Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 12. (Kaposvár, 1981)
Dümmerth Dezső: A Csokonai-probléma
„Az én lelkem nem egyéb, hanem egy halhatatlan sóhajtás. Az én testem csupán egy láthatatlan szeretet. . ." 10 Sűrűn kér ugyan Kazinczytól ezután is szívességeket, de nem irodalmi tanácsokat. Csupán könyvkölcsönzési és protekció-ügyekben fordul hozzája. Joggal tételezzük fel, hogy Kazinczyt - aki épp ezekben az években lesz az irodalmi élet versenytárs nélküli vezérévé - bántotta ez a körülmény. Erre látszik utalni egy fullánkos megjegyzése is, mikor a költő egyszer Sulzer esztétikai lexikonát kéri tőle: „Sulzernek Lexiconát ajándékban küldöm az Urnák. Rá nagy szükségét gyanítom . . . Csak hogy az aesthesist inkább a' nagy példányokból kell meríteni, mint didacticus könyvekből." 11 Figyelemreméltó, hogy e sorok éppen abban a levélben találhatók, mely válasz Csokonai Dayka-bírálatára. Kazinczy ugyanis még 1802. november 27-én megkéri, hogy kiadásra való előkészítés céljából javítsa át Dayka Gábor verseit. Az ügy sokáig húzódik, Csokonainak észrevehetőleg nincs kedve az ilyen munkához. Ö - Kazinczyval ellentétben - tiszteli a szerzői tulajdont, s még ott is az eredetit kívánja megtartani, ahol azt rossznak ítéli. Adós is maradt haláláig a versek korrigálásával, de 1803. február 20-án egy terjedelmes bírálatot küld a költeményekről. 12 Ebből kitűnik, hogy verstani nézetei egyedülállóan haladottak magyar kortársai körében, Éles szemmel tesz különbséget esztétikai tartalom és forma között, melyre a nyelvújítók nemzedéke még képtelen. Hogy Kazinczy mit vett ebből észre, nem tudjuk, mert. válaszában sietségére hivatkozva csak ennyit mond: „Az Aesthetikai jegyzések közül egynehánynak hasznát veszem a könyv hátulján az Urnák szavaival és személyében; de nékem leginkább a csorbák kifenésére vagyon szükségem." 13 E kijelentés, és néhány sorral alább a Sulzer lexikonával kapcsolatban idézettek annyit mindenesetre elárulnak, hogy írójuk érzéketlen maradt Csokonai fejlett irodalmi ízlésével és tudásával szemben. Ugyanekkor, levelezésük tanúsága szerint az optimista és általában naivul bizakodó természetű Csokonai érzései áradóak és fenntartás nélkül valók voltak. A találkozások élmények voltak a számára. Mikor 1803-ban Kazinczy súlyosan megbetegszik és halálos veszedelemben forog, siető, megdöbbent levelet ír közös barátjuknak, Szentgyörgyi József debreceni orvosnak. Ki akar menni hozzá, hogy még utoljára láthassa az életben. „De nem dugultak-e be azok a fülek, nem borultak-e véghomályba azok a szemek, van-é még csak egy kötetlen ina is annak a nyelvnek, nem szünt-é meg nemes dobbanásítól az a mennyei szív, találok-é még abból a Kazinczyból egy kis maradványt, a ki a harmóniának, a szépségnek az ékesen szólásnak, a barátságnak és minden jeles érzésnek oly kedvelője, oly barátja és mestere volt? ... Uram megbocsáss, midőn véled egy indulattól olvadozok." 14 Egymás iránti érzelmeiknek ez az egyenlőtlensége mindaddig nem jut a fiatal költő tudomására, míg a Dorottya meg nem jelenik. 1804. június 12-én küldi el komikus eposzát Kazinczynak azzal a megjegyzéssel, hogy „ha impertinenskedik a Tek. Urnái, méltóztassa Comicus szemmel nézni." 15 Kazinczy válaszát nem ismerjük. De úgy látszik, nem tudta komikus szemmel nézni és észrevételei hamar tudomására jutottak Csokonainak, mert két nap múlva már felel rá. Nyugodt, tárgyilagos és öntudatos hangon. Egyszerre kitűnik, hogy az a Csokonai, aki olyan áradóan rajongott Kazinczyért, józanságát és