Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 10. (Kaposvár, 1979)
Kanyar József: Népiskola és középfokú oktatás Dunántúlon - különös tekintettel Somogyra (1849-1867)
szésvonallal elválasztható területeken - az északi megyék (Mason, Sopron és Fejér) élenáílását bizonyítják a számunkra. Már az I. Ratio educationis korszakában keletkezett népesség- és iskolaösszeírások is lényegében e régió északi felének a kedvezőbb kulturális adottságait tükrözték. A dunántúli megyék helységeiben, a tanító-ellátottsági arányok száz százalékon felüliek voltak - sorrendiben - Fejér (134,24%), Komárom (109,63%), Veszprém (105,95%), Tolna (102,91%) megyékben, 50-100% között volt Esztergom (97,87%), Mosón (94,00%), Győr (84,61%) és Sopron megyéké (65,94%), míg 50% alatti részesedése volt Somogynak (46,05%), Vasnak (34,83%), Baranyának (32,47%) és Zalának (30,63%).3d Vörös Károlynak - ugyancsak a Lexikon locorumra épített - kutatási eredményei is igazolták Dunántúl viszonylag kedvezőbb kulturális helyzetét az országban a XVIII. században. Míg - szerinte - 'hazánkban az első népszámláláskor az egy tanítóra jutó népesség átlagos létszáma 1279 volt, akkor ez Dunántúlon már 1041 fő, ezen belül is Győrben, Mosonban, Sopronban, Vasban, Zalában és Somogybán 1001, Baranyában, Fejérben, Tolnában és Veszprémben 1110 fő volt.3“ Korábbi kutatásaim arra is rávilágítottak, hogy az egy tanítóra jutó lélek- és gyermekszám tekintetében is - Dunántúlon - az elsőbbség Veszprém megyéé volt, a második hely Fejéré, a harmadik hely pedig Győr megyéé. E tekintetben a déli megyék a rangsor második felében foglaltak helyet. A közműveltség terjesztésében nagy tényezőkké váló I. és II. Ratio educationis (1777, 1806), valamint az 1845 júliusában napvilágot látott helytartótanácsi elemi iskolai szabályzat - amely a korabeli gazdasági és társadalmi fejlődés által támasztott igények szolgálatában is igen korszerűnek volt mondható -, majd ezután az Entwurf új organizációja is a polgári közoktatáspolitika előrelátó és előremutató törekvéseinek a szolgálatában állott. Ha az 1860-as esztendőktől bekövetkezett társadalmi és politikai változások átmenetileg kedvezőtlenebb állapotokat is teremtettek a népiskolázás tekintetében, mint az abszolutizmuskori, mindazonáltal a dualizmus kezdetén az új korszak már készen állott az Eötvös- féle új népiskolai koncepciók befogadására. Eddigre már - ha a népesség növekedésével és a település-szerkezettel is összefüggő iskoláztatás még nem is tudott elmozdulni az extenzív fejlődés útjáról - a dunántúli megyék 1869—1872. évi 6-15 évesek tankötelezettségi adatai Kelemén Elemér kutatásai szerint37 1869-ben már 63,95%-os iskolábajárási arányokat mutattak fel, az országos 48,45%-kal szemben. És ezeknek az arányoknak az élén is az észak-dunántúli megyék eredményei állottak. (Moson 81,34%, Sopron 72,47%, Vas 70,00% és Fejér 69,78%.) Ezeket a megyéken követték rangsorban Baranya (69,57%), Veszprém (66,12%), Tolna (62,89%), Somogy (60,38%), Esztergom (60,35%), Győr (60,13%), Komárom (56,30%) és Zala megyék (48,26%). Az 1872-ben továbhjavuló iskolábajárási arányok sorrendjében az első helyeket már Fejér (96,32%), Vesaprém (95,67), és Moson (92,23%) megyék foglalták el. Somogy a rangsorban - ez esztendőben is - a 8. helyet tartotta (78,17%), noha eddigre már jelentősen növekedett a 6-15 éves tanulóinak iskolábajárási aránya. De a dunántúli népiskolázás kedvezőbb helyzete - alapvető meghatározójaként - az egy tanítóra jutó össznépesség tekintetében is: Vas (524,14), Veszprém (553,25), Zala (554,80), Moson (592,82), Baranya (604,91) és Sopron (637,82) 201
