Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 10. (Kaposvár, 1979)
Kanyar József: Népiskola és középfokú oktatás Dunántúlon - különös tekintettel Somogyra (1849-1867)
detén: oskoláink növendékekkel egyszerre annyira megtellettek, hogy az előbbi üdőkben fölöslegesen is tágasnak látszó oskolatermek a betódult kisdedek befogadására szükekké levének, és hogy íme, majdnem minden helyen oskolaterem tágétásáról, vagy újnak építésérül kell gondoskodni”. A közigazgatás „erélyes buzgalma” következtében a vasárnapi iskolák már nemcsak az anyaegyházak falvaiban, hanem a filiális helységekben is működtek, különösképp 1854 őszétől kezdve. A járási közigazgatás vezetői provizórikus intézkedésekkel lehetővé tették a tanítói és a nótáriusi munkakörök szétválasztását is, és olyan jövedelmet állapítottak meg a tanítónak, hogy azoknak ne kelljen többé - másodállásban - a községi jegyzői tisztet magukra vállalni. Még mindig jelentős volt ugyanis a nótárius-tanítók száma a megyében, jóllehet 1845-ben - éppen egy évtizeddel előbb - egy helytartóta'nácsi rendelkezés is tilalmazta már a két munkakör összekapcsolását. Új és tágas iskolát építettek Gyékényesen, azt fel is szerelték. Bükkösdön pedig új tanítói „állomást” szerveztek. Megkezdték a szentmiklósi tanító iskolájának az építését is, amely még mindig a szomorú és lehangoló múltat idézte a megyében. „A szentmiklósi szegény mester - szólt a jelentés - azon gyalázatos szűk viskóban nyomorogni kénytelen, amelyet inkább cigány kalibának, mint oskola épületnek lehetett volna gondolni.” Az iskolafelügyelő a népiskolai oktatás területén a legkardinálisabb változást annak tulajdonította, hogy a szolgabíróságok a félévek elején szigorú parancsokat adtak ki a növendékek szülei számára. „Mindez a földművesosztályra nézve felette szükségesnek látszik, mert ez semmiképpen sem - idézzük a jelentésből - akarja a fejébe venni azt, hogy kívüle bárki másnak is az ő gyermeke felett rendelkezési joga lehetne, ugyanazért a tavasz kinyíltával gyermekét különbféle ürügyek alatt az oskolából kifogja és így az oskolák nyáron több helyeken üresen állanak.” Majd a jelentés így folytatta: „Ez egy rég üdőtől meggyökeresedett rossz szokás, melyet csak egy rendkívüli erély és bírói szigor szüntethet meg, annál is inkább, mivel vannak némely oskolai tanítók is, kik erre nézve igen conniventer (szun'nyadozva) viselik magukat és inkább szeretnek az üres oskolába pipázhatni, mintsem a meleg napokban a szunyátoló gyermekekkel bajlódni.” Határozottan kéri az igazgatási hatóságok vezetőit, hogy minden alkalommal tartsák evidenciában és kérjék számon az iskolai tanulók lajstromának az elkészítését, „és azon szülők, akik gyermekeiket libaőrzés, kisgyermek dajkálás, vagy más ilyféle ürügy alatt az oskolából kifogják”, azokat egyszeri megintés után a szolgabírói hivatal büntesse meg, mivel csak eze'n következetesség alapján remélhető, hogy a földművesek szemlélete megváltozik, és egyre kevesebben fogják a gyermekeiket elvonni az iskolából.22 A megyei főnök 3160/1855. sz. rendeletére az iskolai felügyelőket rendszeres negyedévi, rovatos jelentésekre kötelezték az iskolák állapotáról, nemcsak a népiskolák, hanem a vasárnapi iskolák tanulóiról is. Köztudott, hogy a II. Ratio educationis már elrendelte a 6-12 éves gyermekek tankötelezettségének a kimondása mellett - hacsak kezdetlegesen is - az ismétlő iskoláztatást. Lényegében azonban csak az abszolutizmus idején ‘nyitotta meg a kapuit - rendszeresen ez az iskolatípus - a kerületi iskolafelügyelők és a közigazgatási hatóságok - ugyancsak nyomatékos - ellenőrzése mellett. 185
