Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 12. (Kaposvár, 1981)
Dümmerth Dezső: A Csokonai-probléma
nem úgy nézi őket, mint én. De most kéntelen vagyok Csokonait vagy harmad napra idehívni, dolgozni. Azért nékem pénzt adnak." 5 Irodalomtörténetírásunk rendesen Kazinczynak ebből a békítő magatartásából szokott következtetni a barátságra, mely őt Csokonaihoz fűzte. Pedig a közvetítő szerep, melyet anyja és a költő között hordoz, nem alkalmas arra, hogy belőle saját felfogását, Csokonaitól alkotott igazi véleményét megismerjük. Hiszen itt, anyjának igazságtalanságával szemben minduntalan védelemre kényszerül. Sokkal őszintébbek futó megjegyzései, melyeket barátjához, Kis Jánoshoz írt leveleiben találunk elszórva. Itt nem kell rejtegetnie véleményét. Annyi már az idézettekből is kitűnik, hogy különösebb, mélyebb érzelmeket nem táplált Csokonaival szemben. Fogsága előtt, 1793-ban, mikor még tanácsadó és vezető szerepében látjuk, ezeket írja Kis Jánosnak: „Debreczen . . . barátot ada nekem . . . Csokonay Mihály, egy sok jeles tulajdonságokkal biró Ifjú, ki mind virtusban, mind hibáiban is! - második Horváth Ádám lesz. Ennek minden munkáimon kívül egy Kleistot s Bürgert küldöttem, s kértem, hogy ezeknek péídájok szerint ne névnapi köszöntőket, ne Török Marsokat Írjon, hanem dalija a sziv szelíd érzékenységeit, szerelmet, barátságot, bort, természet szépségeit. Még eddig kevés jelét adta megtérésének." 6 Fogsága után, Kazinczy megnyilatkozásai a költő haláláig nagyon szűkszavúak. Amit kiszabadulása után pár hónappal ugyancsak Kis Jánosnak ír, nem a lcghízelgőbb. Debrecen ízléstelenségét kárhoztatva azt mondja, hogy ott csak azt olvassák, ami „Mátyási és Csokonai módja szerint zeng."' A Mátyási Józseffel való együtt-emlegetés, akit Kazinczy mélyen megvetett triviális költői nyelve miatt, nem sok jót jelent. Egy másik levelében, Kis Jánoshoz, Csokonai egy anakreoni dalát „undokának nevezi. 8 Csehy József ugyanakkor magasztaló leveleket ír hozzá a költő verseiről. Kazinczy válaszai ismeretlenek, csak az tűnik ki Csehy egy leveléből, hogy a „Reményhez" írt híres versében a „fürge méh" kifejezést visszatetszőnek találta. Dicséretnek pedig sehol, semmi nyoma. Holott azokat, akiket szeretett, nem szűnt meg dicsérgetni. Bár e néhány, elszórt vélekedés szám szerint alig több a semminél, mégis elárulja számunkra a lényeget. Az a kijelentés, hogy hibáiban is „második Horváth Ádám lesz", és hogy Debrecenben csak azt szeretik, ami „Mátyási és Csokonai módja szerint zeng", mutatja, hogy Kazinczy már életében a „debreceni oldalhoz" számította a költőt. Debrecen már korán a konzervatív szellem szimbólumává vált Kazinczy előtt. Domokos Lajos a főbíró, Benedek Mihály, továbbá a kollégium tanárai és mindazok a maradi gondolkodásúak, akik egy szűk, provinciális körben vélték feltalálni az igazi magyarságot. Domokos Lajos, a nevezetes főbíró, aki Halléban és Utrechtben szerezte műveltségét, azonban távolról sem volt oly nevetséges figura, mint Kazinczy leveleiben feltűnik. Sőt, Bécsben egy időben határozottan tartottak tőle, s mikor az 1791-iki országgyűlésen Bihar megye követeként szerepelt, Lipót császár valósággal félt tőle, mint a nemzeti kálvinista törekvések megtestesítőjétől, aki nagy tömegeket képes megmozgatni. s / a Kazinczy azonban már csak mint szellemileg beszűkült öregurat emlegeti, aki külföldi tanulmányait felejtve, igazi költőnek már csak a magyar embert tartja, a németeket nem ismeri és nem is akarja ismerni, magyar embernek viszont csak a debrecenieket hajlandó
