Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 11. (Kaposvár, 1980)

Varga János: Megye és haladás a reformkor derekán (1840-1843) (Első rész.)

annak kapcsán a telkek jellegéről is eleve állást kellett volna foglalniuk. Beregben 1841 májusában nyíltan is azzal az érvvel odázták el - már nem először az összeírást, hogy az az úrbéri szabályozás előtt keresztülvihetetlen, mert politikai úton nem dönthető el, hogy mi úrbériség és mi kurialitás. Szatmárban 1842 májusában végzéssé lett ugyan, hogy egy választmány vegye számba az úrbértelkes nemeseket, de csupán azokat, akik a tabellákba foglalt telkeken élnek, mert másokat a megye nem ismer el úrbéreseknek, a választmány azonban még egy év múlva sem járt el megbízatásában. Néhol konzervatívok is felléptek a törvény alkalmazásáért, sőt egyesek beavatkozást ajánlottak a kormánynak. A végrehajtást mégis inkább liberálisok szorgalmazták, mint Zemplénben Lónyay Gábor, Beregben Eötvös Tamás vagy Szatmárban Szerdahelyi Ferenc. De a többség nem tartott velük; ha az ügy közvetlenebbül érintette őket, még a liberálisok - így például Szatmárban az ellenzék vezetői közé számító Kovács testvérek: Lajos és Ágoston - sem. Csupán Biharban tudott a törvénynek teljes szigorral érvényt szerezni a szabadelvűek vezetője, az 1841-ben első alispánná választott Beöthy Ödön. De csak hajszál híján. A konzervatívok éppen e kérdést kísérelték meg kihasználni a liberálisok visszaszorítására, az ellenzéki tisztikar lejáratására. 1842 márciusában két vagyonos birtokos: Hodossy Miklós és Nadányi Imre „Nem adózunk! Éljen a nemesi szabadság! Éljen a király!" feliratú táblákkal vitték be a köznemességet arra a közgyűlésre, amelynek a megyét a liberálisok által felsőbb helyre nyújtott, Tisza Lajos adminisztrátort vádoló panasza miatt megdorgáló legfelsőbb leirat szerepelt napirendjén. Már előzőleg az adó megtagadására, illetőleg a szóban forgó törvény eltörlésének követelésére bujtogatták az úrbértelkes nemeseket, a közgyűlésen pedig Hodossy annak kapcsán, hogy a liberálisok már hosszabb ideje a háziadó mellett agitáltak, uszító hangnemben ismételten a reformpártot tette felelőssé, amiért a jobbágytelkeseknek adózniuk kell. Beöthy tőle szokatlanul ügyes taktikával hárította el a vádaskodást: a kérdéses törvényt ő utasításához híven nem szavazta meg; de az uralkodó szentesítette, ezért mindenki - a megyevezetés is - köteles végrehajtani; mivel sem visszavonására, sem az adó kormányclengedésére semmi remény, mielőbbi lefizetése az érintetteknek is előnyösebb, mert felgyülemlése csak romlásukra vezet. A csatát azonban Beöthy a vagyontalan értelmiségiek segítségével nyerte meg, akik leleplezték a konzervatívok manőverét, amikor a nemadózást ködösítően a király tiszteletével kötötték össze. Legnagyobb hatást Nagy József armálista ügyvéd fellépése tette, aki kifejtette: Beöthy és elvbarátai azt tartják igazságtalannak, hogy a teher csupán a vagyontalan armálistákat nyomja, a terjedelmes birtokú nagyurak és gazdag nemesek pedig semmit sem fizetnek; a Hodossy és Nadányíféle földesurak viszont nem a szegény nemesség javára törekednek, nem rajta kívánnak segíteni: egyszerűen saját birtokukat igyekeznek a köznemesség ámításával minden tehertől mentesen tartani, amelyre igazságos elosztás esetén sokkal több jutna, mint a köznemesség vállaira: ezért adóügyben ne nekik higgyenek, hanem csak törvénytudó, de hozzájuk hasonló armálistákra hallgassanak. A megtévesztett köznemesek zöme oda is hagyta Hodossyékat, és rövid időn belül csaknem hiánytalanul befolyt az úrbértelkesek adója. De egy fecske nem csinált nyarat: a megyék kétötödében egészen 1848-ig tartott a huzakodás a jobbágytelkesek adóztatása körül. Hasztalan szögezte le ismételten Kossuth: a polgári szabadság abban áll, hogy az ember önkénynek