Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 12. (Kaposvár, 1981)

Magyar Eszter: Településszerkezet és agrártermelés Somogy megyében a 18. században és a 19. század első felében

b) Földesúri majorságok újjáépítése Mint már szó volt róla, több elpusztult középkori faluhely nem jobbágyfa>lu, hanem földesúri kézben lévő majorságként telepedett újjá. Gazdálkodásukról, tájformáló szerepükről és tevékenységükről csak a családi levéltárak anyaga ad felvilágosítást. Saját gazdaságot hozott létre a földesúr a 18. század elején a jobbágyokkal betelepült falvakban Marcaliban, Lollén, Somogyváron,-Nagygombán, Szőlősgyörökön, Kéthelyen, Csehiben már 1720-ban, és így az is előfordult, hogy az elvadult tájban a könnyen művelés alá fogható terület a viszonylag alacsony népsűrűség mellett is kevésnek bizonyult, különösen, ha nagy részét a földesúr saját allodiumához művelte, ez is egyik oka lehetett annak, hogy a hódoltságkori pusztabérletek és más falvakban gyakorolt extraneus földhasználat még sokáig tartotta magát. A földesúr csatolta gazdaságához a jobbágyok által használt föld egy részét Nagygombán, Lengyeltótiban (itt a szomszédos Szentgyörgy prédiumon saját birtokán jelölt ki a jobbágyoknak szántót a földesúr), Kéthelyen, Lellén stb., míg Csehiben a parasztok igásállat híján sem tudták szántóikat művelni. Hamar kiszorultak a jobbágyok a jól művelhető területekről azokban a falvakban, amelyekben több nemesi curia körül építettek ki majorságot, mert a falunak több földesura volt, pl. Lellén, ahol a jobbágyok a mocsaras területek lecsapolásáig a falusi rétekről is kiszorultak, ezeket idegenben voltak kénytelenek bérelni.'

>:i Mindez azonban az újjáépítést követő természetes folyamat volt. A hódoltsági falvakban, ahol helyben élő nemes nem volt, nemcsak a parasztgazdaságoknak, hanem a nemesi curiák körül, vagy azoktól függetlenül létező nemesi allodiumoknak is újjá kellett épülni, bár a jobbágyság méltánytalannak érezhette, hogy a korábban általa szinte ellenérték nélkül használt földek egy részét a földesúri gazdaságokhoz csatolják. Az uralkodó tendencia azonban a 18. század első felében, a nemesi udvarházak előbb említett regenerálódásán kívül még az volt, hogy az allodiális, prédiális földek is jobbágyi használatban voltak, az 1728-as országos összeírás tanúsága szerint a jobbágyok kezén nagy mennyiségű prédiális földet írtak össze, amelyeket természetesen nem számítottak a nyomások közé. A képlékeny birtok és földhasználati viszonyok, a szervezett uradalmak hiánya jellemezte a telken kívüli földek paraszti használatát, köztük az erdőhasználatot is a megyében, amely a parasztságnak úgyszólván teljes szabadságot biztosított. A 18. század végén következett be a paraszti erdőhasználat nagyarányú korlátozása, amely folyamatot a szakirodalom a jogi allodizáció részeként értelmezi.

54 Tulajdonképpen ekkor érte el a Somogy megyei paraszti erdőhasználat azt a szintet és mértéket, amely a töröktől mentes országrészeken a 17., 18. században általános volt minden uradalmi és városi erdőben.

05 Ezen a területen a 18. szazad vége előtt tilos erdőkről sem történik említés, és az erdők használatának bármiféle korlátozása először a 40-es, 50-es évek kontraktusaiban fordul elő. Eddig az ideig a falu határában lévő erdőket a parasztság minden megkötöttség nélkül élte, tűzi- és épületfa szükségletét a falu határában található erdőkből elégítette ki, erdőbérletre csak azokban a falvakban volt szükség, amelyeknek a határában nem nőtt megfelelő erdő. Épület- és tűzifát, mint már a pusztabérletek tárgyalásánál említettem, a legközelebb eső erdőkből szerzett magának a jobbágyság, más művelési ág bérletéhez hasonlóan készpénzért és kézi-