Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 12. (Kaposvár, 1981)

Varga János: Megye és haladás a reformkor derekán (1840-1843) (Befejező rész)

egészének megváltozása esetén, a népképviseleten nyugvó kormányfelelősség érvényesítésével óhajtották életbe léptetni. Arra ők sem gondolhattak komolyan, hogy az adott időben teremthetnek az 52 lehetséges - de manipulálható - ellenállási pont helyett, amit a megyék jelenthettek, többezer olyant a "helyhatósági autonómiákban, amely a létező és ellentámadásba lendült abszolutizmus dolgát inkább nehezíti, mint a megyei önkormányzat. Hiszen a helyi ellenállások hatásfoka csak minimális, ha mi sem fogja össze és irányítja őket. Meg hát milyen alapon remélhették volna a centralisták, hogy az éppen központosításra készülő neoabszolutizmus engedélyezi vagy legalábbis elnézi a sok-sok autonómia megszületését? Eötvösék a helyhatóságok propagálásakor csak a jövőbe, arra a polgári államszerkezetre tekintettek, amelyben koncepciójuk a megyének, mint széles politikai jogkörű autonómiának nem juttatott helyet. Ám a mentségen túl az már vitathatatlan, sőt évülhetetlen érdeme Eötvöséknek, hogy a parlamentáris kormányzat rendszerének részletes kidolgozásával a kérdések egész sorát tisztázták akkorra, amikorra e kormányzat bevezetéséhez utat nyitott a forradalom. Csakhogy a jelen számára sohasem közömbös, hogy mi történik addig, amikor a jövő beköszönt. Márpedig a centralisták a publicisztika terén oly időben kezdtek és folytattak harcot a megyei önkormányzat ellen, amikor az újra offenzívát nyitó abszolút hatalommal - az adott intézményrendszer mellett leginkább mégis csak a megyék szállhattak a siker reményével szembe. így annak a kormánynak a malmára hajtották a vizet, és lettek szekundánsai, amely szélesítendő hatalmát éppen hogy a centralisták által annyira óhajtott társadalmi reformok lassítására, vagy egyenesen elgáncsolására szándékozott felhasználni. Vagy a másik oldalról nézve: éppen akkor idéztek elő zavart a reformtáborban és váltak az oppozíció egyébként is csüggesztőcn ingatag és törékeny egységének ideiglenes megbontóivá, mikor erre az egységre a kormány ellentámadása miatt égetőbb szükség lett volna, mint bármikor az előző csztendő'k alatt. Az adminisztrátori szisztéma crőszakolása a reformkori megyei élet fénykorának végét jelentette. Igaz, a megyei nemesség bizonyos köreiben a javítási vágy különféle tényezők hatására egyébként is lelohadt. A korábban kezdeményező-újító, egyszersmind kísérletező' megye a centrális hatalom terjeszkedési igényével szemben pedig védekezésbe szorult. A megyék egy csoportjában elsősorban az az igyekezet kötötte le a liberálisok energiáit, hogy határt szabjanak a törvényhatóságok nyakára ültetett adminisztrátorok próbálkozásainak, amelyek az önkormányzat megnyirbálására irányultak. Másutt viszont azért hagyott alább az ellenzék kezdeményező kedve, hogy ne szolgáltasson okot az adminisztrátor nyersebb és durvább fellépésére. Ennek folytán jószerivel csak a követutasító közgyűlés maradt az egyetlen olyan fórum, ahol a liberalizmus reformok - igaz, átfogó és összegezett - igényével rukkolt elő. Kossuth és hívei hasztalan próbálkoztak azzal, hogy külön lap hasábjain ellensúlyozzák a centralisták agitációját, és vegyék fel a kesztyűt, amelyet a központi hatalom az új kormányzati rendszer kiépítésének megkezdésével dobott eléjük. Lapalapítási kérelmeik elől a kormány mindannyiszor mereven elzárkózott. Sikertelenül végződött az a kísérletük is, hogy a Pesti Hírlapot szerezzék vissza az ellenzék megyepárti irányzata számára. A laptulajdonos Landerer látszólag hajlott ugyan arra, hogy a megcsökkent tekintélyű és előfizetői jelentékeny hányadát elvesztő' Hírlapot ismét Kossuthék kezére adja, ám e készségét oly fel-