Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 12. (Kaposvár, 1981)

Varga János: Megye és haladás a reformkor derekán (1840-1843) (Befejező rész)

valamely önkormányzatnak kizárólag helyhatósági életét érintik, továbbá az országos elöntések helyi végrehajtása egyedül magára a helyhatóságra tartozik. A végrehajtás ellenőrzését viszont a parlamentáris kormány, tehát a törvényhozásnak felelős központi hatalom, az ügyek meghatározott kategóriáiban közvetlenül, más kategóriáiban, illetőleg bizonyos esetekben a helyhatóságok egy-egy nagyobb csoportját összefogó, terület és lakosság kombinációja alapján lehetőleg egyformára alakítandó megyék, illetőleg azok kinevezett tisztviselői által végzi. Azt persze a megyebarát liberálisok sem tagadták soha, sőt kezdettől hangoztatták, hogy az államszerkezet sejtjei, egyszersmind alapszintű önigazgatási egységei a községek és a városok. Csakhogy a centralisták, a községi és a városi önkormányzatot kivéve, tagadták minden más autonómia létjogosultságát, az ügyeknek pedig csupán két csoportját ismerték: amelyekben a központi hatalom, és amelyekben a helyhatóságok önkormányzata illetékes dönteni. Számukra tehát nem léteztek középszintű, azaz olyan ügyek, amelyek nem országos jellegűek, de a helyhatóságok kisebb vagy nagyobb csoportjára vonatkozóan egyformán, egyidejűleg valamely állandóan működő középszintű hatóság által lennének elhatározandók. Más szóval a megyei önkormányzatot - mint az igazgatás lassítóját és keresztezőjét - nemcsak feleslegesnek, hanem károsnak, a megyei törvényhatóságot pedig a helyhatósági önkormányzatra, a törvényhozásra és a központi végrehajtó hatalomra nézve egyaránt hátrányosnak, a parlamentáris rendszer mellett pedig egyenesen kárhozatosnak minősítették. Koncepciójukban a megye megszűnik törvényhatóság lenni, azaz elveszti kezdeményező, határozathozó és statutumalkotó jogát; önigazgatási egységből igazgatási egységgé zsugorodik, azaz csak a törvényhozó és végrehajtó központi hatalom által hozott és megszabott intézkedések helyhatósági foganatosításának ellenőrzése lesz kizárólagos rendeltetése. Egyszersmind elveszíti ellenőri funkcióját a központi hatalom, mindenekelőtt a kormány ténykedése felett, mert e szerepét a helyhatóságok veszik át; sőt, választott tisztviselői helyére a kormány kinevezett alkalmazottai lépnek, akik a rájuk bízott - csupán a végrehajtással kapcsolatos - feladatok teljesítéséről egyedül a kormánynak tartoznak elszámolni. A kormányszervek valódi céljainak mai ismeretében nem kétséges, hogy a centralisták eszméi - főképp a megyének az államstruktúrában betöltendő' helyét illetően - egy sor vonatkozásban nemcsak érintkeztek az ismét abszolutista irányba hajló központi hatalom szándékaival, de több ponton egyenesen fedték azokat. Márpedig a kormány éppen hogy nem a reformok, hanem azok elgáncsolása, de legalábbis lassítása érdekében igyekezett, önhatalmának növelésével egybekötve, a megyei autonómiát minél alaposabban megtépázni, illetőleg kiküszöbölni. Eötvöséknek persze számos körülmény szolgál mentségükre. Az 1843-44. évi országgyűlés tapasztalatai alapján teljes joggal tápláltak az iránt aggályokat, hogy az állásfoglalásaikban könnyűszerrel manipulálható megyék útján, pontosabban azon a diétán keresztül, amely szerkezetileg részben e megyékre épül, egyáltalán kiharcolható-e a polgárosodás programja. Az abszolutizmus ellentámadása idején kiderült az is, hogy mennyire véges a megyék alkotmányvédő szerepe, illetőleg lehetősége Ugyancsak indokolt volt a centralisták azon meggyőződése, hogy az abszolutizmus - mint uralmi rendszer - valamikor a magyar megyék ellenzéki politikája nélkül is megbukik. Erre számítva készítették a polgári államberendczést illető terveiket: elképzeléseik összességét csak az államszerkezet