Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 11. (Kaposvár, 1980)

Varga János: Megye és haladás a reformkor derekán (1840-1843) (Első rész.)

szen a trieszti vonal pártolóinak felét az érintett nyugati megyék adták; közülük - bár a fiumei vasútat Zala is támogatta - csak Vas tudott a provinciális szűklátókörűség fölé emelkedni, és országos érdek: az önálló magyar kereskedelem kedvéért a számára kecsegtető előnyökről lemondani. Végül - épp a Gömörben történtek bizonyították - a kereskedelem és közlekedés alapelveit illetően a liberálisok közt sem alakult még ki a teljes egység. Mégis: a trieszti és a fiumei vasút kérdésének a megyei határozatokban tükröződő megítélése összességében jelezte, hogy változóban van, vagy legalábbis cseppfolyóssá lett a magyar kereskedelemügy jövő elrendezését illető nemesi közgondolkodás. Hiszen a diéta alig két éve terjesztette ki egy Bécstől Triesztig Magyarországon át vezetendő vasút magánépítőire mindazon kedvezményeket, amelyeket az 1836-i törvényekben megjelölt vonalakra már korábban biztosított. Most viszont mindössze 8 megye kívánta e vasutat, holott megépítésének költségeit a birodalom maga vállalta. Meg is lepődtek mindazok, akik szorosabb gazdasági kapcsolatokat óhajtottak Magyarország és az örökös tartományok között. Hasonlóképpen kedvetlenül hatott rájuk, hogy a trieszti ügyben kilincselő soproni küldöttséget nem bocsátották az uralkodó elé. Nem sejtették, hogy ez pusztán azért történt így, mert Metternich - legalábbis egyelőre - semmiféle vasútat sem akart Magyarországon látni. e) A vámrendszer és a kereskedelem problémái Átmenetileg megnyugtatta az egységes osztrák-magyar vámterület agrárius híveit annak az akciónak a kimenetele, amelyet a trieszti vasút propagálásával párhuzamosan a vámügyben ugyancsak Sopron megye indított el. A Magyarországra hátrányos vámrendszer 1840 után is változatlanul foglalkoztatta a megyegyűléseket. Komárom és néhány más megye különbizottságot állított fel a harmincad- és vámszisztéma sokoldalú kivizsgálására és elfogadható rendezésének megtervezésére. Győr 1841-ben a ,,szorgalomölő" harmincad megszűntetését, Pest néhány kereskedelmi cikk árának leszállítását kérte a királytól. Amikor a Helytartótanács 1841-ben úgy intézkedett, hogy a hazai gyártmányú cukrot külön ismertetőjcllel kell ellátni, a fél ország felháborodott, mert a rendeletben - amint Baranya megfogalmazta - a magyar cukorra vetett kiviteli vám emelésének előkészítőjét gyanították. Hasonló fogadtatásra talált a birodalmi vezetés azon döntése, hogy a stájer nyersvas a jövőben vámmentesen hozható be Magyarországra; sőt 9 megye követte is Barsot, amely Tarnóczy Kázmér javaslatára mind a nyersvasra, mind a vasárukra importvámot követelt a kormánytól, abban a meggyőződésben, hogy a hazai ipar „csak védvámok által" oltalmazható. Sopron kezdeményezése azonban mindezeknél nagyobb port vert fel. 1841 végén - feltehetően Metternich tudtával vagy sugalmazására - elterjedt Magyarországon a hír: a német Vámszövetség - a Zollverein - csatlakozásra szólította fel Ausztriát, a birodalmi vezetés pedig a megkeresés elhárítása helyett visszakérdezett: a kezdeményezők Magyarországgal együtt, vagy nélküle óhajtják-e Ausztria belépését. Sopron megye erre álláspontjának végleges kialakításához egy különbizottság véleményét kérte ki. A bizottság, amelyet Széchenyi jószágkormányzója: Lunkányi János vezetett, Magyarország csatlakozását, előfeltételeként pedig a magyar-osztrák vámsorompó eltörlését ajánlotta. És a soproniak, fellelkesedve attól, hogy a terv realizálása óriásira tágítja a magyar ga-