Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 11. (Kaposvár, 1980)

Kanyar József: Népiskola Somogyban a XIX. század első felében (1806-1848)

Mindezek a részadatok nyomatékkal húzzák alá azokat a megállapításainkat, korábbi kutatásainkkal összhangban, amelyek arról tanúskodtak, hogy a kései feudalizmus záró esztendeiben milyen mostoha és szegényes lakáskörülmények között laktak a falvak jobbágy-parasztjai és - hozzájuk hasonlóan - az iskolamesterek is, akiknek a házai ugyanolyan állagúak voltak, mint a falu jobbágyaié, nemegyszer ugyanúgy estek martalékaivá a pusztító tűzvészeknek, amelyek utcasorokat pusztítottak el egy-két óra leforgása alatt a falvakban. A jobbágyparaszti életsors külső jegyeit is magánviselő tanítók sorsa nemcsak az élet és a családfenntartás tekintetében tette életmódjukat és gazdálkodásukat azonossá velük, de a fejük felett épült hajlékok tekintetében sem mutatkozott lényeges eltérés közöttük az életük vitelében. Az érvényesülés és az értelmiségi munkakörök legalsó lépcsején álló néptanítóknak - szinte a jobbágy-paraszti életmóddal azonosulva - önmagukat kellett a nemzet napszámosainak a soraiból úgy felemelni, hogy a népnek a jövendőjét szolgáló 'tanítás mellett a maguk keserves sorsán s anyagi életkörülményein is egyszerre tudjanak segíteni. Ilyen volt a tanítók helyzete, lakás- és életkörülményeinek az alakulása a megyében, annak a korszaknak záró esztendeiben, amelyekben a két Ratio educationis után, a reformkor nagyszerű esztendeiben, hazai oktatásügyünk ifjúkori tehetségeinek a jelenlétében, lényegesen előrelépni mégsem tudott, sem a bekövetkező események közeledte miatt, sem a birtokosok, sem pedig a nép még nem érezvén elementáris szükségét a népiskola hasznának. * * * Vajon a tanítók anyagi megbecsülése változott-e alapvetően a XIX. század első felében? Alapvetően: aligha. A tanítói javadalmak újabb összeírása, különösképp abból a célból, hogy a megyei és járási hatóságok közbejöttével újabb adományokra és ajánlásokra serkentsék a birtokosokat - csaknem eredménytelen maradt a megyében. Nagyjából ugyanazok az állapotok uralkodtak a tanítói javadalmak terén, mint az előző század végén, amikor is ,,a fizetés csekélysége s a szokásos gyakori változtatások miatt" szinte az iskolamesterek voltak a kor vándorló szellemi napszámosai, akik nótáriusi másodállást voltak kénytelenek a nyakukba venni, s a terménybeli fizetésnemek sok-sok megalázó változatát (bor, csibe, főzelék, faggyú, hajdina, harangozó kéve, káposzta, kender, len, sonka, széna stb.) voltak kénytelenek elfogadni, kicsit jellemzően a cseléd konvenció összetételére és gyakran be sem hajtható - megalázó voltára. Hogy a tanítói fizetés és jövedelem „csekélysége és bizonytalansága" következtében milyen nagy volt az iskolamesterek fluktuációja a megyében, arra jellemző példaként említhetjük a XVIII. század második feléből azt a 4 református iskolát (Bábony, Kapoly, Kazsok és Kőröshegy), amelyekben - megyei átlagként is elfogadhatóan 75 tanító dolgozott 6 év híján két századon keresztül - átlagként 1,)8 esztendőt töltve egy-egy iskolában?

0 (Az átlag Kapolyon volt a legkedvezőtlenebb: 1,6 év, Kazsokban 2,3, Bálványoson 3,08 és Kőröshegyen pedig 3,27 esztendő.) Lényegében a néptanítók vándorlása a XIX. században sem szűnt meg végérvényesen, csak mérséklődött. Javult - általában több mint a kétszeresére a tanítók egyhelyben tartózkodásának az aránya. Elég csak a juti tanítók XIX. századi névsorát s szolgálati adatait szemügyre vennünk, amelyek szerint - a vizsgált 9 évtized alatt 15 tanító - átlagban már 5,8 esztendőt - töltött el az