Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 12. (Kaposvár, 1981)
Dümmerth Dezső: A Csokonai-probléma
debreceniekhez sem sorolható, hiszen azokkal maga is ellentétben állt és gúnyolta őket. Felmerül tehát a kérdés, hová tartozott Csokonai? Szerette-e valóban szűkebb hazája, Debrecen? i8o2-ben Kazinczy Domokos Lajos főbíróval ebédel a városban. Irodalomról vitatkoznak, s miután Domokos leszólta az összes külföldi költőket amiért nem magyarok, kijelenti, hogy magyar embernek viszont csak azt lehet tekinteni, aki debreceni. Kazinczy, aki odáig Klopstock, Wieland, Goethe, Schiller, majd Virág Benedek és Ányos Pál neveit hiába emlegette, végre Csokonait hozza fel, mint debrecenit. „Ezért majd levágott" - írja Kazinczy - „És méltán; mert a' Renegátot inkább gyűlöljük, mint a' született pogányt." 40 Csokonai tehát renegátnak számított: sem ő nem szerette Debrecent, sem őt nem szerették igazán Debrecenben. Egykori tanára, Budai Ézsiás szavai sem mutatnak nagyobb megbecsülést irányában, mikor Kazinczynak ír felőle: ,,A' bizonyos, hogy Poéta gyermek korában néha jobb verseket írt azoknál, mellyekre mostani munkáibann néha futólag tekintettem . . . Mert akkor még igazánn Magyarul írt, nem tudván idegen nyelveket, és nem szívánn bé azoknak Idiotismusit. Most már, inkább Poéta doctus volt, mint Poéta natus." r,í Kazinczy így válaszol: „Csokonayt maga a' természet szülte Poétának... Züge von Genie - aber wenig Correction ! mindig ezt kiáltoztam én Csokonainak, és azt, hogy sok verselését, és éppen azokat, a' mellyeket a' Vir humanissimusok legfeljebb becsültének - égetné meg. Ha élt volna, ha az érettebb kor szelídebbé tette volna vérét, mit nem várhatott volna tőle Literatúránk! így is valóban remek némelly munkája. Az a' gáncs, a' mellyet az Ur Prof. Ur méltóztatik . . . levelében említeni, csak ott vál néki pirítására, a' hol neologizmusai hibások." 42 Válaszából az tűnik ki, hogy ő hajlamosabb Csokonait inkább poéta natus-nak, született költőnek tartani, mint tanultnak is egyszersmind. Csokonai ízlésbeli hiányait éppen a modern, nyelvművelő magatartásban való tudatlanságának tartja. A költő tehát ugyanakkor, mikor Debrecen szemében renegát, és beszívta az idegen nyelvek „idiotizmusait", Kazinczy véleménye szerint nem tudja levetkezni a „debreceniséget", és ízlésbeli hiányai miatt éppen legtöbbre becsült versei nem érnek semmit. Ezek az egymást keresztező ítélkezések csak egy pontban egyesülnek: mindkettő elítéli Csokonait. Domokos Lajos és Budai Ézsiás szimbólumként mutatják be a debreceni szellemet. A „kisvárosi lélek" önmagával eltelt korlátoltsága nyilatkozik itt, és a szűk szemlélet, mely tökéletesen megelégedve a meglévővel, egyszerűen „idiotizmusnak" bélyegez mindent, ami új és ami nem „magyar" a debreceni provincializmus szemlélete szerint. Ez a fajta debrecenizmus volt Csokonai első és legérzéketlenebb kritikusa, még életében. Halála után szűkebb hazája védte ugyan néhány jóbarát személyében, de nem irodalmi ízlésből, hanem tévesen felfogott kegyeletérzésből. Debrecennek valójában mindvégig „kicsapott diák" maradt a költő, aki ismerte és alkalmazta műveiben a társadalmi kritikát. Tempefői című szatírájában ezeket olvassuk: „Derék magyarnak lenni nem egyéb, mint kihányt ruhákba öltözködni, nyalka paripákon ugrálni, sok szép kopókat tartani, káromkodni, enni, innya . . . "
