Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 12. (Kaposvár, 1981)

Tilkovszky Lóránt: Harc a magyarországi német mozgalom külföldről támogatott náci irányzata ellen (1935-1936)

tő helyzetet, aki rendkívül felháborodott azon, és kijelentette: a listán szereplő valamennyi személy ellen eljárást indíttat a honvédelmi törvény ama paragra­fusa alapján, amely külföldi pénzek elfogadását kémkedés gyanánt bünteti, s ha az ügy teljes bizonyítást nyer, az egyesületet feloszlattad,a. Gratz csak nagy nehezen csillapíthatta le Gömböst, beláttatva vele, hogy drasztikus intézkedések helyett célszerűbb lesz, ha a birtokukba jutott listával a Volksdeutsche Karac­radsehaftot megfélemlítik és megzsarolják. Abban a nyilatkozatban, amelyet a miniszterelnökkel folytatott c megbeszéléséről Gratz a Sonntagsblattban lekö­zöltetett, minderről természetesen egyetlen szó sincs ; csupán elvontan szólt az egyesület haza iránti hűsége tekintetében támadt kételyek egyértelmű eloszlatá­sának szükségességéről. Utalt továbbá arra, hogy az előkészületben lévő új ki­sebbségi iskolarendelet hamarosan megjelenik. Az adott körülmények közt arra nem kerülhetett sor, hogy az egyesület ezévi közgyűlését - hagyományosan augusztus 20-ra - összehívják. Gratz a mi­niszterelnökkel folytatott megbeszélése után nyomban magához rendelt többeket az egyesülettől és a Sonntagsblattól, hogy velük tárgyaljon; augusztus 19-én Huss, Faulstich és Bäsch - tehát a Volksdeutsche Kameradschaft azon három tag­ja, akik a König mellé rendelendő szerkesztőbizottságot alkotnák a Sonntagsblatt megkaparintása esetén - együttesen kellett, hogy megjelenjenek Gratznál. Nagy felháborodással közölte velük, hogy tudomása van a VDA megbízottainak láto­gatásáról, s beavatkozásukról a magyarországi németség, különösen az egyesület belső ügyeibe. ,,Ha én akkor Budapesten lettem volna, amikor ez a látogatás történt, letartóztattattam volna ezeket az urakat, és kiutasíttattam volna az or­szágból" mondotta Gratz. Ügy állította be előttük a dolgot, hogy Gömbös hozta tudomására a megdöbbentő tényeket, ő mutatta meg neki a titkos külföldi pénz­támogatásban részesülők listáját, amely valami módon a miniszterelnökség birto­kába került. Baschék azon kijelentésére, hogy ezt minden bizonnyal Kussbach tette, Gratz valamennyiüket biztosította arról, hogy a listákat nem Kussbach szol­gáltatta ki. Majd azt ecsetelte, hogy nagy nehezen sikerült visszatartania Gömböst az első felháborodásában tenni kívánt megtorló intézkedéseitől, s ha a Volks­deutsche Kameradschaft abbahagyja támadásait Kussbach ellen, akit a kormány nem kíván lemondatni, az ügy elsimítható; kihallgatásuk esetén tagadják, hogy külföldi eredetű pénzeket vettek volna át. Huss, Faulstich és Bäsch nem tudtak teljesen eligazodni Gratz szavain és magatartásán, de azt jól gyanították, hogy fenyegetni és zsarolni próbálják ő'ket a szóbanforgó listával. Szerintük ezt csak Kussbach szolgáltathatta ki, mert Köhler kivételével senkinek sem volt itt teljes áttekintése a VDA részéről Ma­gyarországon pénzjuttatásban részesülőkről, Kussbach viszont - mint kideríthető volt - februárban kapott egy ilyen teljes kimutatást. Azonkívül az egyesület egyik alkalmazottját, Franz Riedlt, a legutóbbi napokban Kussbach megpróbálta rá­venni egy olyan írásos nyilatkozatra, amely szerint fizetésének csak egy részét kapja az egyesülettől, más részét mindig Köhler kezéből veszi át. ,,Az összefüg­gés világos" - állapították meg. A Volksdeutsche Kameradschaft részéről németországi „illetékes" he­lyekre küldött szigorúan bizalmas jelentés szerint nem engedik magukat megfé­lemlíttetni, és rendületlenül folytatják harcukat. Helyzetük azonban a történtek következtében igen súlyos lett. A Sonntagsblatt megszerzésére irányuló törekvé­süket megzavarta, hogy König, miután Gratz beszélt vele, levélben közölte Basch-

Next

/
Thumbnails
Contents