Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 12. (Kaposvár, 1981)
Dümmerth Dezső: A Csokonai-probléma
lődésé. S e tündér géniusz a magány borújában később Somogyban, Kisasszondon, még művészibb erővel tér vissza, ,,A magányossághoz" írt ódájában. Itt már a halálra is gondol, mikor a magány géniuszát hívja: Áldott Magánosság, jövel! ragadj el Álmodba most is engemet; Ha mások clhagyának is, ne hagyj el, Ringasd öledbe lelkemet! Öröm nekem, hogy lakhelyedbe szálltam, Hogy itt, Kisasszondon, reád találtam, E helybe andalogni jó, E hely poétának való . . . Öh, kedves istenasszony! én is érted Gyakorta mint sóhajtozom . . . Sőt akkor is, mikor szemem világán Vak kárpitot sző a halál: Ott a magánosság sötét világán Béhullt szemem reád talál... S mindezt ugyanakkor írja, mikor hirtelen fordulattal örülni, dévajkodni, csúfolódni támad kedve. S ebből a kedvéből születik meg Csurgón híres, komikus eposza, a Dorottya. A romantika nagy, belső vívódásait jósló, élső borzongások jelentkeznek abban a Csokonaiban, akinek kortársai, a felvilágosodás hűvösebb józanságában, vagy a nyárspolgáriság zavartalan kereteiben, még nem tudják követni e szélső fordulatokat. De ha nem is tudják mindig követni, mindenestől megérteni, Somogyban nem botránkoznak rajta, mint Debrecenben. Pedig Pálóczi Horváth Ádám, akinél először Balatonfüreden jár, ugyancsak debreceni kollégista volt, de ugyancsak kicsapott diák. Horváth Ádám a költő, Kazinczy barátja mutatja be Nagybajomban, Somogy megyében, Sárközy István szolgabírónak és családjának is. itt nincs vidéki kispolgárság, kemény puritanizmus, csak nemes urak, meg parasztok. Igaz, az úri társaságban fent forogna a veszély, hogy a költőt mint csupán a névnapok, lakodalmak alkalmi köszöntőjét becsüljék. De Sárközyék köre a köznemesség mértékletes és méltányosabb világát jelenti. Csokonai itt nem kényszerül udvarlásra, hízelgésre, mint amikor Pozsonyban nem sokkal előbb szerencsét próbált az országgyűlés alkalmával, egy folyóirat-alapítással, mely nem sikerült. A névnapi köszöntők, lakodalmi versek barátiak, és alkalmat adnak rá, hogy saját érzelmeire is hallgasson. A magányosság ódáját Sárközy birtokán írja. A Dorottya pedig igazán minden, csak nem megrendelt költemény. Vidám, szabad, csúfondáros hangján azonban Somogyban senkinek sem jut eszébe megbotránkozni. Mint maga Csokonai írja a vénleánysággal dévajkodó eposz előszavában: „Legnagyobb jutalmam egy-két kacaj volt; legnagyobb büntetésem pedig egy-két legyezőleggyentés." 9 Mindezeken túl volt akkor már Csokonai, mikor a fogságából szabadult Kazinczyt újra üdvözölte. Az a puszta racionalizmussal, puszta nyelvtani szabályokkal meg nem fogható, igazi költő volt most még inkább, mint ahogy már 1794-ben is jellemezte önmagát:
