz" számította a költőt. Debrecen már korán a konzervatív szellem szimbólumává vált Kazinczy előtt. Domokos Lajos a főbíró, Benedek Mihály, továbbá a kollégium tanárai és mindazok a maradi gondolkodásúak, akik egy szűk, provinciális körben vélték feltalálni az igazi magyarságot. Domokos Lajos, a nevezetes főbíró, aki Halléban és Utrechtben szerezte műveltségét, azonban távolról sem volt oly nevetséges figura, mint Kazinczy leveleiben feltűnik. Sőt, Bécsben egy időben határozottan tartottak tőle, s mikor az 1791-iki országgyűlésen Bihar megye követeként sze­repelt, Lipót császár valósággal félt tőle, mint a nemzeti kálvinista törekvések megtestesítőjétől, aki nagy tömegeket képes megmozgatni. s / a Kazinczy azonban már csak mint szellemileg beszűkült öregurat emlegeti, aki külföldi tanulmányait felejtve, igazi költőnek már csak a magyar embert tartja, a németeket nem ismeri és nem is akarja ismerni, magyar embernek viszont csak a debrecenieket hajlandó

Next

/
Thumbnails
Contents