Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 10. (Kaposvár, 1979)

Szili Ferenc: Cukorrépa-termesztés a Mezőgazdasági Ipar Rt kaposvári cukorgyárának vonzáskörzetében (1914-1929). (Harmadik rész)

ló adatok alapján nyomon követhetjük a cukorgyáraknak a technikai fejlettségi szintjeit, de egyben kitapinthatjuk a fejlődés és a visszaesés méreteit is.

Az első világháború időszaka egységes korszaknak tekinthető, de el is különíthető az 1918-as polgári demokratikus forradalomtól és a Tanácsköztársaságtól. A cukoripar válságának a tüneteinél megemlítendő, hogy a működő cukorgyárak száma csökkent, de hasonló jelenségek voltak a gőzgépek és a lóerő tekintetében is. A visszaesés - ütemét tekintve — legjobban az 1915-16-os üzemévben mutatkozott meg, azt követően pedig még némi fejlődést is láthatunk, de a háború előtti szintet nem tudták elérni. A sorozatos rekvirálások következtében a cukorgyáraknak acél és rézkészletük tetemes részét kellett beszolgáltatniok, így a gépek minősége rosszabb lett, teljesítőképességük csökkent, az előállított cukor minőségében pedig romlott. A külföldi szenek hiányában, a hazai tisztátalanabb és gyengébb kalóriájú szenek a gépeket fokozottabban vették igénybe, így azok hamarabb megrongálódtak és használhatatlanná váltak. A gépek gyors amortizációja miatt a karbantartási munkák növelték a termelési költségeket is. Bár a cukoriparnál és a cukorrépa termesztésénél - éppen a kölcsönhatásból adódóan - azonos tendencia érvényesült, mégis úgy látjuk, hogy a cukorgyárak kapacitását a mezőgazdasági nagybirtok-üzemek nem tudták kielégíteni, elsősorban ez idézte elő a cukoripar nagymérvű visszaesését, amely országosan is cukorinsé- get okozott.

A cukoriparnak az extenzív lehetőségei is korlátozottak voltak, a munkásszemélyzet permanens csökkenése már önmagában is súlyos következményeket vont maga után, de a mennyiségi visszaesésnél is jelentősebb volt az alkalmazott munkások összetételében történt változás. Az olcsó hadifogoly munkásokkal - a kampányokban - még úgy ahogy pótolhatták a kato'nai szolgálatra bevonuló napszámosokat, de az iparos szakmunkásokat már kevésbé. A női munkaerőt sem tudták fokozottabban igénybevenni, mivel a répa feldolgozása és a cukor előállítása, tárolása és szállítása, komoly fizikai munkát igényelt.

A háború befejeztével a gondok még súlyosbodtak, az elszakadt területekkel korszerű cukorgyárakat vesztettünk el, a cukoripar egész struktúrájában visszaesett. A mélypont azonban minden kétséget kizáróan 1918-1922. közötti években volt. Jóllehet az 1918-19-es adatokkal nem rendelkezünk, de közismert, hogy minden tekintetben a forradalmak idején volt a válság a legsúlyosabb. A szállítási nehézségek, a cukorrépa-termesztés válsága, a szénhiány, a szakemberek hiánya és egyéb megoldatlan szervezési gondok következtében Magyarországon csupán hét cukorgyár üzemelt, az előállított cukorral sem mennyiségileg, sem minőségileg nem lehetett kielégíteni a piaci igényeket.

A továbbiakban eltekintünk attól, hogy a táblázat adatait az 1914-15-ös bázisévhez viszonyítsuk, mivel a háború befejetével olyan alapvető politikai társadalmi és nem utolsó sorban gazdasági változások történtek, amelyek indokolttá teszik, hogy viszonyítási pontként a forradalmak utáni évet tekinthetjük. A gyárak technikai fejlődését a 20-as évek elejétől nyomon követhetjük, az alkalmazott gőzgépek száma ugyan nem nőtt, sőt valamelyest csökkent is, de a gépek korszerűbbek lettek és a lóerő száma is növekedett. A cukorgyárak intenzív fejlesztését a cukoripar fokozódó export nehézségei, valamint a nemzetközi piacokon kiéleződő cukorharc tette szükségessé A cukorgyárak korszerűsítése - a kaposvári cukorgyár rekonstrukciója is - ekkor és a fenti ©kok miatt vált időszerűvé.