Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 12. (Kaposvár, 1981)
Varga János: Megye és haladás a reformkor derekán (1840-1843) (Befejező rész)
őt befolyásoló birodalmi erők érdekében a törvényesség leple alatt építheti ki a haladás-ellenes abszolutizmust. Az ellenzék felismerte Dessewffyék törekvésének valódi tartalmát. Az általuk képviselt centralizációt éppen Deák minősítette a központosítás „rendkívül veszélyes" változatának, mert törvényesített jellege folytán hatékony; gyakorlása könnyebb is, kényelmesebb is, mint azé a centralizációé, amelynek működését „csak fegyver terjeszti és támogatja". Kossuth és társai pedig igyekeztek a megyeszerkezet ellenfeleinek kifogásait és vádjait, akik „gyanúsításokkal ingerlik a hatalom féltékenységét", eloszlatni vagy jelentéktelenné törpíteni. A statutumjog ellensúlyozza a törvényhozás centralizációját és ezáltal a kormány alkotmányos befolyását? Elkoptatott, ősrégi vád ez: akkor is fegyverként forgatták a nemzet ellenei, amikor a megyék tevékenysége nem lépett át a jogvédelem határán! Kihágás és vesztegetés organikusan következik a megyeszerkezetből? Akkor miért csak a legújabb időkben jött mindez gyakorlatba? A megye - felírási jogának ürügyén - nem teljesíti a kormányparancsot, és mivel ezt bármilyen ügyben, azaz határ nélkül teheti, megsemmisíti a monarchikus elvet? Határ vonható a megyei jogkör köré: törvénnyel összehangzó rendeletet köteles végrehajtani, törvénnyel ellenkező statútumot nem alkothat; ha pedig hibás döntést hoz, félrelépését kiigazíthatja a törvényhozás! Feleslegessé teszi a diétát, amelyhez minden lényeges kérdés tartozik, és amely a sérelmek orvoslásának fóruma? A megyék századokon át intéztek elméletileg törvényhozást illető ügyeket, mint az adókulcs meghatározása, a törvényszékek alakjának vagy a tisztválasztásoknak szabályozása, az országgyűlés mégsem vált feleslegessé; és nemcsak abban az esetben szabad panaszkodni, ha a sérelem már gyakorlatilag lépett életbe! A statutumalkotás föderalizmussá bontja az ország egységét? Szó sincs róla, hiszen a diéta bármely statútumot törölhet vagy országos érvényűvé emelhet! Mindezeket azzal egyidőben fejtették ki, hogy a Helytartótanács végül is általánosan és elvileg foglalt állást a megyei statutumalkotás gyorsan terjedő és új tartalmú gyakorlata ellen. Kezdetben minden megyei végzést körülményesen mérlegelt, a megyéktől indoklást kért, referensei áttanulmányoztak minden számbajöhető törvénycikket annak felderítésére, hogy nem ütközik-e az adott határozat valamelyikbe. Rendszerint találtak is bennük fogódzkodót, vagy ha nem, az adott szokást minősítették hatályos és változtathatatlan jogalapnak, a Helytartótanács pedig annak érvényességére hivatkozva szólította fel az illető megyét statútuma visszavonására, ellenkező esetben viszont maga semmisítette meg azt. Talán továbbra is ezt az eljárást követte volna, de közbeszólt a Kancellária: 1841 végén Pest megyének új büntetőeljárást bevezető végzésével kapcsolatban az uralkodó akaratára hivatkozva meghagyta a Helytartótanácsnak, hogy ne engedjen a megyékbe statutumalkotás címén mindenféle liberális újítást becsempészni. így született meg 1841 decemberében a Helytartótanács már ismertetett statútumrendelete, amely hosszas történeti fejtegetés és magyarázkodás közben eltiltotta a megyéket törvénnyel vagy szokással ellenkező végzések hozatalától, sőt eleve érvényteleneknek nyilvánított minden törvényellenes megyei újítást. A rendeletből mindkét párt a központi hatalom azon állásfoglalását olvasta ki, hogy minden, amiről pozitív törvény nem intézkedik, egyedül a kormány által szabályozható. A Helytartótanács lépése az 1842 első felében lezajlott kongregációkon heves összecsapásokat váltott ki. Az ellenzék a centralizáció jelének vette; a legtöbb megyében az évszázados statutumjog megsértésének, a megyei auto-