Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 12. (Kaposvár, 1981)

Dümmerth Dezső: A Csokonai-probléma

Az ifjú Szemere Pál, akiről ismeretes, hogy tekintélyek, példaképek nélkül nem tudott lenni, s Kazinczy odaadó híve volt, tán a legtisztábban árulja el. hogy Csokonairól táplált véleményében mennyire önállótlanul utánozza mesterét, Ugyanarról a költeményről, mely Döbrenteit olyan mámorossá tette, így ír: „Felvészi e Édes Uram Bátyám a Reményt? Ügy tetszik, hogy az a' Bürger hasonlatosságára volt készítve. Holdseligste der Feen, Du mit dem weichen Sinn vom Himmel ausersehen zur Menschentrösterin! Szörnyű a' dal végin az a Bájoló lágy trillák, az a' Tarka képzetek!"

52 De Kazinczy véleményének egyenes leszármazottja az az elfogult kritika is, melyet éppen a széphalmi mestertől értesült Rumy Károly György jelentetett meg a bécsi Annales hasábjain, 1812-ben. Csokonai itt már mint „olvashatatlan" költő szerepel: „Der fruchtbarste magyarische Dichter im 19. Jahrhunderte war der verstorbene Csokonai. Er schrieb viel, weil man viel von ihm verlangte. Vieles in seinen Poesien ist gar nicht leserlich. Der Debrecziner Togaten-Ton (a' mendikás tónus) blickt bey ihm häufig hervor." . . . íme, az irodalmi vezér tekintélye így formálta a maga képére a vele érintkező ifjabb írónemzedéket, s ezzel a hivatalos irodalmi közvéleményt. Ebből a szempontból különösen érdekes a széphalmi mesternek az a levele, melyet még 1808-ban a fiatal Kölcsey Ferenchez intézett: „Kedves Öcsém Uram is Csokonait csudálja, a' mint látom. Igasságtalan, a' ki a' Csokonai érdemeit meg nem vallja, 's tompa, a' ki nem érzi. De ne quid nimisl - Engem sokan nem értenek, hogy én Csokonait nem imádom vakon és mindenben. Olylyan vagyok én, azzal hízelkedem magamnak, mint az a religiosus a' ki keveset hiszen, de tisztán és tökélletes meggyőződésből, a' helyett, hogy mások sokat hisznek Isten tudja hogy és miért. Példákból tudom, hogy Csokonainak sok forró tisztelője nem is tudja, mit kell benne tisztelni, 's csak a könnyű verselést tiszteli. Pályaírásom (a tübingai pályamű) végében a' Magyar Prosaistáknak és Poétáknak némclly szebb darabjait hordám fel német nyelven, Csokonait Daykával hasonlítottam öszve, 's ezt mondám: dem liebenswürdigen Dayka gleich Gs. in seinen besten Arbeiten unter allen unseren Dichtern am meisten, nur waren seine Gefühle nicht so glühend wie Dayka's, und seine Sprache nicht so edel, oft wohl uncorrect u. sogar niedrig. Was Dayka von seinem Gegenstande berauscht sang, das sang Csokonay nüchtern! aber was würde der mit der Zeit geliefert haben, der in seinen jüngeren Jahren schon so viel leistete! - A szemre hányást előhoztam magyarul és németül, s kijegyzettem ezeket a' hibás mondásokat: nálam (apud me), mellyet ő Debreczeni példák szerént e' helyett említ: nálamNÁL (prae me), rózsaSZÁLAN! összvecsufol! Én pedig, mintsem szavamban Tégedet csúfoljalak, szánlak inkább és MAGAMBAN megbocsátok, GYÖNGYALAK. - Kérem kedves Öcsém Uramat, elmélkedjék ezen elvont sorokon, ha azt kényes Ízlésű Poéta megszenvedné é versében."

03 A fiatal Kölcsey is szerette tehát kezdetben Csokonait, míg Kazinczy fel nem világosította azokról a „helyesírási hibákról" és „ízléstelen" kifejezésekről, melyek verseit „elrútítják". Arra a bírálatra tehát, mely a probléma második időszakában a Tudományos Gyűjteményben jelent meg 1817-ben, Kölcsey tollából, s mely a nyilvánosság előtt most már hivatalosan is elítélte a költőt - e bírálatra Kazinczy Ferenc árnyéka vetődik.