Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 10. (Kaposvár, 1979)
Függelék
Az egyes közösségek érdeklődése szőkébb honának története iránt, az egyes korok, uralkodó osztályok vagy éppen az elnyomott osztályok mozgalmainak kultúrpolitikája maga is mindig elősegítette, és ma is elősegíti a helytörténeti kutatás és írás fellendülését. (Ez utóbbihoz egyetlen megjegyzést legyen szabad fűznöm: bármennyire is becsülendő a lokálpatriotizmus - azaz végülis a helytörténetet megrendelő társadalmi igény - kielégítése, mégsem hisz- szük azt, hogy a történettudomány fejlődését egyértelműen és optimális mértékben segítené elő az, ha - ad abszurdum - az ország közel minden helységéről monográfia írására kerülne sor. Ez ártana az egyes művek színvonalának, ártana az egész szaktudománynak. Áttekinthetetlenné, követhetetlenné válna az óriási könyvészeti anyag, s az igazán értékes is elveszhetne az értéktelen között.) 3. Az országos történet és helytörténet elkülönülésének fentebb áttekintett okai önmagukért beszélnek: evidenssé teszik e szétválás bekövetkeztének szükségességét, a történet^ tudomány eme sajátos területének létjogosultságát, és utalnak arra is, hogy itt a történeti valóság megközelítésének nem két ellentétes útjáról van szó, hanem egymást szükségszerűen kiegészítő és feltételező, egymással egyenrangú módszerekről, amelynek egymás eredményeire kell építeniök, egymás szempontjaitól mintegy megtermékenyülve, új és új összefüggések feltárását kell eredményezniöik. Éppen ezért merülhet fel a már érintett kérdés: meddig célszerű a történettudomány fejlődésének egésze szempontjából a históriaírás atomizálódása, a helytörténeti irodalomnak a mikrovilág felé szinte a végtelenségig is vihető aprózódása. A helytörténet tárgyát és módszerét illetően melyik az a felfogás, szemlélet, amelynek alapján készülő munkák a történettudomány egészének gazdagodását eredményezik, mely szemlélet és módszer jegyében született művek képesek magát a történeti valóságot leghívebben megközelíteni, reprodukálni. 4. A kérdésre adandó feleletünkben szakítani óhajtunk az előbbiekben ismertetett - s természetesen a maguk módján következetes - válaszokkal. Úgy véljük, ez esetben is a történetiség elvét kell követnünk. A fentebb ismertetett eltérő két felfogásban volt lényeges közös motívum. Ez a lényeges közös: az egymással szerves kapcsolatban történő események, organikus jelenségek szerves forrásanyagon való vizsgálatának motívuma, amelyet legkiválóbb történészeink — a helytörténet módszerét hagyományosan értelmezők és a problémakutatást vagy ún. helytörténeti szempontú vizsgálódást szorgalmazók - egyaránt első helyen hangsúlyoznak. Szerves történetet kér számon a településmonográfia híve, és szerves történetet irat a területi elvet elvető történész is. S ha most végiggondoljuk, mely korszak története produkálta a legtisztábban a szerves helyi közösségeket, viszonylag elzártan, atomizáltan, főként a maga belső gazdasági törtvény- szerűségeitől meghatározottan, amikor ezek a közösségek kimutathatóan a közösségnek, az ösz- szetartozásnak határozott tudatával, saját organikus egységgel is rendelkeztek, akkor világos, hogy ez az időszak általában a feudalizmus időszaka, legalábbis addig, amíg az árutermelés nem kezdi feszegetni, majd pedig a kapitalista országos piac nem kezdi széttörni a helyi kereteket. Nálunk a XIX. század közepéig is a legtöbb ember látóköre a falu vagy város határáig terjedt. Úgy véljük tehát, hogy a feudalizmus időszakában a község (a város) természetes egysége, kerete a helytörténeti tanulmány tárgyának, a kutatás térbeli körülhatárolásának, de egyre kevésbé az, ahogyan a XIX-XX. századhoz közeledünk. A kapitalizmus térhódítása után aligha marad zárt egység a falu, magát a helytörténetet is aligha lehet az új- és a legújabb korban pusztán a helyi közösségek keretei között tárgyalni. Ä földrajzilag-közigazgatá- silag körülhatárolt helyi közösség történetének komplex kutatása-feltárása mindenekelőtt az ipari forradalom előtti társadalmak állapotának, változásainak tükröződésére célszerű, az ipari forradalom lezajlása után, a hagyományos falu felbomlását követően, az egyes vidékeknek a kapitalizmus vérkeringésébe való szervezett bekapcsolódása után, amikor az emberi közösségek, szerves társadalmi kötelékek is más erővonalak mentén rendeződnek, mint a mozdulatlanabb középkorban - a feudális világban -, a történeti valóság adekvát megközelítésére- is más, új jelenségek vizsgálata válik véleményünk szerint egyre alkalmasabbá, mint a korábbi korszakokban.10 5. Csak egyetlen konkrét példával érzékeltetnénk a fentiekben kifejtetteket: Alsógalla, Felsőgalla, Bánhida - a mai Tatabánya történeti előzmény-települései - a XIX. századig élték a maguk községéletét. Igazán szerves kapcsolat e települések egymásközötti életében a XIX. század végétől jelentkezik: a bánya megnyitásától, a kapitalista ipari vállalat megindulásától, majd fejlődésétől, terebélyesedésétől. 467
