Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 9. (Kaposvár, 1978)
Függelék
ezért is válhatott életre szóló feladattá, társadalompolitikai' programmá a nép művelődésének, szellemi és társadalmi felemelkedésének ügye. Mindezen tények félremagyarázása lenne azonban, ha a felhasznált 1863-as adatokból kikövetkeztethető reformkori megyei helyzetet egyértelműen kedvezőnek minősítenénk. Az iskolák száma, állapota, felszereltségi foka; a tanítók létszáma, műveltsége és anyagitársadalmi helyzete; az iskolába járás aránya, időszakossága - a XVIII. század végi állapotok természetes folytatásaképpen - ekkor is, akár majd a népoktatási törvény végrehajtásának éveiben, az ország feudális elmaradottságát tükrözte. De mindez nem cáfolhatja a viszonylagos fejlődés tényét: gazdasági-társadalmi életünk lassú kapitalizálódásának évszázados szokásokat és igényeket átformáló hatását; a termelési technika fejlődésével és a paraszti árutermelés - igaz, nehézkes - kibontakozásával együttjáró új kultúra szükségét és igényét. A reformkor második felében felgyorsuló gazdasági-társadalmi változások érlelték meg közoktatásunk 1848-ban még elvetélt, és csak 1868-ban - az ellentétes érdekek ütközéséből következően ellentmondásosan, kompromisszumok árán - megvalósuló polgári reformját. Ennek nyomán következik majd be - de csak újabb évtizedek múltán - lényeges változás a gondolatmenetünk egyik kiindulóponját, ill. szálát jelentő analfabetizmus terén. Befejezésül még Kanyar Józsefnek a Középiskola és középfokú oktatás a Dél-Dunántúlon a XV111-XIX. században” c. dolgozatáról szólok röviden. Kanyar újabb tanulmánya folytatása és betetőzése eddigi művelődéstörténeti kutatásainak, eredeményeképpen egyre teljesebb tablóját kapjuk Somogy megye regionális összefüggésekbe ágyazott művelődéstörténetének. A XVIII-XIX. századi népoktatás és a paraszti művelődés bemutatását követően a középfokú oktatás helyzetének feltárásával egy összefoglaló megyei művelődéstörténeti monográfia alapjait rakta le, irányt adva a fellendülő hazai kutatások számára is. Munkássága közvetlen segítséget - alapot és távlatot - jelent a megyénkben folyó nevelés- és intézmény etörtén éti kutatásokhoz is; megalapozza és sürgeti a szervezett iskolatörténeti kutatómunka megindítását, a még felelhető helyi - főképpen egyházi - források felkutatását és feltárását. Szíjártó István, a Tanítóképző Főiskola adjunktusa ugyancsak Kanyar József tanulmányához szólt hozzá. Tisztelt Konferencia! A Somogy megye múltjából c. sorozat köteteiből rangos, országosan is számontartott kiadványsor lett. Elsősorban azért, mert az országos köztörténeti és helytörténeti vonal soha nem válik külön benne, megvannak azok a szálak, melyek az egyedit az általánoshoz kötik. Érdeklődésemet és ismereteim alapján Kanyar József művelődéstörténeti dolgozatához (Középiskola és középfokú oktatás a Dél-Dunántúlon a XVIIT-XIX. sz.-ban) szeretnék néhány megjegyzést fűzni. A régi közmondás figyelmeztet, ha valahol otthont teremtesz, ültess virágot, ha unokáidnak is lakhelyül szánod: diófát ültess, s ha népednek - távolabbi jövőbe is tekintve -, alapíts iskolát. A tanulmány nagyszerű áttekintést ad Dél-Dunántúl iskolaügyéről, beágyazva azt a történeti fejlődésbe, hiszen nemcsak a török hódoltság, de a rákövetkező századok is pusztították ezt a régiót. A hét dunántúli civitásból csak egy esett a Dél-Dunántúlra, az 1640-ig számontartott hetvenegynéhány iskola tízre csökkent, egyre élesebbé vált a különbség Észak- és Dél-Dunántúl között. A mi régiónkban háromszor annyi emberre jutott egv iskola, s az egész Dél-Dunántúl jórészt híjával volt az egyetemnek. Kanyar József munkájából megtudjuk, hogy volt év (1766), amikor a 13 északi középiskolával szemben a Dél-Dunántúlon csak Pécsett és Kanizsán volt ilyen. A nagyszerű és szemléletes térképek, a konkrét feltárómunka eredményei megdöbbentően dokumentálják régiónk művelődéstörténeti hátrányait. Pedig a Dunántúl helyzete sem volt irigylésreméltó, hiszen 1846-ban az akkori Magyarországon a főiskolák 20%-a, középiskolák 18%-a volt csak a Dunántúlon. Érdekes olvasni a XVIII-XIX. sz.-i iskolateremtő tényezők szerepéről (egyház, magánföldesúr, polgárság), s közben megnézni a mái helyzetet. Régiónk főiskolái is tartós hátrányt örököltek az Észak- Dunántúl felsőoktatási intézményeivel szemben. Ezzel a Kanyar József által elsőnek közölt ismeretháttérrel nem rendelkeztek eddig a művelődéstörténet kutatói. A továbbiakban a kaposi gimnáziumról szólva megállapította, hogy ez az iskola a Noszlopyak, a Berzsenyiek, a Rippl-Rónai, a Vaszary, a Kunffy, a Szigethy-Gyula Sándor, 379
