Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 9. (Kaposvár, 1978)
Laczkó András: Rippl-Rónai irodalmi kapcsolatai (különös tekintettel a somogyi sajtóra) 2. közlemény
sírjáról. A felvétel sivár, kopár, elhanyagolt nyughelyét mutat, dudva ázik rajta piszkos hólében. Az ellentét Dénes Zsófia számára kiáltó: Rippl-Rónai művészetének épp az a vonzereje, hogy a szép, a dekoratív a középponti eleme, hantjai viszont - az írás szavaival - „szépségtelenek és ápolatlanok.” Miközben az okok keresésére indult, arról meditált, tett-e valaki valamit ezért a nagy festőért, aki Párizsban helyet foglalt a legméltóbbak, a posztimpresz- szonisták mellett.119 A kegyelet tárgyi oldalának hiányánál talán még fájóbbnak érezte, hogy szellemi sírja is jeltelen. Akkor még - a harmincas évek közepén - nem volt könyv, amely méltatta és meghatározta volna helyét, holott - egy újabb ellentmondásra akadt - maga a piktor három kortársát is megnevezte, akik meg tudták volna írni biográfiáját. Még tovább menve, felidézte a nyolc év előtti eseményeket, a búcsúztató szavait, melyek szerint: „új rendszert teremtettél, a magyar festészetben új szakaszt, s harcod addig tartott, míg el nem ismerték, hogy te vagy a nagy, teremtő zseni, és kritikusaid oda nem írták nevedet az új korszak élére.” E szavak elhangzása után a város polgármestere kibocsátotta Rippl-Rónai szobrára a gyűjtőíveket. . . Miért nem lett készen? A kérdésre a polgármester mentegetőzött: „Szegények vagyunk.” S az özvegyre, Lazarine asszonyra hárította volna a felelősséget. A konkrét megoldásra elképzelése sem volt. Igaz, Rippl-Rónai felesége örökölt. Amikor a Róma-villában rendezgette a könyveket, az egyik Nyugat-szám leesett, és papírszelet hullott ki belőle, amin két sorban állt: „Hagytam Lazari- nenak 14 000 pengőt a Pesti Kereskedelmi Banknál.”120 De korántsem lehetett csak az örökös feladata a szobor elkészíttetése. Ezután a Rippl-Rónai-hagyatók dolgában az Ünnep című lap nevében Dénes Zsófia felkereste azokat, akik illetékesek az emlékek ápolásában. Elsőként Petrovics Elek, a Szépművészeti Múzeum volt igazgatója felelt kérdésére:- Rippl-Rónai annak idején a művészet új világát nyitotta meg. Elsősorban rajta keresztül áramlott át hozzánk az a művészszellem, amely haladást, életet, mozgást jelentett, amely nyugati volt és egyszersmind magyar. Az ő megfigyelései az életről, földről sóikkal színmagyarabbak és jellemzőbbek voltak, mint sok festőnk cifraszűrkultusza . .. A cikkből persze az is kiderül, hogy nem egyedi jelenségről van szó, hiszen akkor még Ferenczy Károly sírja is jeltelen volt a Kerepesi-temetőben . .. Az írónő Rippl két küzdőtársát szólaltatta még meg ebben az ügyben. Kernstok Károly felidézte a régi tárlatok és sikerek ízét, amikkel „meggyúrták, átalakították” a közönség ízlését, majd a megbecsülésről ezeket mondta:- Amennyiben Kaposvár városa nem viseli kellőképpen híres szülötte emlékének gondját, bizony kegyeletes cselekedet volna Rippl hamvait az ország kulturális központjába elhozni, az ország igazi Pantheon) áh a, a Kerepesi-teme- tőbe. Ott adassék Rippl-Rónainak díszsírhely: Munkácsy, Fadrusz, Ady és Arany János társaságában. Ott legyen az élő emberek szeme előtt, ámbátor Rippl-Rónai művészi hivatottsága oly elevenen él a fiatal magyar nemzedék szívében, hogy sohasem fogja őt elfelejtem . . . Vaszary János további elszomorító adalékokat említett:- Hol nyugszik Csontváry? Talán szétoszlott az éterben? Nemcsak a szőkébb hazának és a családnak kell gondoskodnia az ilyen művészek emléke megbecsüléséről. A magyar művészeti kultúrának is kötelessége. Nincs olyan sök Rippl-Rónaink, nincs oly sok Csontvárynk!121 298
