Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 11. (Kaposvár, 1980)

Varga János: Megye és haladás a reformkor derekán (1840-1843) (Első rész.)

bona piacát, 1842 januárjában végzéssé emelték a bizottság előterjesztését, a megyéket pedig példájuk követésére hívták fel. Sopron lépése a liberálisok körében megrökönyödést, de néhol zavart is keltett. Külön bosszantotta az akció Széchenyit, mert sokan - egyébként indokolatlanul - benne gyanították a soproni határozat értelmi szerzőjét. Sopron körlevele tulajdonképpen két, egymástól el is választható kérdést tartalmazott: Magyarország belépését a német vámszövetségbe, valamint a belső vámvonal megszüntetését Auszria és Magyarország között. A csatlakozás ügye mindössze néhány megyében váltott ki érdemleges vitát: ott, ahol a liberálisok egy részétől, mint Beregben Lónyay Menyhért csoportjától, a vámszövetség eszméje nem volt teljesen idegen. Az ellenzék részben a Hírlapból kölcsönzött, a magyar nemzetiség veszélyeztetését, a német elem „beharapódzását" hangsúlyozó érvekkel, részben arra hivatkozva küzdött az ötlet ellen, hogy elfogadása esetén befellegzett az anynyira áhított angol-magyar kereskedelmi kapcsolatoknak, a csatlakozás tehát csak látszólag lenne a magyar kereskedelemre előnyös. A végeredmény: Sopron oldalára egyedül Szerem állt; 20 megye a forma kedvéért áttette ugyan a javaslatot követutasító választmányához véleményezés végett, dc zömük eleve helytelenítő állásfoglalás kíséretében, 27 pedig kategorikus nemmel tért napirendre felette. Az osztrák-magyar vámvonal sorsától Magyarország és Ausztria gazdasági kapcsolatainak alakulása fügött. Rendezésére elméletben három megoldás kínálkozott: a vámvonal fenntartása, de szisztémájának és tarifájának mindkét fél számára elfogadható szabályozásával; a vámvonal eltörlése a határ mindkét oldalán, a szabadkcrcskedelem elve alapján; végül: oly védvámrendszer bevezetése, amely az éledező magyar iparnak oltalmat nyújt Ausztria és a külföld versenyével szemben egyaránt. A mcgycgyűléseken mindhárom álláspontnak akadtak elszánt képviselői, de - a tét horderejének jeleként - tekintélyes nemesi rétegek egyelőre egyik vélemény mellett se tudták elkötelezni magukat. Csupán abban értettek általában egyet, hogy vámrendszere meghatározására a nemzet - természetesen az uralkodóval együtt - illetékes, az egész kérdéskör tehát az országgyűlés döntésére tartozik. Egyébként Vasban, Komáromban, Barsban és még 6 megyében a védvám hívei kerekedtek felül, 14 megye - köztük Bereg, Békés, Győr, Fejér, Mosón, Zólyom - a vámok eltörlését, voltaképpen a birodalmi vámegységet pártolta; Baranya és Tolna a vámrendszer oly szabályozása mellett szállt síkra 4 másik megyével együtt, amely a kölcsönösség elvére épül, de a vámvonalat nem iktatja ki; Zala a védvámmal se fordult szembe, de szükség esetén beérte volna méltányos tarifájú vámvonallal is; 21 megye pedig azzal a végzéssel tért ki a határozott állásfoglalás elől, hogy bevárja a követutasító választmány javaslatát. Országosan tehát egyik megoldási mód se kapott abszolút többséget, ennek kialakítása jobbik esetben a követutasító közgyűlésre, egyébként az országgyűlésre maradt. A megyei nemesség nem tudott egyértelműen utat választani. De mind a kérdés körül zajló viták hevessége, mind az a tény, hogy a vámsorompó eltüntetésének tábora 16 megyére zsugorodott, mégiscsak az idők és a szemlélet változásának bizonyítéka volt. Valamint az is, hogy az Ausztria és Oroszország közt 1841-ben létesült Duna-hajózási egyezmény, illetőleg a Belgiummal kötött kereskedelmi megállapodás kapcsán Pozsony és Pest megyék kezdeményezésére egy sor megye a külföldi kereskedelmi szerződésekre is befolyást igényelt a nemzet számára: 11 utasította jövendő követeit annak képvise-