Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 10. (Kaposvár, 1979)
Szili Ferenc: Cukorrépa-termesztés a Mezőgazdasági Ipar Rt kaposvári cukorgyárának vonzáskörzetében (1914-1929). (Harmadik rész)
tatták őket. „Nem lehet véletlen, hogy a nagy beruházást igénylő keskenyvágá- nyú vasútvonal jelentős részét - amely a béruradalmat szinte keresztül szelte - éppen ebben az időszakban építették ki.”19 1918. őszén - a legnehezebb cukorrépa-munkálatok idején - a hadifoglyok eltávoztak az országból, a mezőgazdasági munkások és a cselédek tízezrei pedig még nem jöttek vissza, részint közöttük volt a legnagyobb veszteség, másrészt pedig a különböző hadifogolytáborokban sínylődtek. A háborút követő, 1918-as polgári demokratikus forradalom társadalmi és politikai tekintetben előremutató intézkedéseket hozott, de a gazdasági életben felhalmozódó problémákat nem tudta megoldani, a termelésben megmutatkozó anarchisztikus jelenségeket sem tudta felszámolni. A földreform sürgető igénye, a nagybirtokosok félelme egy várható radikális földreformtól, felszínre hozta a társadalmi feszültségeket, miközben a politikai konszolidáció sem jöhetett létre, egyrészt a külső erők miatt, másrészt pedig az osztályharc kiéleződése következtében. A bizonytalan jövőtől való félelem kétségkívül akadályozta a tervszerűbb gazdálkodást, elsősorban a mezőgazdaságban és az ezzel érintkező élemiszeripari ágazatokban. Ilyen helyzetben cukorrépa-szerződéseket kötni rendkívül nehéz volt. 1919. ja- nunárjában a MIR igazgatósága a répatermelés érdekében újabb propagandát fejtett ki. A kaposvári cukorgyár igazgatójához írt levelükben azt bizonygatták, hogy a várható földreformnál majd tekintetbe fogják venni, hogy kik a répatermelők és ezeket a nagybirtok-üzemeket „a parcellázásnál redukált mértékben fogják igénybevenni.”20 A kaposvári cukorgyár vezetősége ezt követően körlevélben értesítette a termelőket a fenti információról abban a reményben, hogy ennek hatására a szerződtetések kötését megkönnyítik. Ma már nehezen lehet megállapítani azt, hogy itt csupán üzleti fogásról, vagy pedig tényleges tárgyalásról volt-e szó. Mindenesetre feltehető, hogy a nagybirtokosok, ha megkésve is, éppen a körlevél hatására, vállalkoztak a cukorrépa-termesztésre, amely az adott helyzetben - ismerve a szállítási gondokat, a munkaerőhiányt és az egyéb nehézségeket - elég kockázatos volt. A Tanácsköztársaság idején a cukorrépa szerződéseket adminisztratív úton oldották meg, nevezetesen a Termelőszövetkezetek Megyei Központja Somogy megyében, mintegy 31 termelőszövetkezetet utasított az általa megállapított terület szerződtetésére. A 3194,5 kát. h. terület, azonban még a háborús évekhez viszonyítva is rendkívül kevés volt.21 A termelőszövetkezeteket adminisztrative ugyan lehetett utasítani arra, hogy mekkora területet vállaljanak, de a cukorrépa tényleges megmunkálására, a technológiai fegyelem megtartására már kevésbé. Mindezek következményeiről a későbbiekben majd részletesen beszámolunk. E helyütt csupán utalni kívánunk Köpe Sándornak a cukorgyár egyik vezetőjének 1919. június 18-án írt levelére, amelyben leírja, hogy „Somogy megye legtöbb gazdaságában szünetel a cukorrépa megművelése, mivel a mezei munkások csak kék pénzért hajlandók dolgozni és ilyet csak kisgazdáktól kapván, csakis ezeknek dolgoznak.”22 A cukorrépa-termesztés Délkélet-Dunántúlon, de egyben országosan is 1919. és 1922. között volt a legmélyebb ponton. Ez időszakban is történtek ugyan erőfeszítések a válság felszámolására, de valamennyi sikertelen volt. A meglévő gondokat mégcsak fokozta az a tény, hogy az infláció kezdett ijesztő méreteket ölteni, a cukorrépatermesztéséhez szükséges répamag is napról-napra drágább 360
