Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 10. (Kaposvár, 1979)

Laczkó András: Pályaképvázlat Roboz Istvánról

Fénylettek és elégtek, Boldogok!

Fényük maradt fenn csak s dicső nevük: Mily sötét volt szenvedésük itt?

Feledve és temerve van velük.

Tűrtek szégyént, nyomort, - s becsületet Szereztek a kigúnyolt ügynek itt.

A fát melynek földje mostoha,

Égnek növelték, hulló könnyeik. Áldott legyen, ki nekik menhelyet Adott, midőn még nem volt temploma A honi nyelvnek, a hon szívében,

S míg az fölépült, lett hű otthona.

Ki szólt: „e vándor,bot kezedben ím Nem koldusbot, király joganja ez.

És fő dísze nem a tövis füzér,

De a dicsőség diadómja lesz.”

Ki ajtót tárt eléje s hő szívet S buzgalmával nevelte az övét,

Kinek nevét az emlék szálai Művészetünk nagy lapjára szövék.

„Székesfehérvár”. - Üdvözölve légy Ki koronázást ünnepelsz ma ím! - Előttem állnak, - régi jó barát! - Emlékeim s valósult álmaim.

S szép álom, melynek vége soha sincs. Örökké tart a fényes folytatás A mit kezdőnk, félbe nem szakadt:

Űjult erővel azt folytatja más.

S miként Maahbefh királyi rámsora,

Egy fény alak a más nyomába ér,

Fejé'n aranynál drágább korona:

A koronák közt legfényesebb bábér.

Viseld babérod, ifjú ivadék!

Szállj harczra égtől ihletett viador! Hadd váljon a szellem harcziban Ki a vezérlő csillag, ki a por?

Tanuld megérdemelni koronád Hódíts s szeressen, kit meghódítál. A szellemország tartományiban A kit minden szeret „az” király.