Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 9. (Kaposvár, 1978)
Benczéné Nagy Eszter: Adatok néhány XIX. századi mernyei jobbágyhagyatéki leltár vizsgálatához
A leltárak vizsgálatánál gondot okozott az, hogy a leltárak csak felsorolták a javakat és legtöbbször nem tartalmazták, hogy a ház melyik helyiségében voltak elhelyezve, így ezekre csak következtetni lehetett. Igen hiányosak az adatok a birtokukban levő földek, rétek, szőlők mennyiségéről. Rusti János őszödi hajdú puszta szőlője 6 forintért talált gazdára, valamint szerepel a leltárában borsó, lencse, kukorica, rozs - ami a legtöbb leltárban is előfordult -, ez arra enged következtetni, hogy Somogybán általánosan elterjedt növényeket termesztettek, de nem derül ki, hogy mekkora területen. Vincze István mernyei jobbágy szőlője 60 forintért talált gazdára minden felszerelésével együtt. Méhei üres kasokkal együtt 54 forintért keltek el. Miután több hagyatéki leltárban fordultak elő méhek (Vajda Ferenc), a méhészet ez- időtájt elterjedt lehetett Somogy megyében. Kiderült Vincze István hagyatéki leltárából, hogy öt és fél holdja volt zabbal bevetve, kukoricával két holdja. Kondor János csizmadiánál csak egyetlen ilyen jellegű utalást találtunk, a mernyei szőlőhegyen lévő szőlője kilenc akós edényekkel 44 forintért kelt el. Érdemes az inventáriumokat olyan szempontból is megvizsgálni, hogy a falu vagy a mezőváros elöljárói közül hányán tudtak avagy tudtak-e egyáltalán írni. Benda Kálmán kutatásai szerint az 1770-es években a somogyi falusi elöljárók betűvetéshez értő átlaga 3 százalék alatt volt.34 Az 1800. és 1833. között a megvizsgált öt leltár esetében csak egyetlen esetben (1830-ban Fonóban) tudtak írni a községi elöljárók: az öregbíró és a két esküdt. A másik négy hagyatéki leltár felvételekor a községi elöljáróság tagjai írástudatlanok voltak. Korántsem szabad ezekből messzemenő következtetéseket és általánosításokat levonni, de nem tévedhetünk sokat, ha azt mondjuk, hogy a XVIII. századhoz viszonyítva, a XIX. század elejére sem javult sóikat a helyzet, a tárgyi felszerelések, a tárgyi kultúra gazdagodása és változása sokkal inkább hatott a jobbágy gazdaságokra, mint a műveltségbeli változások (bár az írni tudás csak egyik eleme a kultúrának.) E néhány hagyatéki leltár vizsgálatából nem volt szándékunk messzemenő általánosításokat levonni, erre a néhány eset nem is elegendő, inkább a hétköznapok kutatására szerettük volna a figyelmet felhívni. Az életmóddal, a mindennapok emberének életével sokkal kevésbé vagyunk tisztában, mint a gazdálkodással, annak mikéntjével, a történelmi összefüggésekkel. Pontos képet tudunk rajzolni az adók mennyiségéről, a terméseredményekről, árakról, a katona- tartás okozta nehézségekről és sok más egyéb számszerűleg mérhető dologról is, de a jobbágy-paraszti mindennapokról már korántsem ilyen egyértelmű a megrajzolható kép. A hagyatéki leltárak vizsgálata és elemzése így nagymértékben hozzájárulhat a XVIII-XIX. századi jobbágy-parasztságunkról alkotott képünk teljesebbé tételéhez. JEGYZETEK 1. Magda Pál: Magyar Országnak és a határ őrző katonaság vidékeinek leg újabb statis- tikai és geographiai leírás. Pest 1819. 291. old. 2. Lipszky János: Mappa Generális Regni Hungáriáé 1806-1810. A 114 6/10 négyzetmérföld egyenlő 6594,8 km2-el. 3. Fényes Elek: Magyar Országnak s a hozzá kapcsolt tartományoknak mostani állapotja statistikai és geográphiai tekintetben. Pest, 1836. 199. old. 4. Magda i. m. 293. old. 95
