Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 10. (Kaposvár, 1979)
Szili Ferenc: Cukorrépa-termesztés a Mezőgazdasági Ipar Rt kaposvári cukorgyárának vonzáskörzetében (1914-1929). (Harmadik rész)
más termelőknél, akiknek a többsége - gőzeke hiányában - a talajelőkészítésnél nagyobb nehézségekkel küzdött.8 A béruradalom ugyanis gőzekeszántást csak korlátozott mértékben vállalhatott, mivel egy garnitúra évi kapacitása csupán 2000 kát. h. volt, így saját szükségletét tudta elsősorban kielégíteni. A Cukorgyárosok Országos Egyesülete az OMGE-val megállapodott abban, hogy a cukorrépa-termesztése érdekében együttműködve fejtenek ki propagandát. Az OMGE 1916. tavaszán körlevélben szólította fel a nagybirtok-üzemek tulajdonosait a cukorrépa termesztésére.9 A Somogy megyei Gazdasági Egyesület hasonlóképpen azon fáradozott, hogy a kaposvári cukorgyárnak segítséget nyújtson. Mindezek ellenére a cukorgyárak csak minimális eredményeket értek el, a befektetett energia nem volt arányban a szerződtetett területekkel. A nehézségek és a gondok sokkal súlyosabbak voltak annál, hogy pusztán agitációval és szervezéssel eredményt lehetett volna elérni. Olyan répatermesztő bázisgazdaságok, mint a mernyei piarista custodiatus, amelyben 1914-ben még 558 kát. h. cukorrépát termesztettek, szinte egyik napról a másikra mondta fel szerződésbeli kötelezettségeit, a gyárvezetés hiába próbálta különböző engedményekkel megnyerni az uradalom vezetőit a további termelésre. Pedig ez a nagybirtok üzem a nehézségeket tekintve nem is tartozott a legrosszabbak közé, mivel az uradalomnak 18 km gazdasági vasútja is volt, a cukorgyár által felajánlott munkásszerződések alapján pedig kát. holdanként 0,7 személy állt az uradalom rendelkezésére, amely munkaerő elegendőnek látszott.10 A háborús bizonytalanság, a jövőtől való félelem, a gazdaságok vezetőit és szakembereit egyaránt arra inspirálták, hogy adott körülmények között csak a minimális kockácatot vállalják. Kladnigg jelezte is ezirányú észrevételét az igazgatóságnak és közölte, hogy „sajnos a kormányrendelet által megállapított rendkívül magas répaár dacára hihetetlen nehézségekkel kell megküzde- nünk.”11 Ugyanakkor sokan selejtes magot vásároltak és szerződésen kívül szándékoztak cukorrépát termelni a szeszgyáraknak, lényegesen magasabb árakat számítva. A zágrábi és a nagykanizsai pótkávégyárak, ugyancsak - nem is eredménytelenül - több uradalomnak tettek ajánlatot a cikória termesztésére, 100 kg-ként 14 koronát ígérve nekik. A pótkávégyárak tehát újból versenytársként jelentkeztek, amely egyrészt a cukorrépa-terület csökkenését idézte elő, másrészt pedig a termelők - éppen a takarmány elvesztése miatt - több melaszt és szeletet követeltek.12 A kormány kénytelen volt 1916. elején a cukoripar védelmében rendeletileg korlátozni a szeszgyáraik és a pótkávégyárak tevékenységét. Az engedélyezett kontingensen felül több cukorrépát nem dolgozhattak fel. Azonban sem a kormánynak, sem pedig a cukorgyáraknak nem volt elég erejük ahhoz, hogy megakadályozzák a takarmánygondokkal küszködő gazdaságoknak, hogy a megtermelt cukorrépa tetemes részét az állatok etetésére használják fel.13 A rossz időjárás következtében mutatkozó takarmányhiány különösen 1917-ben veszélyeztette a cukorgyárak répafeldolgozását. A takarmányrépa ára ugyanis olyan magasra emelkedett, hogy a termelők a cukorrépa egy részét visszatartották az állat- állománynak, vagy pedig spekulációs céllal kívánták azt értékesíteni. A répatermelési felügyelők hiába jelentették a visszaéléseket, a gyár vezetői tehetetlenek voltak azokkal szemben. Több termelőnél gyanították a visszaélést, de miként 358
