Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 9. (Kaposvár, 1978)
Szili Ferenc: Cukorrépa-termesztés a MIR kaposvári cukorgyárának a vonzáskörzetében (1904-1914). 2. közlemény
szorosan összefüggő munkaerő kérdését is, így pl. Kladnigg 1907-ben elég kategorikusan hívta fel a mernyei jószágkormányzó figyelmét arra, hogy az aratással kombinált répaművelés nem kifizetődő, ezért - miként írta - „méltóztassék e munkát . . . úgy Mernyén, mint Szentmiklóson napszámosok által végeztetni”.97 Éppen a mernyei Piarista custodiatas cukorrépa termesztését is vizsgáló egyik tanulmányból láthatjuk, hogy a konvenciós, a szakmányos és a napszámos munkások alkalmazásánál az 1 kát. holdra eső átlagos munkadíj tekintetében a cselédek cukorrépa-termesztése volt a legkevésbé kifizetődő.98 A cukorrépa megmunkálásával foglalkozó sommásoknak a MIR béruradalmában 1907-ben naponként és személyenként 60-80 krajcárt fizettek, amelyet még természetbeni járandósággal is kiegészítették.99 Ugyancsak ez éviből rendelkezésünkre álló adatok szerint a munkásvállalkozók a 20 és 40 év közötti férfiak havi bérét 40 koronában, a 17 és 40 év közötti nők bérét pedig 30 koronában állapították meg, ezenkívül még az élelmezési költségek is a nagybirtok-üzemeket terhelték.100 A munkásvállalkozók jövedelme azonban ennél lényegesen több volt, mivel 60 fillért kaptak minden szerződtetett munkásért, azonkívül pedig 2 korona napi bért is a munkások alkalmazásának az idejére.101 A tótkomlósi, a mezőkövesdi és a Tolna megyei munkavállalkozók által szerződtetett csoportok általában 160 napra szegődtek és egyre inkább a cukorrépa művelésére specializálódtak. A munkabérek fokozatosan emelkedtek, több munkásvállalkozó 1909-ben I kát. h. cukorrépa kiszedéséért már 32 koronát kért.10'2 A századfordulót követő első évtized végén tehát a nagyobb gazdaságokban a cukorrépát a szakmányos munkásakkal művekették, akik többéves gyakorlattal rendelkezve a cukorrépa megmunkálásához leginkább értettek. Árvay Ferenc göllei tiszttartó szerint ezek a munkások, „mivel a termés után kapnak fizetést, már saját érdekükben is jól dolgoznak, a termést pedig a jól végzett munka nagyban fokozza”.103 A munkásvállalkozók által szerződött szakmányos munkások általában 50-60 fős munkáscsapatok, a cukorrépa megművelését az első kapálástól a vagonba rakásig 100 kg-ként 60 fillérért vállalták. A mernyei jószágkormányzó szerint „többször produkáltak már 200 q-ás terméseket”.104 A munkásvállalkozók a szerződésekben azt is rögzítették, hogy amennyiben a cukorrépatermés kát. holdanként 150 q-nál több, az esetben a munkások minden mázsáért még 10 fillér jutalmat is kapnak. A minőségi munka végzésében a nagybirtok-üzemek és a szakmányos munkások egyaránt érdekeltek voltak. A kifejezetten cukorrépa művelésével foglalkozó munkások kereslete egyre nőtt, beszerzésük nem kis nehézséggel járt. A sumonyi uradalom intézője szerint „a nagy kereslet folytán megtörtént, hogy a vasútnál is egyik munkásvállalkozó a másiktól elcsalta a már oda kiszállított munkást”.105 A munkabérek tetemes emelkedése mellett sem tudta néhány nagybirtok-üzem a szükséges munkaerőt megszerezni. A cukorgyár igazgatójához írt levelek tömegéből láthatjuk azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a munkaerő biztosítása érdekében a cukorrépa-termesztő gazdaságok legtöbbször a cukorgyárral együttműködve tettek. Az 1910-es évek elején Kladnigg több nagytermelőnek javasolta, hogy a megállapított 60 fillér munkabért emelje fel legalább 64 fillérre.106 A konfliktusok persze így is napirenden voltak, a munkaerő hiánnyal küszködő nagytermelők a felelősséget a cukorgyárra igyekeztek áthárítani, vagy 333
