Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 9. (Kaposvár, 1978)
Szili Ferenc: Cukorrépa-termesztés a MIR kaposvári cukorgyárának a vonzáskörzetében (1904-1914). 2. közlemény
kényes végállomásokkal. 3. Az ódombóvári-bátaszéki vonalon és a Duna-Tisza közén: a Baja, Szabadka és Zombor városok által határolt terület. 4. Az újdom- bóvári-veszprémi vonalon: a tamási-mi klós vári vasútállomás képezte a körzet végső határait. Az elért eredménnyel most már elégedett volt a kaposvári igazgatóság is, de azért javasolta, hogy az eszéki cukorgyár a Siklós-Vo'kány-Pécs területtől északra ne szerződtethessen. A kaposvári cukorgyár igazgatósága a központnak írt jelentéseiben több ízben hangoztatta, hogy amióta az eszéki cukorgyár megkezdte üzemeltetését, szerződéseket sok esetben csak „külön pontokkal és feltételekkel lehetett kötni”.59 Az eszéki cukorgyár feltételei és adottságai valóban a legkedvezőtlenebbek voltak, mivel kifejezetten hátrányos helyre telepítették. Déli irányba körzetét nem tudta kiterjeszteni, mivel a boszniai cukorgyár ezt eleve lehetetlenné tette. Északon a baranyavári cukorgyár volt előnyösebb helyzetben, mely szintén meg tudta akadályozni az eszéki gyár ezirányú terjeszkedését. Éppen ezért az eszéki cukorgyár sok esetben olyan engedményekre kényszerült, amelyeket vagy nem tudott teljesíteni, vagy pedig rendkívül megnövök» a cuikor előállítási költségét. A Szlavóniában lévő nagybirtok-üzemék amúgy sem rendelkeztek a cukorrépa termesztéséhez szükséges munkaerővel, ezért gyakran a szerződések feltételeként a munkaerő biztosítását is előírták. „Amikor a szerződés aláírására került a sor, se munkásvállalkozó, sem munkás nem volt.”60 Az eszéki gyárnak tehát nem volt más lehetősége, minthogy nagyobb költséggel a kaposvári, a baranyavári és a sárvári cukorgyárak rayonjaiból próbáljon szerződéseket kötni, vállalva az ebből adódó konfliktusokat is. A kaposvári cukorgyárnak sok kellemetlenséget okozva, néhány termelőjét sikerük átmenetileg átszerződtetni, de a répabeszerzési „harcban” végül is Eszék alulmaradt és az egyezkedés lehetőségét kellett keresnie. Kladnigg igazgató is hasonló álláspontot képviselve 1907. október 7-én írt levelében azt javasolta a központnak, hogy „amennyiben az eszéki cukorgyárnak az idén nagy szüksége volna répára, nem volna kifogásunk az ellen sem, ha a kárpótlás fejében megfelelő mennyiségű répát a jövő évben szállítaná nekünk”.61 A cukorgyárak között létrejött egyezmények azonban nem mindig feleltek meg a termelők érdekeinek. A gyánti uradalom intézője 1908-ban tiltakozott amiatt, hogy a sárvári cukorgyárral kellett szerződnie, és majd azzal fenyegetőzött, hogy a Köztelekben megírja a termelőknek a kiszolgáltatottságát. A sárvári cukorgyár képviselői „kinevetnek és azt mondják, hogy a kaposvári cukorgyár a sárvári kezében van és kényszeríteni fognak engem, hogy répámat Sárvárra adjam el,”62 írta a kaposvári cukorgyár igazgatójának. A termelők érdekeit hasonlóképpen sértették azok a megállapodások is, amelyeket az egyezményekben a cukorgyárak róluk, de nélkülük kötötték. Többen azt is kifogásolták, hogy a szerződést a kaposvári cukorgyárral kötötték, répájukat mégis Sárvárra, vagy pedig Eszékre kellett szállítaniok. Dőry Hugó Tüske-pusztai bérlő 1910-ben a cukorgyár igazgatójának bejelentette, hogy a pluszterület ügyében mindaddig nem bocsátkozik tárgyalásokba, amíg írásban nem biztosítják arról, hogy jövő évben a répáját Kaposvárra és nem pedig Eszékre kell szállítani.63 Kladnigg az elégedetlen termelőt azzal igyekezett megnyugtatni, ,, hogy ha valamely gyár nem dolgozza fel összes répáját, hanem abból más gyárnak is átad, az általános szokás, csak olyan módon kell ennek megtörténnie, hogy a termelőnek ebből semmi kára 322
