Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 11. (Kaposvár, 1980)

Varga János: Megye és haladás a reformkor derekán (1840-1843) (Első rész.)

diétán kitűzendő célokra szolgáltassa be az ország pénztárába. Elvben egyértelműen Borsodot támogatták Békés és Bereg, és az ügyet eleve ily állásfoglalással tették át utasító választmányaikhoz. De rajtuk kívül már csupán a Hajdu-keriilet, Besztercebánya, Zombor és néhány más város csatlakozott az igenlők csoportjához. Baranya, Esztergom, Fejér, Heves, Hont, Mosón, Pozsega, Sáros, Sopron, Szepes, Szerem és Temes, tehát 12 megye - jórészt papi segédlettel - már a körlevelet tárgyaló kongregáción nemet mondott a borsodi kezdeményezésre. Baranya beérte azzal, hogy bizottmányt hívott létre jobb oktatási és alapítványkezelési rendszer kidolgozására. Szepes a klérus oktatótevékenységének megvizsgálására késznek mutatkozott ugyan, de reményét fejezte ki, hogy Borsod maga vonja vissza „elhamarkodott" javaslatát. Sopron közgyűlése elnökileg megrovatta a „jogsértő" indítványt. Fejérben a liberálisok csak üggyel-bajjal tudták meggátolni annak a konzervatív javaslatnak határozattá nyilvánítását, hogy a megye feliratilag kérje az uralkodót az egyházi tulajdon pártfogolására. Heves viszont, amely felkiáltással vetette el a szomszéd megye körlevelét, valóban előterjesztette azon óhaját, hogy a király „a világiakkal egyjellegű" papi javakat „minden ártalmas és sérelmes megtámadások ellen" oltalmazza meg. Esztergom pedig eleve utasításul adta követeinek, hogy az egyház jószágait állhatatosan védelmezzék, ha szükség lesz reá. Harminc megye hallani akarta utasító választmánya véleményét is. Ezt az átmeneti megoldást néhol az ellenzék, másutt a konzervatívok harcolták ki. E választmányok kezét azonban számos megye, így Pozsony, Máramaros, Trencsén nemleges álláspontjának egyidejű közlésével jóelőre megkötötte. Veszprém olyan népnevelési javaslatot igényelt választmányától, amelynek kivitelezéséhez mindenki, tehát az egyház is köteles hozzájárulni. Ugocsa meg olyan vélemény előterjesztését sugalmazta választmányának, amely szerint a király kérendő meg diétailag arra, hogy működjék közre új egyezség létrehozásában nemzet és egyház között, az új egyezségben pedig az egyház a népoktatás és a magyarosítás elősegítése végett vállalja jövedelme egy részének az ország pénztárába fizetését. A fentiekhez hasonló néhány jószándékú állásfoglalás ellenére már a megyei vitákban megpecsételődött a borsodi indítvány sorsa. Igaz, több megye utasító választmánya pártját fogta, de hívei a választmányok zömében kisebbségben maradtak. Néhány, mint az egyébként liberális Biharé, elvben helyeselte ugyan, de kivitelezésére még nem látta elérkezettnek az időt. Másutt, például Barsban vagy Torontálban, igenlően terjesztették a közgyűlés elé, de az, mint Győrben is történt, leszavazta. így alig egy-kettővel több megye utasításába került be, mint ahány eredetileg is mellette tette le voksát. e) Az örökváltság Valószínűleg a szatmári pontok és a borsodi javaslat kapcsán szerzett tapasztalatok fogták vissza Pestet attól, hogy eredeti terve szerint körlevéllel lépjen az örökváltság ügyében a nyilvánosság elé. Nyáry Pál főjegyző már a megye 1840 augusztusi közgyűlésén javasolta az alig szentesített engedőleges örökváltsági törvény kényszerűen kötelezővé változtatását azzal, hogy az engedőleges, a kérdést a felek szabad egyezkedésére bízó törvény mellett a jobbágyság egésze még emberöltők múlva sem éri el felszabadulását. Bár a kongregáció a követ-