Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 9. (Kaposvár, 1978)
Függelék
A levéltárban tartott kiállítások látogatottsága és a helyszínen tartott történelemórák biztosítékot jelentenek arra, hogy ezek a fiatalok majd más alkalommal is megtalálják a levéltárba vezető utat. A megyeszékhelytől távoleső iskolai történelmi és honismereti szakkörökkel is felvettük a kapcsolatot, részint úgy, hogy az iskola-levéltáros egy-egy szakköri foglalkozáson a levéltári forrásokból ismerteti a község múltját, tematikai javaslataival pedig segíti a szakkörvezetők tevékenységét. Az évközi és a nyári iskolai honismereti szakkörvezetők továbbképzésében a levéltár tudományos dolgozói szinte valamennyien részt vesznek. Együttműködünk a Pedagógus Továbbképzési Intézettel, a pedagógusok helytörténeti és iskolatörténeti pályamunkáinak az elbírálásában. Javaslatainkkal és észrevételeinkkel segítjük mindazokat, akik helytörténeti munkájukat rendszeressé kívánják tenni. 1976. nov. 2 5-26-án Kaposvárott országos konferencián tárgyaltuk az iskola és a levéltár együttműködéséről. Az ország különböző vidékeiről levéltárosok, gyakorló pedagógusok, könyvtárosok, mintegy 250-en jöttek el, hogy elmondják e kérdésről véleményeiket és közkinccsé tegyék eddig elért eredményeiket. A sok hasznos referátumból és korreferátumból csak néhány gondolatot kívánok idézni, elsősorban azoknak, akik nem vehettek részt a konferencián. A gyakorló pedagógusoknak és a szakfelügyelőknek az észrevételeit tartom különösképpen figyelemreméltónak, mivel a mindennapok gyakorlatában ők érzik legszükségesebbnek a levéltárakkal való együttműködést. Idézem Huszár Jánosnak, a pápai általános iskolai szakfelügyelőnek szinte lírai vallomását: „Szeretem a levéltárat, helyesebben a levéltárakat. Beszívom a régi papírok sajátos, de nem kellemetlen illatát és eltűnődöm a megsárgult iratok, hatalmas fóliánsok, öreg térképek fölé hajolva. Percek alatt visszaszállok a múltba, hallom a régi századokból az előttünk járók, a régi magyarok hangját, körém sereglenek és vallanak magukról, a korról, a kortársak egymáshoz való viszonyáról. Érzelmi viharokat élek itt át, meghatódom az egyszerű emberek nyomorán, megrendülök sorsfordulóinak drámai kísérő jelenségein, vérem lázad az igazságtalanságról értesülve, lélegzetem meggyorsul a dicsőséges napok krónikáját olvasva. A levéltár engem tanít és nevel, megmutatja iratai segítségével a történelmi események bonyolultságát, ellentmondásait, olyan plasztikusan állítja elém egy-egy kor jelenségeit, amilyenre egyetlen összefoglaló történelmi munka sem képes. A levéltárban nem fáradok el, ott felfrissülök, megújulok, élményekkel telítődöm. Engem a levéltári munka megóv az elszürküléstől.” Kelemen Elemér, a Somogy megyei Pedagógus Továbbképzési Intézet igazgatója szerint: ,,Az emberközpontúbb történelemtanítás kialakításában a levéltárak és a helytörténeti kutatás lehet egyik legjobb segítőtársa a pedagógusoknak.” A hozzászólásokból egyértelműen kitűnt, hogy a vidéken élő pedagógusok önművelésében, tudományos kutatómunkájukban, a magyar levéltárak nem kis segítséget nyújtanak. Aligha hihető, hogy a kutatómunka az iskolai munka rovására menne. Mindig azok a tanárok tudtak tanítványaiknak az átlagnál többet adni, akik 24 óránként megújították ismereteüket, és a tudományos élet területén is magabiztosan érezték magukat. Igazat kell adnunk Gál Józsefnek, a marcali gimnázium tanárának: „Lehet, hogy a kutató tanár többe kerül, de az igazán drága az elszürkült, az önmagát ismétlő, a nem történész tanár.” A levéltárakban kutató tanárok nem egyszer hangoztatják, hogy mióta kutató munkát végeznek, meggyőzőbbnek, hitelesebbnek érzik saját munkájukat, nagyobb a hitük a tudományban és önmagukban. A közös gond és a közös felelősség felismerése jellemzi munkánkat, mi tudjuk, hogy a társadalom és az iskola növekvő igényeit csak azok a levéltárak tudják kielégíteni, amelyek keresik az együttműködés lehetőségét. Nekünk levéltárosoknak is fel kell ismernünk, hogy a közös munka mindnyájunk számára gyümölcsöző, mert amilyen a ma történelemtanítása, olyan lesz a jövő történésze és a levéltárosa is. Takács Éva levéltáros: A levéltárak szerepe a munkásművelődésben címmel tartott kis előadást: Tisztelt Konferencia! A nagyarányú vidéki ipartelepítés következtében a megyeszékhelyeken, de a megyék kisebb városaiban is ugrásszerűen megnövekedett az ipari munkások létszáma. Hamarosan elégtelennek bizonyultak azok a művelődési lehetőségek, amelyek a nagy hagyományú - általában nagy kapacitással és munkáslétszámmal dolgozó - vállalatoknál a korábbi években kialakultak. A sok apró ipartelep, üzem egymástól távol, elszigetelten dolgozó munkásai számára is biztosítani kellett a tartalmas művelődés feltételeit. Sokat tettek és te367
