Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 9. (Kaposvár, 1978)
Függelék
seiknek eredményeként meginduló országos folyamatok helyi jelentkezéséről. A publikációs bázisok birtokában a kiadványok formális párhuzamai a 19 megye mindegyikében fellelhetők voltak, legfeljebb a tartalmi vonatkozások voltak azok, amelyek egyik, vagy másik megye levéltári kiadványainak bizonyos elsőbbséget biztosítottak. E kiadványok köré szerveződött levéltári tudományos műhelyek végülis már nem tudtak a megyei határok között maradni s így a levéltárak tudományszervező munkája - sok helyütt - átlépte a megye határát, sőt országrészekre is kiterjedvén, némelyik levéltárunk már az országos köztörténetírás asztalára is jelentős kiadványokat tett le. E tudományos kiadványok olvasótábora - mindezt büszkén állapíthatják meg a magyar levéltárak - ma már sokkal nagyobb, mint régen egy-egy megyei monográfiáé volt. De nemcsak jelentős kézikönyvtári anyagokként tettek e kiadványok jelentős szolgálatot akár az iskolai oktatásban, akár a helytörténeti kutatómunkában, akár a honismereti szakkörök tevékenységeiben, hanem a decentralizált tudománypolitikai irányelvek alapján is szolgálatot végeztek mind a gazdasági, mind a társadalmi élet, mind pedig a művelődés területén történő társadalmi hasznosításuk következtében. Törvényhelyeink alapján és a decentralizált tudománypolitikai törekvések egyre alapvetőbb és organikusabb kibontakozása következtében a magyar levéltárak, mint intézmények egy központi tudományszervező akarat érvényesüléseként szervezetideg is bekapcsolódhatnak a központi tudományos fórumok munkájába, szinkronba kerülvén a tudományos élet mozgásával, hogy ne csak az adatszolgáltató segédmunkaerő funkcióját lássák el, hanem partnerek is lehessenek bizonyos távlati kutatási tervek megvalósításában. E tudományos tevékenységük következtében a magyar levéltárak valamiféle rendszergazdáivá válhatnának bizonyos kutatási feladatoknak és területeknek. E regionális tudományos tevékenység következtében nemcsak egy megyei határokat ignoráló, komplex, interdiszciplináris tudományfeltáró és tudományszervező tevékenység szolgálatában fejthetnek ki hasznos energiát, hanem egy régionális interinstitucionális - intézményközi - tudományos tevékenység következtében is tudnak hasznos és eredményes munkát végezni, mert míg a megyékben az egyes közgyűjteményi intézmények külön húznak és különböző utakon járnak, addig ezek az intézmények a régiókban együtt húzhatnak és együtt dolgozhatnak. Minderről az MSZMP KB tudománypolitikai irányelvei megvalósításának tapasztalatai és időszerű feladatait tárgyaló és 1977-ben elfogadott dokumentum - kétszer is hangsúlyozva - leszögezte, hogy „csökkenteni kell a társadalomtudományi kutatóbázis szétaprózottságát. Biztosítani kell, hogy a nem főhivatású kutatóhelyeken - elsősorban közgyűjteményekben - dolgozó kutatók bekapcsolódhassanak a kiemelt feladatok kutatásába.” Bizony mindez ráirányíthatná a figyelmet az akadémiai intézetek dolgozóinak „exmissióban” (levéltárakban) végzendő kutató munkájára is! Az elmondottak után szeretnénk aláhúzni a levéltári közművelődési tevékenység tudományos megalapozottságának alapvető tételét, a kiadvány centrikus levéltári közművelődés karakterét. Mindezt a KB közművelődési határozata is magában foglalja, megalapozva általa a tudományos munka és a közművelődés közti dialektikus kapcsolatot. A levéltárnak, amely a politikai közgondolkodásnak, a szocialista tudatformálásnak eszköze, rendkívül fontos szerepe van. A szocialista embereszmény kialakításának egyik alapvető feltétele a szocializmus eszméivel azonosuló, a társadalmi haladás igényeit ismerő, annak kielégítésében részt vállalni akaró tudatosság kialakítása. A nemzeti múlt és ezen belül a szűkebb hazai táj történetének a feltárása nemcsak eligazít bennünket a jelen viszonyai között* de inthet az esetleges hibák megismételhetőségének a veszélyére is, és ezzel hatékonyan járul hozzá a jövőnek a „fejekben” történő felépítéséhez. A mi törvényszabta kötelességünk, hogy - intézményünk jellegéből következően - a politikai történeti tudat formálásához a szükséges „alapanyagot” szállítsuk, amelyből aztán a közművelődés munkásainak értő kezében „megteremtődik a rend”. Ezt tekintjük mi a közgyűjteményi intézmények intézményköziegyüttműködése alfájának és ómegájának! Határozottan le kell azonban szögezni, hogy az eredményes közművelődés megkívánja, hogy az egyes tevékenységi ágazatok a párhuzamosan működő intézmények között, mint „rendszergazdák” között megosztassanak. A legújabbkori múzeológia léte pl. kizárja azt, hogy a levéltárak, napjaink provenienciával nem rendelkező forrásait összegyűjtsék. Világosan kiderül ebből az, hogy a különféle krónikák ily módon nem tartoznak a levéltár gyűjtőkörébe, hanem az egy évtizede éppen ilyen feladatok ellátására létrehozott újabbkori múzeológiai gyűjtő és feldolgozó tevékenységének a tárgyai. A szervezeti tisztázás mellett azonban szeretném leszögezni, hogy a levéltárak vállalják, sőt óhajtják is, hogy szakmai, módszertani segítségét igénybevegyék e tekintetben is, de szervezési ügyekben már a sok hatásköri átlépések elkerülése okán sem kívánnak operatíve bekapcsolódni. 357
