Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 10. (Kaposvár, 1979)

Szili Ferenc: Cukorrépa-termesztés a Mezőgazdasági Ipar Rt kaposvári cukorgyárának vonzáskörzetében (1914-1929). (Harmadik rész)

lis időszakban vállalkozók a cukorrépa termesztésére. Az infláció, valamint a maigyar mezőgazdaság értékesítési nehézségei - a vizsgált korszakban - olyan helyzetet teremtettek, amelyre a cukorgyárak nem lehettek felkészülve. Kladnigg e korszakot egyik levelében az alábbiak szerint jellemezte. „Jöttek aztán az áldatlan időik, s azok a gazdák, akik a régi mederben tovább gazdálkodtak, any- nyira pénzszűkében voltak, hogy pénzhez jussanak a répaszerződést aláírták sokszor akkor is, amikor nem tudták, hogy hogyan és hol fognak répát termelni.”47

E kényszerhelyzetnek, azonban a cukorgyár szempontjából is komoly buktatói voltak. A pénzügyileg és szakmailag felkészületlen termelők, érthetően elsősorban saját gondjaikon kívántak enyhíteni, kölcsönökhöz jutva nem tudták, vagy pedig nem is akarták a cukorrépa-termesztés szigorú technológiai fegyelmét betartani. Nyilvánvalóan mindez a cukorgyárat érzékenyen érintette, mivel nemcsak kevesebb répát kapott ezektől a termelőiktől, de minőségben is lényegesen gyengébb répát, amelynek a feldolgozása jóval nehezebb és költségesebb is volt.

Éppen ezért a gyár komoly megfontolás tárgyává tette az előlegek és a kölcsönök folyósítását. A termelők és a termelni szándékozók, előleg és hosszú- lejáratú kölcsön kérelmeikkel szinte nap mint nap ostromolták a gyár vezetőit. A kérelmezők között voltak szép számmal bukott egzisztenciák, vállalkozó szellemű kalandorok, tönkrement földbirtokosok, csődbejutott bérlők, ezért nem kis felelősség volt dönteni a juttatások mértéke és a személy kérdésében. A kérelmezők többsége változatlanul a bérők soraiból került ki, akik bérletük meg- hosszabításához, vagy pedig újabb bérletek szerzéséhez csak pénzkölcsönökkel juthattak. Gyakran előfordult az is, hogy a gépi felszerelés felújításához, szántó- és cséplőgépek vásárlásához kellett a tetemes összegeket kitevő pénzkölcsön.

A gyár vezetői természetesen csak a központi igazgatóság jóváhagyása után folyósíthatták a kölcsönöket, meg kellett indokolniok azt is, hogy milyen biztosítékot látnak annak visszafizetésére. A cukorgyár folyószámlakönyvei érthetően tarka képet mutatták ezekben az években. A kockázatvállalás nem minden termelőnél volt azo'nos, így elsősorban annak arányában kölcsönöztek. Az előlegeknél és a kölcsnöknél is meglehetősen nagy szóródások mutatkoztak. A kistermelőknél szigorúan megtartották a szerződésben rögzített feltételeket, csak egészen rendkívüli esetekben - ha a községi elöljáróság igazolta a termelők megbízhatóságát - tekintettek el attól. Joggal vetődik fel a kérdés, hogy a pénzügyileg megszorult termelők miért nem a különböző bankoktól kölcsönöztek, hiszen ez esetben megszabadulhattak volna a számukra nagy gondot jelentő és megle- hetőesen sok energiát igénylő cukorrépa termesztésétől? Ezeknek a termelőknek a többsége a bankoknál már pénzügyileg olyan mértékben eladósodott, hogy további kölcsönre már nem igen számíthatott. Ezen túlmenően még egy másik szempont is a cukorgyárhoz kapcsolta őket, nevezetesen az a tény, hogy a bank türelme végesebb volt, hamarabb benyújtották a számlát, nem is beszélve arról, hogy magasabb kamatot is szedtek. A cukorgyárnál viszont alkudozni és egyezkedni is lehetett, - a banktól eltérően - itt nem egyoldalú kapcsolat jött létre, mivel a cukorrépaihiánnyal küszködő gyár is rászorult a termelő jóindulatára. Természetesen ezzel a termelők is tisztában voltak, éltek is e lehetőséggel, illetőleg többen vissza is próbáltak élni vele. Amikor a MIR igazgatósága 1925-ban azt javasolta a gyár vezetőinek, hogy az előlegek és a kölcsönök után váltót Írassanak alá, - amelyet a gyár használhatna -, azok mindenképpen le akarták beszélni erről az igazgatóságot, elsősorban azzal érveltek, hogy a termelők - a régi szo367