Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 11. (Kaposvár, 1980)

Kelemen Elemér: Adatok a népoktatás Somogy megyei történetéhez (1881-1918)

radó iskolai, tanítói jövedelmekről. „ . . . A presbyterium teljesen ismeri a gyüle­kezet úgy számban, mint vagyonban évek óta folytonos apadását - írta 1882-ben a nagykorpádi református gyülekezet -, úgy, hogy ha csekély lelkészi és tanítói évi járulékot kell behajtania, a szűk termések, terhes adók miatt eladósodott és megevő kenyér nélkül szűkölködő, s már nagy részben telkeiket eladott egyház­tagoknál Ínségnél és nyomornál egyebet nem talál . . . " 19 Az állami támogatás - ha egy-egy iskola számára esetenként a megkapasz­kodás szalmaszálát jelentette is - összességében jelentéktelen tétel volt a somo­gyi népiskolák költségvetésében. Alig egy százalékos aránya csak az 1890-cs évek­ben, a tanítói fizetéskiegészítések, korpóclékok révén emelkedett valamelyest, s csak a századforduló után vált - részben az egyházi teherviselés érzékelhető csök­kenésével, részben az 1908-ban eltörölt tandíjak pótlásával - számottevő jöve­delmi forrássá. Az iskolák kiadásai is kezdetleges állapotokat tükröznek. A jövedelem zöme a tanítók törvényszabta fizetésére kellett (88-94 százalék). Négy-öt száza­léka jutott a fenntartás további mellőzhetetlen költségeire, az iskola tisztogatá­sára, ill. fűtésére. Tantermi félszerelésekre évtizedeken át az iskolák évi jöve­delmének kevesebb mint egy százalékát költötték, ami egyúttal meggyőző ma­gyarázat is az iskolai felszereilések korábban bemutatott állapotára. Jelentékte­len költségvetési tényező voilt az iskolák állagmegóvására, rendben tartására, fel­újítására, az esetleges építkezésekre fordítható összeg, ami csak a századforduló után emelkedett jelentősebben. Ezzel is magyarázható az épületek évről évre romló állapota, a belső eszköztelenséggél párosult ütött-kopott, elhanyagolt kül­ső, amely a tisztes szegénység látszatát is feladva, szomorú jellegzetessége lett falusi népiskoláink zömének. 4. sz. táblázat A tanítók adatai Képesíti ;s nélküli Az egy A tanítók Okleveles tanítók tanítók Tanítónők tanítóra > összes sz. C3 a -aj •— S -CS X c3 >• G S -CS N száma jutó 6-12 éves tanköteles 1872. 416 360 86,54 56 I3,40 78,1 1875. 442 360 81,45 82 I8,55 69,5 1878. 4SI 387 85,81 64 14,19 68,8 1881. 478 407 85,14 71 14,85 i 2 2,5 67,8 1884. 512 470 91,79 42 8,20 18 3,5 74,4 1887. 524 47O 89,69 54 IO,3I 23 4,4 79,7 1890. 537 69,4 1893. 543 473 87,10 70 I2,90 77,4 1896. 548 495 90,32 53 9,68 75,9 1899. 576 525 91,14 51 8,86 61 10,6 68,2 1902. 5 39 553 92,32 46 7,68 6i 10,2 65,7 1905. 615 587 95,44 28 4,56 70,8 1908. 633 616 97,31 17 2,69 kb. 70,0 1911. 666 655 98,34 il 1,66 67,4 1914­bői nincs adat

Next

/
Thumbnails
Contents