Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 11. (Kaposvár, 1980)
Andrássy Antal: Noszlopy Gáspár szolgabírói évei (1846-1848)
jegyzőivel, ahol Stephaich Richárd főszolgabíró ellenőrizte az adófizetést, a közmunka és a katonatartási jegyzőkönyveket. 22 A november 2-i megyegyűlésen nem vett részt. A megyei közgyűlés ekkor is 814 napirendet tárgyalt. 2 ' Noszlopy újból megbízást kapott a böhönyei elmaradt adó ügyének a kivizsgálására. 24 Jelentette írásban a megyei közgyűlésnek Vese, Nagybajom, Tapsony községek lakosainak Festetics Aurél elleni panaszát, szőlőadójuk felemelése miatt, amelyet kivizsgált. A per aktáit később Kaposvárra vitte, a megye pedig a Helytartó Tanácshoz felterjesztette. 25 Egy végrehajtás, egy vagyonelosztás, valamint szökött katonák keresése bízatott még Noszlopyra. Az év végén megyei határozat született a kocsmák nyitva tartásának idejéről. Már a korábbi években is több alkalommal büntetést fizettek a kocsmabérlők a nyitva tartási idő meghosszabbításáért. Most a községek bíráinak meghagyták, hogy a „kortsmárosoknak tudtára adják, hogy estvéli 9 óra után a kortsmákban dombérozni, bort adni, fogsági büntetés alatt tilalmaztatik." Ugyanakkor intézkedtek az utak „kicégérezéséről", azaz póznákkal való megjelöléséről is a nagy hótakaró miatt. 2 ' 1847-ben részt vett a február i-i, a május i-i, az augusztus i-i, valamint a november 2-i megyei közgyűlésen, melyeken 74 elintézésre váró ügy kivizsgálását vagy végrehajtását bízták rá. A legtöbb ügyben személyesen kellett vizsgálódnia és intézkednie. A szolgabírói kötelességét lelkiismeretesen végrehajtó Noszlopy Gáspár 1847-ben, a hét napjaiból legalább négy napot a kerületében, a községekben töltött. A februári közgyűlésen a böhönyeiek adóhátralékának behajtását, valamint egy korábbi, tévedésből adózott nemesdédi, nemesvidi, nemeskisfaludi és szakácsi nemesasszonyok állatadójának a megszüntetését bízták rá. 29 Két örökösödési per mellett a szolgabírói gyakorlatban szinte minden előfordulható ügyet bíztak rá. Polgári peres ügyek mellett úriszéki, illetve gyilkossági ügyben is nyomoznia kellett. Sok gondot jelentett számára Molnár János fia, elhalálozási körülményeinek a tisztázása. Végül sikerült a vétkességet kizárni és a vádlott Pandúr Jánost, Noszlopy vizsgálata alapján felmentették. 30 Ezenkívül két ún. „magaviseleti" bizonyítványt, egy nemességi igazolást, valamint egy árvaszéki vizsgálódást a gyámatyai kötelesség elmulasztása miatt kellett készítenie. 3 ' A Csehországból átköltözött mesztegnyői és hosszúvizi katonakötelesek vizsgálatára kapott megbízáson kívül, a vadásztilalom ellenőrzését és a nemesdédi községbeüek talajvédelmi munkálatait kellett még megtekinteni. 32 Egy jobbágyper felülvizsgálata, illetve a megyei törvényszékre való áttételén kívül Noszlopy felterjesztette „Újvári Mihály elöregedett oskolamesternek a nyugdíj eszközlésére tett folyamodását." A megye utasította, hogy a Helytartótanács intézkedését tartsa be és annak értelmében intézkedjen. 33 A május i-én kezdődött közgyűlésen, a Noszlopy Gáspárra bízott 21 ügyből említést érdemel hét pereskedés vizsgálatának a végrehajtása, illetve ezek dokumentációjának a felküldése. 34 A korábbi megbízások mellett ismét további vizsgálatokat, intézkedéseket követeltek hét ügyben, birtokmegosztást, ún. „osztályt" pedig négy esetben. 33 Két gyámügy mellett, a közbotrányt okozó nemesdédi nemesek elleni vizsgálattal bízták meg. 36 Az augusztus i-i megyei közgyűlésen Noszlopyra bízott ügyek többsége polgári peres vonatkozású volt. Örökösödési és birtokmegosztási perek és gyámügyek mellett, három korábbi vizsgálódást újból elrendelt a megye. 3 ' Vadásztila-