Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 12. (Kaposvár, 1981)

Varga János: Megye és haladás a reformkor derekán (1840-1843) (Befejező rész)

szükségesnek vélt erősítésének támogatására. Az, hogy egy abszolutizmusba hajló és valódi reformokra egyáltalán nem gondoló kormánytól reméli a haladás irányítását, és ebben az illúzióban kezét nyújtja néki, önmagában még csak puszta tévedés. De Eötvös álcázni szándékozik magát a liberális ellenzék előtt: látszólag az oppozíció oldalán kíván maradni, valójában pedig arra készül, hogy a reformtábor tagjaként, sőt egyik vezéregyéniségeként, belülről segítse elő az adott centrális hatalomnak - a liberálisok által joggal kárhoztatott - szélesítését! Értett Eötvös leveléből Metternich is, a történtek pedig azt mutatták, hogy Eötvösnek önszerepére vonatkozó taktikai elképzelése messzemenően találkozott a kancellár helyeslésével. A taktika realizálásának mikéntjére feltételezhetően éppen Metternich talált rá. Amíg Kossuth állt az ellenzék orgánuma: a Pesti Hírlap élén, addig a centralisták a konzervatív sajtóban óvakodtak, Kossuth újságjában pedig nem volt módjuk eszméiknek hangot adni. Nos, e lap hangja éppen ezidőtájt - gondoljunk csak a „szociális út" meghirdetésére - ismét megkeményedett, a konzervatívok és a kormány számára egyre terhesebbé vált. Eötvös felajánlkozására is, amelyet irányzata nevében tett, most került sor. Magától adódott a kormányzat számára a következtetés: a centralizált hatalom érdekében áll, ha a törvényhatósági jogkört védelmező ellenzéki lap a központosítást támogató és sürgető ellenzéki lappá változik. Eötvös személyén át pedig olyan irányzat teremtett a kormánnyal kapcsolatot, amely kész is, képes is e feladat elvégzésére. Metternich kabinetirodájában megnyomták hát a gombot. Mert nem véletlenek puszta egybeesése, hogy Landerer Lajos, a Hírlap kiadó-tulajdonosa, szinte napokkal Eötvös ominózus lépése után - látszólag anyagi természetű okokból - olyan összetűzést provokált Kossuthtal, amelynek következményeként Kossuth, embcrileg-erkölcsileg érthetően, az ellenzék ügyére nézve azonban megfontolatlanul, elhatározta és bejelentette, hogy megválik szerkesztői funkciójától. Landerer ugyanis kormánymegbízásból járt el, és a kormánykörök tudatos számításból eredt sugallatára szemelte ki a Hírlap új szerkesztőjévé éppen Szalay Lászlót, és játszotta át e reformbarát orgánumot a centralisták kezére. Erről persze Kossuth és tábora mitsem tudott. Lehet, hogy maguk a centralisták sem ismerték laphoz jutásuk előzményeit. Arról pedig, hogy az események ilyen alakulásában mi volt Eötvös szerepe, legalábbis Kossuthéknak sejtelmük sem lehetett. A kormányzat viszont nagy nyereségként könyvelhette el a fordulatot. A kormányköröknek ugyanis az ellenzék sajtójának teljes elhallgattatása nem állt érdekükben, hiszen ilyen lépés ország-világ előtt felfedte volna igazi arculatukat. Beleillett viszont terveikbe egy olyan ellenzéki lap működése, amely reformbarát ugyan, elvileg azonban a centralizáció pártján van, és az erős központi hatalom szükségességének eszméjével együtt a megyei jogkörök megszorításának helyességét hirdeti. Mert a Magyar Kancellárián a szerkesztőcserével nagyjából egyidőben - 1844 második felétől - lázas tevékenység kezdődött: egy gróf Majláth Antal kancellár vezetése alatt álló - titkos bizottság létrehozásával beindultak az új kormányzati rendszer bevezetésének, azon adminisztrátori szisztéma megalapozásának előmunkálatai, amelynek gyakorlati foganatosítására azután 1845 elejétől sor is került. A Pesti Hírlap pedig, a szerkesztőváltozással egyidejűleg, ontani kezdte - és főképp Eötvös tollából magasszintű fejtegetésekben - a megyei politikai élet visszásságait ostorozó, a megyei autonómia adott formájának és körének tart-