Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 11. (Kaposvár, 1980)

Varga János: Megye és haladás a reformkor derekán (1840-1843) (Első rész.)

létére, hogy minden szerződés, amely a birodalom és a külhatalmak közt jön létre, mivel Magyarországot is érinti, csak akkor véglegesíthető, azaz léptethető hatályba, ha - szövege ismeretében - az országgyűlés nem tesz kifogást ellene. A kereskedelem ügyét a megyék zöme mindenképpen rendezni óhajtotta. Somogy 1842 májusában - a fiumei vasút kapcsán - kezdeményezte, hogy valamennyi törvényhatóság kérje a kereskedelmi viszonyok tisztázásának felvételét a következő diéta királyi előadásai, tehát az uralkodó által országgyűlési megtárgyalásra ajánlott kérdések közé. A somogyi akciót 36 megye helyeselte, 17 az uralkodó elé is vitte ebbeli kérelmét. Tizenkettőben a többség pusztán azért nem állt a somogyi javaslat mellé, mert attól tartott, hogy ilyen lépés veszélyeztetheti a rendek diétái indítványozó, illetőleg törvénykezdeményező jogát. f) Iparpártoló kezdeményezések Az iparpártolás Magyarországon társadalmi mozgalomként indult, de az eszmét - főleg Kossuth hírlapi agitációja nyomán - a megyék is kezdték a maguk sajátos lehetőségeihez igazodóan felkarolni. Szepesnek egy lenvászongyár létesítése érdekében 1840-ben kibocsátott felhívása még érdektelenségbe fulladt. 1842-ben viszont Perczel Mór már nem eredménytelenül lépett fel Tolnában a hazai ipar pártolása mellett: a közgyűlés elhatározta, hogy 3 évig csak kőszegi posztósoktól vásárolja pandúrjai ruhaanyagát. Tolna példáján felbuzdulva kötötte ki Krassó a vele 6 évre szerződő kereskedő számára, hogy a megyei cselédeknek csak honi gyártmányú posztót szállíthat. Csongrád elvileg ugyancsak elfogadta, hogy megyei posztószükségletét hazai termékekből fedezi, Zala pedig, Csányi László ajánlatára, ugyanilyen tartalmú önkéntes vállalását a papír- és írószerekre is kiterjesztette. 1843 derekára már 13-ra szaporodott azoknak %\ megyéknek a száma, amelyek honi posztó használatára kötelezték magukat. A tapolcsányi posztógyár 1843 elején többek közt épp annak tapasztalásától bátorítva kérte a hazai posztógyárak pártolását a törvényhatóságoktól, hogy az iparvédelem eszméje egyre több megye fórumán talált kedvező visszhangra. A tapolcsányi körlevél újabb akció bölcsője lett: Abaú), majd Temes felirattal fordult az uralkodóhoz, hogy a magyar ezredek ruházatát hazai kelméből készíttesse, és példájukat további 9 megye követte. Mindezek persze nem eredményezhették a honi textilipar számottevő fellendülését: a megyék szükséglete mennyiségileg még összvolumenében is alig volt említésre méltó, annak a kérelemnek pedig, hogy a magyar állományú katonai egységeket Magyarországon gyártott egyenruhába öltöztessék, nem lett semmi foganatja. (Persze lehetséges, hogy a hazai textilipar akkor még nem is lett volna képes e feladat vállalására.) Hatástalan maradt egyelőre Pest megye azon kezdeményezése is, hogy a katonatisztképzés céljaira emelt Ludoviceát, amely belső felszerelés hiányában nem tudta működését megkezdeni, magasabb ipari ismereteket nyújtó Polytechnikummá alakítsák át. Noha Pest kívánságához 26 megye - köztük 14 feliratilag is - csatlakozott, az akciót a Helytartótanács válasz nélkül hagyta. A megyék iparpártoló lépései nem eredményeikben, hanem azért jelentősek, mert tanúbizonyságot tettek azoknak az erőknek fokozatos növekedéséről, amelyek a hazai ipar fejlesztését igenelték.