Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 10. (Kaposvár, 1979)

Szili Ferenc: Cukorrépa-termesztés a Mezőgazdasági Ipar Rt kaposvári cukorgyárának vonzáskörzetében (1914-1929). (Harmadik rész)

azt írták „ezt bizonyítani nem tudjuk és alig hisszük, hogy valamely actiónak eredménye lenne.”14

Persze a nagybirtok-üzemek képzetebb szakemberei felismerték a cukorrépa-termesztés túlzott mellőzésének a veszélyeit is, így többek között sokaknak kellett tapasztalniuk, hogy az aránytalanul kicsiny cukorrépa-terület nem illeszthető be eredményesen a vetésiforgóba, de a takarmányszükségletet sem lehet így kielégíteni, márpedig az egyre növekvő élőállat árak, az ipari növény- termesztés és az állattenyésztés összehangoltabb tervezését igényelték.

A Hitelbank a kaposvári cukorgyár segítségére sietve hasznos információkat szolgáltatott a gyár vezetőinek, közölve az eladósodott, pénzszűkében lévő nagybirtokosok és bérlők neveit, azzal a szándékkal, hogy esetleg kölcsönökkel lehetne őket a cukorrépa termesztésére ösztönözni. Az igazgatóság ugyanakkor ellenezte ezeknek a gazdaságoknak egy-két évre való bérbevételét „éppen az abnormis magas élőállat árakra való tekintettel.”15

A hosszabb távú bérlet azonban az állattenyésztés konjunktúrája, valamint a cukorrépa-terület csökkenése miatt kifizetődőnek látszott és szükséges is volt. Nyilvánvalóan ez ösztönözte a MIR igazgatóságát arra, hogy 1917-ben 25 évre bérbevegye az 1800 holdas patosfai gazdaságot,15 egy évvel később pedig hasonló időtartamra Inkey báró bogáti gazdaságát is.17 A bérletek átvétele és a részvénytársaság érdekeinek megfelelő termelési profil kialakítása, azonban nem volt zökkenőmentes, mivel a cukorrépa-termesztésihez szükséges igaerővel itt nem rendelkeztek. A megfelelő takarmány és a fogateszközök hiánya miatt, az állat- állomány beszerzése időt és főleg újabb anyagi befektetést igényelt, így e bérletek csak hosszabb távon jelenthettek megoldást.

A cukorrépa termesztésére, már az 1910-es évek elején jelentkező, a világháborút követően pedig elmélyülő cukoripar válsága is kedvezőtlenül hatott. Köztudott, hogy a háborút megelőző években a cukoripar termékének egy része nyerscukorból állott, amelynek piaca csaknem kizárólagosan Anglia volt. A piac hiányában felhalmazott és eladatlan cukortól most csak úgy tudtak megszabadulni, hogy nemcsak a szeszgyárakkal dolgoztatták fel azt, hanem a nagybirtok-üzemekben állatok etetésére is felhasználták. így mesterségesen sikerült ugyan a cukor árát felemelni, azonban távlatokban ez a megoldás nem látszott megnyugtatónak, de a cukoripar növekvő igényeivel sem volt összhangba. Mindezek a tényezők országosan és Délkelet-Dunántúlon is befolyásolták a cukorrépa termesztését.

Az évtizedes erőfeszítések árán - a mezőgazdaságban is - létrejött ipar- szerű termelés válságos helyzetbe került. A cukorgyárak olyan engedményekre kényszerültek, amelyekkel sem a cukoripar, sem pedig a mezőgazdaság érdekeit nem szolgálták. A háború elhúzódásával a termelés objektív és szubjektív feltételei egyre súlyosabbak lettek. A háború befejeztével sem változott meg alapjában véve a helyzet, 1918-ban a munkaerőhiány a mezőgazdaságban és az iparban egyaránt katasztrofális méreteket öltött. Ezideig a hadifogoly munkások tízezreit alkalmazhatták a gazdasági élet különböző területein. Az állam és a munkaadók a hadifoglyok munkábaállításával a hiányzó munkaerőt részben tudták pótolni, munkaerejük maximális kihasználásával pedig jelentős nyereségre is szert tettek.15

A cukorrépa-termesztő bázisgazdaságoknak és a MIR-nek, a hadifoglyok tömeges alkalmaztatása ugyancsak kifizetődött, hiszen minimális bérért dolgoz559