Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 10. (Kaposvár, 1979)
T. Mérey Klára: Dél-Dunántúl iparfejlődése a dualizmus idején
zott segédek, taooncok és munkásoké 19851 fő. A vállalatok zöme egyszemélyes műhely, de több olyan település van, amelyben 50-nél is több volt a .műhelyek, vállalatok száma. Mellékelt térképünk ezt ábrázolja. Dél-Dunántúl iparosodott településeit állítja ezzel elénk, képszerűen is bizonyítva azt, hogy a négy megye közül jellegét tekintve Tolna és Baranya megye tekinthető a legiparoso- dottabbnak. Itt alakult ki az ipari foglalkozások legsűrűbb góca, ami arra mutat, hogy e két megye viszonylag kedvezőbb közlekedési adottságai (lévén a Duna és a Dráva hajózható) és nyersanyaglehetőségei (a szén!) egy aránylag stabil és koncentrált, többféle ipari műhellyel rendelkező településhálózatot hoztak létre. Ezzel ellentétben a nagyobb terjedelmű Somogy és Zala megyék ipara szór- tabb és kisszerűbb volt, s nagyrészt egy-egy közlebedósileg kedvezőbb helyen fekvő településre vagy éppen a megyeszékhelyre koncentrálódott. A térképről azonban más is leolvasható. Az ti., hogy Tolna megyében pl. a települések nagysága nem mindig állt arányban az ipari műhelyek számával, s ebből már az is következik, hogy az iparosok aránylag nagy száma mögött esetleg a német lakosoknak azt a öröklési rendszerét is keresnünk kell, amely szerint a földet az első gyermek örökölte, míg a többi ipart tánult.12 A Soproni Kereskedelmi és Iparkamara jelentése külön foglalkozott a területnek azokkal az ipari üzemeivel, amelyek gépeket is alkalmaztak, vagyis a területen kialakuló gyáripar első üzemeivel. A gépgyártás iparágában Pécsett két ipartelep volt, amelyek két darab 22 lóerős gőzgépet alkalmaztak. Sajnos a munkaerő megoszlásáról és a további munkagépekről a jelentés nem ad konkrét képet, minthogy ezt már a Győrben lévő másik gépgyár adataival együtt tárgyalja. így nem lehetett megállapítani, hogy a Pécs sz. kir. város'nál feltüntetett két gépgyár összesen 8 segédje és 1 ta- nonca közül mennyi volt a lakatos, a kovács, a gyaluló, az esztergályos, az asztalos, volt-e köztük „kolompár” (Kesselschmiede), öntő vagy napszámos. Feltételezhető azonban, hogy a munkások Pécsett is 250-300 napon át dolgoztak, naponta 11-12 órát, ami után jövedelmük a munkásoknak napi 1-2 forint, a napszámosnak 40-90 krajcár volt. A készítményként gőzkazán, gőzgép, különböző fűrészek, malomberendezések, gazdasági gépek stb. szerepelnek a kamarai feljegyzésben.13 Ugyancsak a gépiparban tartották számon a vasutak gépműhelyeit, amelyek a szállítóeszközök helyreállítása és karbantartása céljából létesültek. 1876- ba'n a Mohács-Pécs és Pécs-Barcs vasútvonalnak Üszögön volt egy telephelye, amelyben 3 gőzgép dolgozott 14 lóerővel. Ebben az üzemben 69 férfimunkás napi 10 órán át és egész évben 300 napon keresztül dolgozott, s napi bérük 1,5 forint volt. ii munkagépük volt, zömükben eszterga- és fúrógép (7 féle). A munkásokon kívül 28 napszámost is alkalmaztak, akik 92 krajcárt kaptak napo'nta. A műhelyben felhasznált nyersanyag: fém, acél, vas, műfa, festék, kenőanyag és gépalkatrész a monarchia gyáraiból került ki, míg az energiát a szén és a fa szolgáltatta. Ebben az iparágban volt még a területen 2 gazdasági gépet és eszközt előállító gyár is: Kaposváron és Pécsett. A Soproni Kamara területén ugyanakkor összesen 14 gazdasági gépgyár volt, amelyekben 163 férfimunkás és 10 gyermekmunkás dolgozott. A kaposvári gazdasági gépgyár 5 segédet és 3 tanoncot alkalmazott, míg a pécsi valószínűleg azonos az előbb már említett gépgyár egyikével, minthogy a városnál közölt felsorolásban csupán 2 gépgyár szerepel. A 271
