Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 11. (Kaposvár, 1980)

Erdősi Ferenc: Somogy megye közlekedési hálózatának kialakulása a XIX-XX. században

Országos, ill. regionális jelentőségű útjaink XIX. sz. közepi állapotát az egyetlen szöveges, 1848-ban készített Tenczer-féle kimutatásból''' lehet hitelt érdemlően megismerni. E kimutatás címéből is következik, hogy nemcsak a kereskedő és fő postautakat, hanem a mellék postautakat is tartalmazza, de Somogy megye akkori útszegénységére fontos bizonyíték, hogy mindössze két hoszszabb és két, a megyét csak rövid szakaszán érintő utat tüntet fel. Ezeknek főbb jellemzőit az egykori leírás alapján az alábbiakban ismertetjük. 1. A buda-zágráb-fiumei fő posta- és egyben kereskedelmi út Somogy megyei szakasza 18 3/5 mérföld hosszú, a siófoki Sió hídtól Szemesen, Kislakon, Szőlősgyörökön, Lengyeltótin, Öreglakon, Csömenden, Marcalin, Nemesviden, Iharosberényen, ott elkanyarodva Surdon át Zákányra vezet, majd a Dráván túli Bottovotól Horvátországban folytatódik. Az út mentén 6 postaállomás működött: Szemesen, Szőlősgyörökön, Nagylakon (Öreglakon), Marcaliban, Vidon, Iharosberényben. Az érintett fontosabb helységek közül évente 4 országos vásárt tartottak Szőlősgyörökön, Iharosberényben, Nagylakon és Marcaliban, mivel e községek és mezővárosok „leginkább szarvasmarhával és gyapjúval gazdagon el vannak látva." Heti vásárt csak Marcaliban tartottak, mégpedig hetente kétszer. Kereskedelmi forgalmáról a kimutatás nem közöl adatot, de postaútként való funkcionálásának színvonaláról is csak annyit sikerült kideríteni PAP L. monográfiájából, hogy a Dél-Dunántúlon az 1840-es években személyeket is szállító postakocsijárat csak a buda-szekszárd-eszéki fő postaúton közlekedett, tehát a Somogy megyei utakon nem szállítottak személyeket. (Nyári hónapokban magánvállalkozók, az ún. „gyorsparasztok" közlekedtettek gyorskocsikat Buda és a Balaton között, de az utasok többsége akkor még az É-i partra tartott.) Az 1850-es években, a Bach-korszakban a buda-nagykanizsai vasútvonal megépítése előtt már intenzívebb volt a postaforgalom, de ekkor is inkább csak a küldemények továbbítására alkalmas zárt lovas kocsit, a kariolt közlekedtették, személyeket is szállító postakocsik, ill. 4 személyt szállító gyorskocsik csak ritkán jártak. Ez a helyzet 1848-ban nem annyira az utashiányra, mint az út gyenge minőségére vezethető vissza, ugyanis kőszórást rajta csak a legkritikusabb szakaszokon alkalmaztak : „Nagyobb részén közönséges szekérút a' maga természetes minőségében vonul el. Földje hol homok, hol agyag. Iharosberénytől a' Dráva folyóig már csak agyag. Az út készítését és jó karban tartását az úti szerek hiánya és távol léte miatti bajos megszerzése mindeddig akadályozta." Az Iharosberény és Surd közötti két kapaszkodó igényelt csak előfogatot, a többi, lapályos és alacsony dombvidéki szakasza nem, ezért egy lóra 5 mázsa vont terhet lehetett számolni, de a rakott szekér még kedvező időben is óvatosan haladhatott, egy óra alatt mindössze 0,5 mérföldet tett meg rajta. A Vezsprém megyei határtól Iharosberényig 35 kő- és 26 fahíd, Iharosberénytől Zala megye határáig 1 kő- és 5 fahíd tartozott az úthoz. 2. A körmend-nagykanizsa-pécs-eszéki út Somogy megyei szakasza 12 5/8 mérföld hosszú. Postaállomások Iharosberény, Berzence, Breznicza, Babócsa, Istvándi és Szigetvár helységekben voltak. Berzencéről elágazás vezetett Csurgó mezőváros felé. Az út által felfűzött mezővárosok gazdasági súlyát a bennük tartott vásárok számával érzékeltette TENCZER K. Túlnyomó részükben (Berzencén, Babócsán, Istvándiban) évente 4 országos vásárt tartottak, míg a legfejlettebb Szigetvárnak évente 6 országos vásár, továbbá hetente 2 hetivásár tartásához volt joga. Vámot egyetlen helyen, Babócsán szedtek. Mivel az út Somogy