Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 11. (Kaposvár, 1980)
Kanyar József: Népiskola Somogyban a XIX. század első felében (1806-1848)
bágy-paraszti népességnek? Nem is annyira a tananyag magvában: az olvasásban, az írásban és a számolásban volt eltérés a parasztság érdeke és a népiskolai tananyag között, hanem az egyéb praktikus ismeretek tanításának a kérdésében. A kor műveltségi elemeibe ugyanis nemcsak a hittan, az egyházi ének, az olvasás tartozott, hanem méginkább az írás, a számolás, a gazdálkodásbeli ismeretek, hisz ezeknek vehette volna mindenekelőtt a legfőbb hasznát parasztságunk. Ennélfogva nyilván úgy érezhette jobbágyságunk, hogy olyanra tanítják fiait a népiskolákban, amelyre nincs szüksége életvitelében. A könyvnélküli, sokszor nem is értett imádságokat, az éneket - úgy vélte - elsőrenden papjának kell jobban ismernie, mint neki, hisz azért fizeti és tartja őket, hogy azok jobban tudják és alaposabban ismerjék helyette is. Nem is tudta sokszor megtanulni s megérteni azokat, főként nyelvi idiómáira átalakítani a sokat és sokszor hallott idegen nyelvő liturgiális fogalmakat és a deák-iskola „rudimentumait", elemeit. Lényegében ugyanezeket mondotta a század közepén, elmaradt hazai közoktatásügyünk láttán, a „közönséges haszonra" nem törekvő és a Magyarországon előfordulható dolgokra nem alkalmazott népiskolai törekvésekkel kapcsolatban Marót hi György is, panaszolva a reáliák, főként a számtantanítás teljes hiányosságát, hogy „.. . most úgy látszik, hogy sok ember gyermekkorában a syntaxisig, sőt feljebb is elment az iskolába, aki mindazáltal semmit sem tanul, amivel vagy magának, vagy másnak használhatna : nem úgy, mint más tanultabb nemzeteknél: akik között még parasztembert is alig találhatnál, aki a maga nyelvén való olvasás és írás mellett számvetést is ne tudna, ha deákul nem tanult is". 40 Szinte szó szerint, ugyanezeket állapította meg Losonczi István, a nagykőrösi reformátusok kitűnő rektora is falusi iskoláinkról, amelyekben inkább tanították a falusi gyermekeket a deáknyelv „rudimentáira", „amelyeknek paraszt állapot jókban soha semmi hasznát nem vehetik"! A Még a XIX. század hetvenes éveiben is ennek hiányát panaszolta a megye sajtója: „Egy nagy megyének nincs gazdasági iskolája. A föld is csak a tudomány előtt vallja ki kincseit.'"' 1 De közismert az is, hogy a nem paraszti származású gyermekek iskoláztatása - egészen más jellegű lévén - jóval kedvezőbb körülmények között zajlott le, mint a jobbágy-paraszt gyermekeké, különösképp a birtokos nemeseké, hisz a kisnemesség viszonyai nemigen különböztek - főként iskoláztatási szinten nem - a parasztokétól. Idézhetjük róla a század közepéről Csorba József megyei tisztifőorvos véleményét is : „Magasabb helyzetű úriházak gyermekei egészségi és szellemi tekintetben egészen más nevelést nyerítek azáltal, hogy otthon végzik el népiskolai és középiskolai tanulmányaikat, a házukba vitt nevelők segítségével, - akik a rendszeres tananyag elvégzése után - egy-egy távolabbi iskolában vizsgáztatták le őket. Nem így a paraszti származású iskolás gyermekek, akikről - még a század közepén is - századokra érvényes hitelű sentenciaként - jellemző sorokként rögzítette a megyéről írt ismertetésében, hogy „12 éven túl ritkán járatja népünk gyermekeit iskolába, hanem alkalmazza azokat csekélyebb falusi foglalkozásokra - zsiba, pulyka, marhaőrzésre". Egyszóval: a falusi gyermek - a gazdasági fejlődés és erősödés eszközeként - elsőrendben gazdasági értéket jelentett, nemcsak